Az Untold Fesztivál szervezőinek sikerélményét rengeteg panasz, több feljelentés és büntetés, ugyanakkor két haláleset árnyékolja be. Volt nyilvános szex is.
Elégedettek az Untold Fesztival sikerével a szervezők, és ami a számokban kifejezhető piszkos anyagiakat illeti, az óvatos – egyelőre nem hivatalos – számítgatások is mesés bevételekre engednek következtetni. Emil Boc polgármester a Facebookon mondott köszönetet elsősorban a kolozsváriaknak, akik türelemmel, illetve megértéssel viszonyultak, és a fesztivál összköltségvetésének 10 százalékával hozzájárultak a sikerhez. Azt írta, hogy paradox módon
Fotó: Filmari aeriene Cluj, http://ziarulclujean.ro/
A polgármester úgy értékelte, hogy
A legtöbben hazaiak voltak, de tudnak többek között japán, amerikai, kanadai, mexikói, braziliai résztvevőről is, akik tovább viszik saját országukba Kolozsvár jó hírét. Boc fontosnak tartottak kiemelni, hogy nem történtek rongálások, ami a fesztiválozók civilizáltságáról árulkodik. Végül pedig a gazdasági haszonra is kitért több millió euró hasznot sejtetve.
A sztárlemezlovas, Armin van Buuren által is megkönnyezett rendezvényt a Share Föderáció szervezte. Számításaik szerint szombaton mintegy 70 ezer ember fordult meg a Sportcsarnok és a Sétatér környékén, gyakorlatilag minden jegy elkelt. Ugyanakkor bejelentették, hogy
sőt már nyereményakciót is hirdettek a következő évi belépőkért.
Bizonyára lesz egy-két szavuk ehhez mindazoknak, akik négy napig nem tudtak aludni a fesztivállal járó állandó éjszakai zaj miatt. Egyelőre kilenc nem-hivatalos panasz érkezett az Untold Fesztivállal, főleg az éjszakai tűzijátékkal kapcsolatosan. Egy kolozsvári lakos hivatalos panasz tett mind az önkormányzatnál, de a közegészségügyi hivatalnál és a környezetvédelmi őrségnél is, mivel
Egy másik lakos a csendórát szabályozó törvényre hivatkozik, melyet megszegett a városvezetés a sétatéri fesztivállal.
Egy harmadik kolozsvári lakos a zöldövezetekre érvényes törvény áthágása miatt tett feljelentést a helyi rendőrségnél, kérve a szervezők megbüntetését. A közterületekere vonatkozó jogszabályozás értelmében törvénysértésnek minősül, ha egy önkormányzat 10 százaléknál nagyobb területet zár el a lakosság elől. A panaszos leszögezte: amennyiben nem kap hivatalos választ a beadványára, az állami hatóságokhoz fordul. Azok a civilek, akik ellenezték a Sétatér lezárását, egy immár több mint hetven tagot számláló Facebook-csoportba tömörültek, ahol mindenki megoszthatja a közterület fogalmáról alkotott nézeteit. A rengeteg dicsérő szó mellett érkeztek panaszok Emil Boc személyes oldalára is. Volt, aki azt kérte, hogya legközelebbi kiadását a fesztiválnak saját szülőfalujába rendezze meg a polgármester.
Az első fiatal 25 éves nagybányai férfi volt, aki az orvosi egyetem egyik Mikó (Clinicilor) utcai épületének udvarán akasztotta fel magát. A második eset hétfő hajnalban történt. A fesztiválról hazafelé tartó 19 éves sofőr elaludt a volánnál, majd nekihajtott egy hídfőnek. A kocsiban egy 16, egy 18 és egy 19 éves lány utazott. Ez utóbbi a helyszínen életét vesztette, a többiek pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.
">videó, melyen éppen a szex világnapján
a Tinie Tempah koncert ideje alatt. Egészségükre!
Az Untold Fesztivál egyébként összesen 120 tonna szemetet produkált, melyet 250 köztisztasági alkalmazott takarított el a négy nap során. A váradiak szerencséjére ezt nem az ottani hulladéklerakatra, hanem Patarétre szállították. Nagy erőkkel voltak jelen a fesztiválon a rend őrei, valamint a tűzoltók és a mentősök is. A legtöbb orvosi esetet a helyszínen láttak el,
Sok fiatalnak – többnyire lányoknak – gyűlt meg a baja az alkoholfogyasztással. 12 lopást jelentettek a rendőröknek. Rendzavarásokra nem került sor.
Dolgoztak az élelmiszer-biztonságiak is: összesen hét büntetést állítottak ki. Egy ismert kolozsvári bisztrót 45 ezer lejre büntettek, mert 40 kilogramm lejárt szavatosságú kolbászt találtak a standjuk hűtőszekrényeiben. Egy másik céget 4 ezer lejre büntették, mert nem az élelmiszer-biztonsági szabályoknak megfelelően tárolt 300 kg húst.
És a végére egy kis színes hír: emlékeznek még arra az esetre, amikor
Mircea Bravo, aki évek óta provokatív és a közönséget erősen megosztó tréfákkal szórakoztatja a kolozsváriakat, az Untoldon kérte vissza a polgármestertől az akkor elkótyavetyélt pénzt. Hogy mit reagált az elöljáró, az kiderül az alábbi videóból.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.