// 2026. november 7., szombat // Rezso

Kolozsvár is kártyázhat végre

// HIRDETÉS

Vagyis egyelőre csak a diákok: közösségi kártyává válik az A kártya.

Közösségi kártyát eddig Székelyudvarhely működtetett a legsikeresebben: ha a kártyatulajdonos olyan helyen vásárol, amely a közösségi program partnere, akkor a vásárlás egy százalékát az illető partner minden hónap végén átutalja a közösségi alapba. Hogy mire költik a közösségi alapot, azt szintén a kártyatulajdonosok döntik el szavazással.

Ugyanezt szeretné Kolozsváron bevezetni az Igen, tessék! mozgalom, de a kártyák költsége egyrészt, másrészt a partnercégeket terhelő adminisztratív költségek akkorák, hogy most nem futja saját kártyára. Ezért a közösségi kártyázás egyelőre a KMDSZ által bevezetett diákigazolvány és kedvezménykártya, az A kártya új funkciója és az egyetemisták előjoga lesz.

Ez azt jelenti, hogy egyelőre azokat a cégeket keresik meg, hogy szálljanak be egy ilyen közösségi alapba az A kártyás  vásárlások értékének 1 százalékával, amelyek főként diákokat céloznak meg a termékeikkel. Közben pedig keresik azokat a forrásokat, amelyekkel kiterjeszthetik a kártyatulajdonosok és a partnercégek körét – mondta Krippán Kinga, az Igen, tessék! Egyesület kommunikációs referense a keddi sajtótájékoztatón. Azt reméli, 2016-ban már minden kolozsvári igényelhet közösségi kártyát.

Krippán Kinga

Aki kimondottan a közösségi alapba gyűjtő boltokban, kávézókban szeretne majd vásárolni, az ne az Igen, tessék! matricát keresse a bejáratnál, hanem a közösségi kártya saját matricáját - tudtuk meg Krippán Kingától. Az így összegyűlt közösségi pénzalapot márciusban szeretnék megpályáztatni főként informális, jogi személyiséggel nem rendelkező fiatalok csoportjaival. 

Azt szeretnék, ha ebből az alapból a pályázók nem túl nagy, de köztéren látható dolgokat hoznának létre, mint például játszótér felújítása vagy bővítése, olvasósarok, stb.

Ilyen lesz majd a közösségi kártya, ha elkészül.

Maga az A kártya nem úri huncutság,

hanem az egyetlen olyan diákigazolványként is működő kedvezménykártya, amely ingyenes maradt. Az ingyenes, illetve kedvezményes árú buszbérlet kiváltásához pedig már nem elég a személyi igazolvány és érvényes ellenőrzőkönyv, mint „a mi időnkben”, hanem kell hozzá egy ilyen diákkártya is - magyaráztattuk el magunknak Rés Konráddal, a KMDSZ elnökével. 

Kolozsváron több ilyen kártya is forgalomban van, de idővel mindegyik fizetőssé vált, a KMDSZ pedig úgy gondolta, nem méltányos fizetni az ingyen buszbérletért.

Tavaly ötezer A kártyát igényeltek a diákok, idén is legalább annyit szeretnének kibocsájtani. (Reklámfigurája Valter, ő látható a címlapképen.) Az A kártya lejár, tanév elején meg kell újítani az érvényességét, tudtuk meg Nagy Hunor Györk projektvezetőtől.

Megújításához érvényes személyi igazolvány, ellenőrzőkönyv és a régi A kártya kell, újhoz pedig előbb regisztrálni kell a kártya honlapján. Megújítani, illetve új kártyát igényelni október elsejétől, csütörtöktől lehet majd a KMDSZ székházának földszintjén.

Kolozsvári magyar „kártyások”

Hogy a tavaly bevezetett A kártyát elfogadja a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP), a városháza jóváhagyására volt szükség. Ezt közel fél éves „harc” árán sikerült elérni, mondta a sajtótájékoztatón jelenlévő Geréd Imre RMDSZ-es önkormányzati képviselő, aki legalább ilyen hosszú küzdelemre számít. Most ugyanis vissza szeretnék helyezni a városi tanács asztalára az éjszakai buszjáratok kérdését. 

Az éjszakai járatokért nyáron Ioan Bîldea liberális tanácsos kampányolt, kérdőívét több mint 8 ezer személy töltötte ki, akiknek 93,5 százaléka igennel válaszolt a kérdésre, hogy szeretne-e éjszaka tömegközlekedni. Se pénz, se jármű, se sofőr, se elég magas jegyár nincs rá, válaszolta akkor Emil Boc polgármester a sajtón keresztül.

Nem ingyen kérik – mondta ma Geréd Imre hozzátéve, hogy mire van pénz a város kasszájában, az politikai akarat kérdése. Természetesen többletköltséggel jár, de tömegközlekedni éjszaka is zöldebb, mint taxizni, nemcsak nappal, a diákok, fiatalok jelenléte pedig felhajtóerőként hat Kolozsvár gazdaságára, igényüket tehát jogosként kellene, hogy kezelje a polgármesteri hivatal, sorolta az érveket a fiatal tanácsos.

Az igény több éve létezik, a KMDSZ évekkel ezelőtt szintén kampányolt éjszakai buszjáratokért, most pedig újrakezdi: támogató aláírásokat gyűjt ott, ahol ki lehet váltani az A kártyát. Diákok, szignózzatok!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro