Miközben egyre több állam vezetője fogja fel, hogy a kapuk szélesre nyitása nem megoldás, az EU prominensei még mindig nem jutottak el odáig, hogy kimondják: az újabb s újabb érkező tömegek nem humanitárius, hanem biztonsági problémát jelentenek elsősorban.
„Szijjártó Péter bekérette az osztrák és a svéd nagykövetet, helyes és elvszerű választ adott az arcátlan román provokációkra, az egész kormánypárt egységesen és kellő keménységgel válaszolt a menekültkérdés sajátos horvát kezelésének botrányára.
Ami a horvátokat illeti, eljárásuk vérlázító, de legalább őszintébb, mint amit a szerbek csinálnak, akik sunyiban művelik ugyanazt már hónapok óta. Egyre másra jöttek és jönnek a hírek, hogy szerb rendőrök módszeresen, alamuszi módon terelik Magyarország felé a magukat menekültnek mondó megszállókat, akik már most megüzenték nekünk, hogy gyermekeink Allahhoz fognak imádkozni, vagy egyszerűen megölik majd őket.
A horvát vezetés ennél nyíltabb és pofátlanabb: vonatra rakatja a menekülteket, és Magyarországra szállíttatja őket, majd szemrebbenés nélkül azt nyilatkozza, hogy »rákényszerítették Magyarországot a menekültek fogadására«. A magyar reakció, a horvát rendőrök lefegyverzése és a diplomáciai tiltakozás visszafogott, de arányos volt. (Azért közben elképzelhetjük, hogy vajon mi történne, ha ugyanezt Magyarország tette volna meg Ausztria irányába…) Az is tény, hogy a horvát kormány az arcátlanságon túl többszörösen jogot sértett – kérdés, hogy az egész válságban levő EU a recsegő-ropogó schengeni rendszer idején képes lesz-e bármiféle szankciót alkalmazni az országgal szemben.
Egyelőre, miközben egyre több állam vezetője fogja fel, hogy a kapuk szélesre nyitása nem megoldás, az EU prominensei még mindig nem jutottak el odáig, hogy kimondják: az újabb s újabb érkező tömegek nem humanitárius, hanem biztonsági problémát jelentenek elsősorban."
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.