// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A hős Ponta a kerítés mögül osztja az észt Magyarországnak

// HIRDETÉS

Mondjuk, ahelyett, hogy lemondana, ha már sár van a fején. Az viszont jó, hogy a központi román sajtóban is van néha ilyen szöveg.

Magyarország lezárta a határt Szerbia felé. Az emigránsok csoportjai erre válaszul úgy döntöttek, megrohamozzák a szögesdrót-kerítést. Miközben lábbal tiporják a szomszédos állam szuverenitását, Románia kormányfője megengedi magának, hogy erkölcsi leckéket osztogasson.

A romantikának vége.

A manipulációs célú, egy kis nézettségnövelést vadászó könnyfakasztó jeleneteken túl, a terepen kemény helyzet van.

Magyarországnak volt bátorsága lezárni a határt és ezért kemény bírálatot kapott Ausztriától, majd Németországtól is. Alig néhány nappal később éppen ezek az erkölcsi leckéket osztogató államok döntöttek úgy, hogy mindenféle magyarázat nélkül lezárják a határaikat.

Ahelyett, hogy szolidaritást tanúsítanánk az európai partnerállamokkal, ahelyett, hogy a nemzetközi szabályok és a szövetséges államok szuverenitásának és függetlenségének tiszteletben tartását követelnénk, úgy döntöttünk, hogy teljesen feleslegesen nekiállunk Bukarestből kommentálni olyan konkrét lépéseket, melyeket a magyarok azért tettek meg, hogy teljesítsék európai kötelezettségeiket.

Ezekben a pillanatokban a megfontoltság és a bármiféle kritikától való tartózkodás a legjobb reakció. Semmire sem használ nekünk, ha mások cselekedeteit bíráljuk és akkor nincs is okunk ezt tenni. Sőt, jobb lenne, ha hagynánk másokat cselekedni, és akkor mi jó fiúknak fogunk tűnni.

Az olcsó és minden áron folytatott nacionalizmus az ostobaság jele.

Mindaddig, amíg úgy fog tűnni, hogy Európa kinyújtott kezekkel várja az első új polgárokat, ezek nem késlekednek megjelenni, számuk pedig egyre nagyobb lesz. Milyen államot ismernek a világon, melynek átjárható határai vannak? Nyitva vannak-e az AEÁ határai, nyitva vannak-e Oroszország határai, nyitva vannak-e Kína határai?

Románia számára nincs közvetlen veszély, de Európa egy biztonságunkat mégiscsak szavatoló törékeny építmény.

Az ilyenfajta pillanatokat nem az érzelmeken keresztül kellene megélni, az államfőknek pedig, ahogy azt Traian Băsescu volt elnök is mondta, kevésbé népszerű, de az általuk képviseltek biztonságát szavatoló döntéseket is meg kell hozniuk.

Biztosíthatom önöket, ha ez a migránshullám Románián haladt volna keresztül, a reakció sokkal keményebb lett volna, mint Budapesté. Arról nem is beszélve, hogy a románok részéről akár kevésbé ortodox gesztusoknak is tanúi lehettünk volna, akik csak egy bizonyos pontig kedvesek.

Szép dolog a kerítés mögül kommentálni,

véleményt mondani, de megoldásokkal nem szolgálni.

Vége a romantikának. A konfliktusos övezetekből származó fiatalok éppen most mutatták meg, mire képesek. A manipulatív megosztások, az erős érzelmi hatású képek olyan eszközök, melyekkel gyakran élnek a terrorista csoportosulások, hogy az ellenőrzésük alatt álló indoktrinált népességet az általuk ellenségnek tartottak ellen hangolják.

Ezért a helyzetért éppenséggel Németország a fő bűnös, mely ahelyett, hogy lépéseket tett volna az Európai Unió határainak biztonságosabbá tételéért, populista beszédekkel állt elő, csak azért a 15 százaléknyi szavazatért, melyet a Törökországból és az arab államokból származó etnikumúaktól várnak.

A magyar állam képviselői elleni vandál és erőszakos tettekre válaszul a rendőrség kénytelen volt könnygázt és vízágyukat bevetni. Ez az európai térségbe érkezők másik arca.

Valószínűleg hamarosan segítségre szoruló gyermekeket és nőket is látni fogunk, de akkor fel kell majd tennünk a kérdést, miféle férfiak azok, akik ártatlan embereket használnak fel pajzsul, még akár annak az árán is, hogy ez utóbbiak életüket veszthetik?

Azokban a konfliktusos övezetekben, ahonnan ezek az emigránsok származnak, szintén emberi pajzsokként használnak fel nőket és gyermekeket; íme, úgy tűnik, itt sincs másképp. Íme, miféle európai értékeket akarunk mi támogatni.

Hagyom, hogy „humanistán”, de a kerítésen túlról gondolkodjanak el ezeken, mert egyesek csak így képesek kommentálni.

U. i.: Talán azt fogják majd mondani, hogy ez a gyermek, aki virágot ad a török rendőrnek, tudja, mit csinál és nem csak egy kamerák miatt megrendezett jelenetnek vagyunk a tanúi.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro