Ábel Közel-Keleten

„Felszabaduló vegyértékeit viszont azonnal leköti annak megemésztése, hogy az előszeretettel a legnagyobb humanitárius segélyszervezet báránybőrébe bújó Egyesült Államok érdekeltebb a bizonytalanság és káosz fenntartásában, mint a térség stabilitásának visszaállításában. Hogy a fortyogó Közel-Keleten nincs szövetség és barátság. Üzlet van és pénz. Ezért aztán most, hogy a Damaszkusz–Berlin útvonalon százezrek hömpölyögnek, még az is elképzelhető, hogy Németország részt vállal az ottani rendteremtésben. Igaz, hogy a felelőtlen kijelentéseket rendszerint mellőző németek ez irányú terveinek hitelét Merkel határnyitásának, majd -zárásának ellentmondásossága alaposan megkérdőjelezi, de mindenki bízni szeretne abban, hogy ha elkezdik a rendteremtést, az nyilván sikerülni is fog nekik.

Mert a fortyogó Közel-Keleten Szíria tipikusan az a viszály, amelyet meg lehetne oldani politikai akarattal, valójában azonban senki sem akarja, hogy befejeződjön. Csak Szíria maga. S mivel az Európába özönlő bevándorlók legfeljebb negyede szíriai, mindenki számára itt a megvilágosodás: a szíriai válság csak szomorú ürügy. Az idő kerekét pedig senki sem tudja visszaforgatni.

Mivel azonban szinte minden élet-, sőt világpolitikai helyzetre kéznél van egy erdélyi példa, hadd hivatkozzunk Tamási Áronra. Az ő hőse, Ábel is azon gondolkodott Erdély visszatérésekor, hogy felkeresi Surgyélánt, menjen már el Dél-Erdélybe, és mondja meg a románoknak, térjenek vissza a magyar impérium alá, mert ott nem lesz nekik rossz dolguk. Hiszen az igazságot is meg lehet szokni.”