Felmérés: így viszonyulnak a románok a bevándorló-kérdéshez

46 százaléka a megkérdezetteknek nem szeretné, hogy a lakótelepülésére bevándorlók költözzenek.
Hirdetés

A románok többsége egyetért azzal, hogy a menekülteknek joguk van választani, melyik országban akarnak új életet kezdeni – derült ki egy szerdán ismertetett felmérésből. Az IRES közvélemény-kutató felmérése szerint a megkérdezettek 58 százaléka véli úgy, hogy a menekülteknek joguk van új hazát választani. Ugyanakkor

határozatlanok, amikor arról kérdezték őket, hogy Romániának fogadnia kell-e menekülteket.

A válaszadók 65 százaléka teljes mértékben vagy részben egyetért azzal, hogy Románia fogadjon bizonyos számú menekültet EU-tagállamként, de amikor felmerült annak a lehetősége, hogy a megkérdezettek településére költözzenek, akkor a befogadással egyetértők aránya 46 százalékra csökkent, és 42 százalék ezt teljes mértékben elutasította.

A megkérdezettek 83 százaléka hallott a menekültválságról, amelynek okait 51 százalék a háborúban látja, 41 százalék a szegénységben. A románok kétharmada főként a menekültek hazájának kormányait teszi felelőssé a kialakult helyzetért, 54 százalék az Iszlám Állam terrorszervezetet, 36 százalék az Egyesült Államokat, 29 százalék az Európai Uniót.

A megkérdezettek 57 százaléka nem tart attól, hogy Romániát ellepik a bevándorlók,

41 százalék szerint viszont Bukarest is ki van téve ennek a veszélynek. A megkérdezettek több mint háromnegyede szerint Románia nincs felkészülve a menekültválságra. Hasonló arányban vélik úgy, hogy a migránsok érkezésével nő a terrorista merényletek kockázata Európában, amelyeket az Iszlám Állam követhet el.

Hirdetés

Vasile Dâncu szociológus, a felmérést végző kutatóintézet elnöke a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a románok viszonylag magas empátiával viszonyulnak a bevándorlókhoz, mert sokaknak családtagjai maguk is bevándorlók Nyugat-Európában. A felmérés 1482 személy megkérdezésével készült augusztus 28. és 31. között.

Fotó: MTI, Kallos Bea

Hirdetés