Tanuld meg, román: a székelyek pont olyan őshonosok, mint te!

Silviu Măcrineanu írásának második része.
Hirdetés

Az első rész itt olvasható.

Ez a zászlós ügy az erdélyi románok hajdani erőszakos magyarosítását juttatja eszembe, amikor nem engedték meg nekik a román trikolór használatát. És akkor a románok becsempészték, ahova tudták: a női népviseleti ingek mintájába, a szőtt derékövekbe, a kalap pántlikájába, a lószerszámokba és így tovább. Büszkén gondoltak arra, hogy valahol van rajtuk egy darabka trikolór, mely arra emlékeztette őket, hogy románok, van saját identitásuk. Mennyiben vagyunk jobbak a hajdani magyaroknál, amikor meg akarjuk tiltani a székelyeknek identitásuk kinyilvánítását? (A szerző az első részben már világossá tette, hogy egy magyar–székely szembeállítást tartana üdvösnek, melyben a románok és a székelyek összefoghatnának a magyarok ellen. Akiknek jelképhasználati jogáról egyébként egy szót sem ejt! A cikkben szereplő vulgártörténeti tévedéseket nem javítottuk ki. – a szerk.)

Sőt, egy olyan törvényre hivatkozva akarjuk megtiltani nekik a zászló kitűzését a hivatalos épületekre, mely „más államok” zászlóinak romániai használatát szabályozza. A román nyelvet nehezebben értők számára egy megjegyzés:

a székelyek nem egy másik állam polgárai,

nem Magyarország zászlóját tűzik ki. Néha, bizonyos irredenta beütésű (így! – a szerk.) ünnepeken még megesik, de akkor is arról folyik a vita, hogy mennyire elítélendő dolog ez (így! – a szerk.).

Ha Cernăuţi-on egy Aron Pumnulnak, vagy Eminescunak szentelt rendezvényen az ukránok megtiltanák az őshonos románoknak a trikolór kitűzését, biztos vagyok abban, hogy azonnal pattognánk és diszkriminációról és a kisebbségek jogairól kezdenénk kiabálni. A dolgok mérlegelésénél miért alkalmaznánk kettős mércét?

Nagy ostobaság annak a gondolatnak az elültetése az egyszerű emberek fejébe, hogy a székelyek nem őshonosok, és ha valami nem tetszik nekik, akkor menjenek a saját hazájukba, hosszú távú hatása pedig nagyon ártalmas lesz.

Először is, a székelyeknek nincs saját hazájuk! A román–magyar vitában nem érintett tudósok többsége szerint turáni eredetűek, de nem lehet tudni, hogy a hunokkal, vagy a magyarokkal együtt érkeztek Pannóniába. Vagy egy másik, jelenleg nem ismert időszakban. Eredetileg más nyelvet beszéltek és a magyar állam első keleti határvonalára telepítették őket. Erdély meghódítása után az új keleti határra, a Kárpátok vonalára telepítették át őket, a hágók védelmére. Idővel elmagyarosodtak, a magyarokéval azonos vallás felvétele pedig elősegítette ezt.

A XIII. század környéki krónikások szerint „a vlachokkal elkeveredve éltek, akiktől át is vették az ábécéjüket”. A szerzett jogok szempontból az elmagyarosodás megfelelt nekik, mert ezzel bekerültek a magyar államban hivatalosan elismert három „nemzet” közé, főleg az Anjou-házi királyok hatalomra kerülése után.

Rövid zárójeles megjegyzésként írom, hogy a magyarok első három „szent királya” ugyanolyan tisztelettel bánt a románokkal, mint a királyságban létező, vagy letelepedésre bátorított többi néppel: a székelyekkel, zsidókkal, kazárokkal, muzulmánokkal, kunokkal, besenyőkkel, szászokkal stb. A diszkrimináció azután kezdődött, hogy az Anjou-nemzetségű „európaiak” kerültek Magyarország trónjára, akik a pápák azon parancsát akarták végrehajtani, hogy az „igaz hitre”, a katolikusra térítsék az eretnekeket és a szakadárokat. Minden eszközzel, akár tűzzel-vassal is.

