Bár egész nap esett az eső, és az aznap, augusztus 20-án reggel kisült kenyér bő negyven percet késett a kolozsvári dugók miatt, nagyjából kétszáz személy várta, hogy az egyházi elöljárók megszenteljék az összetartozás szimbólumává sütött kenyeret, majd hogy az önkéntesek szétosszák.

 

Másodjára sütötték ki Szolnokon a Kárpát-medence kenyerét és hasonló méretű testvércipóit Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester vezetésével. A pékek, akárcsak a hozzávalók, a Kárpát-medence más-más településeiről érkeztek, és idén rekordméretű, 250 kilós kenyereket alkottak. De úgy, hogy nem kisebb adag tésztákat sütöttek egymás mellé, hanem mindegyik kenyér egyetlen darab tésztamasszából sült, ezt kellett dagasztani, kemencébe be- és kiemelni.

 

 

A Kolozsvárnak szánt “cipót” Kovács Sándor, Jász-Nagykun-Szolnok Megye Közgyűlésének elnöke hozta el, Horváth Anna alpolgármester köszönte meg, és a történelmi egyházak vezetői, képviselői szentelték meg.

 

Az egyébként is rövid áhítatot többször megtörte a rakoncátlankodó hangosítás, majd az a látvány is disszonáns érzéseket váltott ki, amikor az egyházi és világi elöljárók hosszú pengéjű késeket kaptak.

 

Hogy annak a látványnak a brutalitásáról ne is beszéljünk, ahogy egyszerre beleszúrták a késeket az óriási kenyérbe, és őket is meglepő, jókora erőfeszítéssel feldarabolták.

 

 

 

 

 

 

A darabokat aztán a téren felállított asztalokon népviseletbe öltözött gyerekek szeletelték fel, és osztották szét a szeleteket meghatódottan fogadó kolozsváriaknak. Egyetlen színpadi notabilitás folytatta aztán lent is a munkát a gyerekek mellett: Rácz Norbert unitárius lelkész. 

 

Nemcsak azért volt szimpatikus, mert nem hagyta egyedül a gyerekeket a szeletelés és osztogatás jóval időigényesebb és fizikai erőt is igénylő munkájában, hanem mert látszott, hogy így is kapcsolatot szeretne teremteni az emberekkel, nemcsak a szószékről vagy a színpadról.

 

 

 

 

 

 

Miután leszállt róla a sajtó, Horváth Anna is bekapcsolódott az utolsó szeletek szétosztásába. A Kárpát-medence kolozsvári kenyere pedig (a nem ehető héjat leszámítva) az utolsó morzsáig elfogyott.

 

 

Persze egy ilyen történet nem zárulhat mesei fordulat nélkül: a kenyérsorban egyszercsak feltűnt hétköznapi álruhájában a Dónát úti orgonák és a magyarnapos szelfik királya. A hívatlan király nem őrizgette sokáig az inkognitóját: Sebesi Karen Attila ünnepi konferanszié gyorsan kiszúrta Tamás Gábor énekest a sorbanállók között, aki nemcsak kenyeret kapott, de azt a privilégiumot is, hogy a színpad melletti VIP-sátorban fogyaszthatta el.