Ezek a sorok a legitimitás- és jóízlés-hiányból fakadó közös bűnről akkor is érvényesek maradnak, ha Victor Ponta már holnap lemondana.

„A miniszterelnököt súlyos bűncselekményekért állítják bíróság elé”. Az Európai Unió bármely civilizált országában a felháborodás valóságos hullámhegyeit indítaná el (egyes országokban nemzeti szégyennek is számítana), ha egy kiadvány ilyen főcímmel jelenne meg. Talán még utcai tüntetéseken is követelnék az illető azonnali lemondását, hogy ne váljon romhalmazzá az ország imázsa – legalábbis középtávon –,

a nemzetközi hitelesség kérdése

ugyanis komoly mértékben befolyásolja a jelenlegi és jövőbeni diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat. „Megengedhetetlen, hogy Európa szégyenfoltja lettünk”, ez lehetett volna a közvélemény nyomásának szóbeli megnyilvánulása.

Talán Romániában is felháborodtunk volna: „Mivé lettek ezek? Pedig komoly országnak tűntek.” Talán a nacionalista sovinizmusban aktívabbak még örvendeztek is volna azon, hogy mások hülyét csinálnak magukból, újabb adaggal bővítve a nyugati nemzetekkel szembeni felsőbbrendűség érzését bennünk, dákok és rómaiak fiókáiban.

De nicsak, meglepetés! Velünk történik meg. Méghozzá nagyon is! Még ha nem is illik, hagyjuk, hogy a népnek más dolga is legyen, mint azon háborogni, hogy Románia miniszterelnökét korrupcióért, okirat-hamisításért és más szörnyűségekért küldjék bíróság elé (a vádakat talán nem lehet majd bizonyítani, de a szégyen megmarad). Viszont a politikai osztálynak azonnal reagálnia kellene, a „nemzeti érdek” nevében, persze!

Ám az egyetlen komoly kérdés az, hogy milyen trükkel tud majd még hivatalban maradni Victor Ponta!

Ez a kérdés teljesen hibás!

Nem Victor Ponta kapaszkodik foggal-körömmel a bársonyszékébe, hanem politikai erők „konzorciuma”, mindegyik a maga félelmeivel és fantáziáival. Vegyük őket sorra…

Úgy vélem, hogy Ponta le nem mondásáért

Románia elnöke, Klaus Johannis a fő bűnös.

Ha egy kicsit megerőltetjük az emlékezetünket, eszünkbe juthat, hogy az elnök rögtön a választás megnyerése után bejelentette, az a következő politikai projektje, hogy minden áron legyen egy „saját kormánya”. Egy pillanatra tegyük félre az Elnöki Hivataltól elvárható – annyiszor megerőszakolt alkotmányunk által előírt – politikai egyenlő távolságtartás kérdését.

Tehát, Johannis nyilvánvalóvá tett szándéka mellett egyszerű a PSD politikai számítása: a többségi párt, még ha meg is szabadulna Pontától, a Parlamentben nem támogathatja a távozását. Amennyiben ugyanis visszaadná a mandátumát, a PSD-nek új kormányfőt kellene javasolnia az elnöknek; Johannis elutasítja, mert PNL-s kormányt akar; a PSD egy második ajánlattal áll elő. De ha az elnök ezt is elutasítja, a Parlamentet feloszlatják és előrehozott választásra kerül sor. (A szerző pontatlan, ebben a folyamatban a Parlament a döntő, hiszen voltaképpen az elnök tesz a kormányfőre javaslatot – miután konzultált a parlamenti pártokkal – és a törvényhozás szavaz a javaslatokról. A Parlamentet akkor kell feloszlatni, ha 60 nappal az első javaslat megtétele után és legalább két kormányfő-javaslat leszavazása után nem tud miniszterelnököt választani. Az elnök szerepe akkor értékelődhet fel, ha – tudatosan – két olyan javaslatot terjeszt elő, melyekről tudja, hogy a Parlament nem szavazza meg. – a szerk.) Az biztos, hogy egyetlen párt egyetlen képviselője sem akarja ezt. Következésképpen Johannis politikai zsarolásra használhatja fel ezt az eszközt, hogy kikényszerítse egy kisebbségi kormány megszavazását, különben mindenki hazamegy!

Ilyen körülménye között miként kényszeríthetné ki a PSD Ponta távozását? Az egyetlen lehetőség

a teljes kivonulás a kormányzásból,

megpróbálva azt rendezetten és nem fejveszetten végrehajtani. Nyilvánvalóan fennállhatott volna még egy alkudozás Johannisszal is, de a teuton modell monumentális gránitcsökönyösséget kényszerít rá.

Nagyon is valószínű lehet egy kompromisszumos megoldás, de ez nem egy technokrata kormány lenne, melynek a jövő évi parlamenti választás megrendezése a feladata. Nem, egy „nemzeti érdekre” hivatkozó megoldás lesz a legvalószínűbb, mely meglepően híján lesz a nép szavazatának, tehát demokratikus legitimitása a dél-amerikai viszonyokra lesz méltó.