BNR: csökkennek az árak

Még kisebb lesz idén az infláció, gyakorlatilag csökkenni fognak év végéig a fogyasztói árak - jósolta ma a jegybank. Jövőre majd emelkednek.
Hirdetés

Lefelé módosította a Román Nemzeti Bank az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését, eszerint a fogyasztói árindex az idei év végéig negatív tartományban marad. Inflációs jelentését csütörtökön ismertette a BNR, amely szerint az idei év végén az árak éves csökkenése 0,3 százalék lesz. Korábban 0,2 százalékos árindex-növekedést jelzett.

A jövő évben a fogyasztói árindex a központi bank előrejelzése szerint visszakerül a pozitív tartományba, így 2016-ban 0,7 százalékos éves inflációra számítanak, ami 1,2 százalékponttal alacsonyabb a korábban jelzettnél.
 
A Mediafax hírügynökség szerint a BNR a július 15-ig rendelkezésére álló információk alapján végezte el a számításokat, amelyeket utólag befolyásolhat, hogy Klaus Johannis államelnök visszaküldte megfontolás végett a parlamentnek az adótörvény módosítását, amely egyebek mellett az általános forgalmi adónak januártól 24 százalékról 19 százalékra csökkentését is tartalmazza. 
 
A parlamenti pártok várhatóan augusztus folyamán egyeztetnek a kérdésben, a parlament pedig a hónap utolsó napjaiban, rendkívüli ülésszak keretében dönt az adótörvény módosításáról, így arról is, hogy lesz vagy nem áfacsökkentés, és ha igen, mekkora mértékű.
 
 

Hirdetés