Hirdetés

Tehát a székelyek idővel magyarnak kezdték tartani magukat, ami elidegeníthetetlen joguk a választásra, mi legfeljebb csak kívülállókként mondhatunk véleményt. Nekünk is vannak olyan románjaink Besszarábiában, akik „moldovaiaknak” tartják magukat, szintén saját választásuk alapján, amire most nem fogok kitérni.

Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy ha 800 évig élsz egy ország területén, akkor az a te országod is. A székelyek, akárcsak a második évezred eleje óta Erdélyben élő szászok és magyarok, egyaránt

őshonosoknak tekinthetik magukat ezeken a tájakon.

Másképp mondva, az általuk lakott helyek „jóhiszemű tulajdonosai”.

Még akkor is azok, ha egyesek ezt nem akarják elismerni. Nincs hova kergetni őket, mert erdélyiek amióta világ a világ. Bár néha még nosztalgiáznak azon idők után, amikor a tartományt a velük azonos nyelvet beszélők vezették (?! – a szerk.), nem hiszem, hogy a székelyek tömegesen Magyarországra akarnának költözni, hátrahagyva ősi tűzhelyüket, ahol oly sok száz éve éltek és haltak. Azt hiszem, valami bajuk van azoknak a románoknak, akik azt hiszik, hogy ez lehetséges! Ezzel a bajjal más nemzetek is küszködtek és küszködnek, és sajnos emiatt több tízmillió ártatlan halt meg csak az előző évszázadban.

A székelyek, tehát, több száz éve itt vannak. A történelem során voltak köztünk összeütközések, de egymás mellett is harcoltunk Bábolnánál, Călugăreni-nél, Sellemberknél, mint minden olyan nemzet, melyek közös területen osztoznak. Nem idealizálom a románok múltbéli együttélését a székelyekkel, kovásznai pásztor unokájaként nem is tehetem. De azt sem tudom elfogadni, hogy helyrehozhatatlanul konfliktusra lennénk ítélve.

Láttam, hova vezettek az utóbbi évtizedekben a székelyföldi román politikusok tettei: gazdasági elmaradottsághoz, a tisztességes utak hiányához, az áttelepülés bátorításához, román lakosság odatelepítéséhez stb. Azt is tudom, mivel válaszoltak a székelyek: a kis létszámú románok elmagyarosítására irányuló igyekezettel, diszkriminációval, a párbeszéd hiányával.

De azt hiszem, mindkét oldalnak a politikusok ártanak a leginkább, a nacionalista-szélsőséges diskurzusukkal, melyet minden alkalommal előszednek, amikor arról kellene beszélni, hogy miért képtelenek jobb életet biztosítani nekünk.

Nekünk: románoknak, székelyeknek egyaránt.

Ha a politikusok nem avatkoznak be, az egyszerű emberek végső soron megértik egymást. Nem könnyen, de megértik. Vannak barátaim a Székelyföldön, vannak ottani magyarokkal összeházasodott rokonaim, előttem nem ismeretlen a valós helyzet. És nem felejtem el, hogy a kovásznai nagybátyám néhány évvel ezelőtti lakodalmán 350 román és egyetlen magyar család volt. És a zenekar néha-néha bejelentette: „és most egy nótát a magyar vendégeinknek”. Hogy mindenki jól érezze magát.

Ezt jelenti a szomszédod iránti tisztelet. Míg falun éltünk, az első 7 évben megtanultunk viselkedni. Most városra költöztünk és „előkészítő” évre van szükségünk. Hogy megtanítsanak bennünket együtt élni egymással. De ki fog minket együttélésre tanítani? A politikusok?

Hirdetés