A román történetírásban gyakran megesik, hogy egyes tettek vagy személyek szimbolikus jelentése fontosabb, mint az illetők történelmi jelentősége. Az ilyenfajta folyamatok háttérbe szorítanak embereket és tetteket, akik és amelyek lassan feledésbe merülnek. Ez a helyzet Vitéz Mihállyal (Mihai Viteazul) is. A nagy uralkodót egészen a XIX. századig másodlagos jelentőségű fejedelemnek és vajdának tartották, amikor is a nagy forradalmár Nicolae Bălcescu ráébredt az 1600-as, Vitéz Mihály jogara alatt megvalósult Egyesülés (kezdődik a marhaság! – a szerk.) jelentőségére, és az akkori román történetírás képzeletbeli középpontjába helyezte a nagy uralkodót.

Vitéz Mihály, néhány évszázaddal halála után, legitimálta a XIX. századi román vezetők szabadságért és egységért folytatott nemzeti harcát (a nem történész szerző elsiklik afelett, hogy talán éppen ezt a célt szolgálta a történelem később is gyakorlatnak számító átírása – a szerk.). De a Vitéz Mihály által képviselt szimbólum – meg nem érdemelten – háttérbe szorította a kor román arisztokráciájának egyik legillusztrisabb képviselőjét. Erdély kancellárjáról, Jósika Istvánról

(az eredeti szövegben: Ştefan Iojica!!! – a szerk.)

van szó, aki kigondolta és végre is hajtotta a Román Fejedelemségek (és a marhaság fokozódik! – a szerk.) első, 1595-ben, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem jogara alatt megvalósult Egyesülését (még, még, még! – a szerk.). Ezt az első egyesülést figyelmen kívül szokták hagyni annak az elméletnek a hívei, mely szerint a történelmet hazafiaskodó szlogenek szolgálatába kell állítani. De vitathatatlan Jósika István történelmi szerepe.

Katonai feladatokat ellátó család

A Jósika-család a bánsági román nemességhez tartozott, melynek fontos katonai feladatai voltak, és jelentős kontingenseket biztosított a Dunától északra irányuló oszmán expanziót korlátozni igyekvő keresztény hadseregeknek. Ez a fegyverforgató nemesség különleges figyelemben részesült az utolsó keresztes vezér, a román Hunyadi János, valamint fia, Magyarország, Horvátország és Bohémia királya, Corvin Mátyás részéről (sejthetően szintén román – a szerk.). Ezeknek a román nemeseknek a szerepe még tovább nőtt Magyarország mohácsi katasztrófája és Temesvár vilajetté válása után. Bánság-hegyvidék térségében új erődítmények épültek és létrejött a Lugosi és Karánszebesi Bánság, az Erdélyi Fejedelemség egyik militarizált tartománya. Jósika István apja, Jósika János e harcoló nemesség krémjéhez tartozott. Karánszebesi várúr, szolgabíró és alispán volt.

Fiai a fejedelmi Báthory-család képviselőivel kötötték össze a sorsukat, mely Lengyelország egyik legnagyobb királyát, Báthory Istvánt (na, ő végre nem román – a szerk.) is adta. Ezt a kapcsolatot megszilárdító egyik tényező a katolikus felekezethez való tartozásuk volt. A nagy király unokája, Báthory Zsigmond (hihetetlen, ő sem román – a szerk.) együtt nevelkedett a rendkívül intelligens Jósika Istvánnal, akit Rómába, majd Firenzébe, Pisába és Prágába küldtek tanulni, a Báthory-család pénzügyi támogatásával. Az Erdélybe visszatért Jósika István Báthory Zsigmond egyik bizalmi emberévé vált. Előbb az erdélyi kancellária titkárává nevezték ki, majd udvarnaggyá, végül pedig nagykövetté, akit I. Ferdinánd toszkánai nagyherceg, majd VIII. Kelemen pápa udvarába küldtek, hogy szorosra vonja az oszmánok ellen harcolni hajlandó keresztény államok közötti kapcsolatokat. Jósika István mindenkit elkápráztatott magas szintű képzettségével. Románul, latinul, magyarul, németül és olaszul is beszélt. Diplomáciai sikere után Erdély kancellárjává nevezték ki, ami a mai miniszterelnöki tisztségnek felelt meg.

Az első, 1595-ös Egyesülés (megáll az ész! – a szerk.)

Jósika István Erdély főkapitánya is lett, és óriási hatalmat összpontosított a kezében, tekintettel arra, hogy Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem előrehaladott pszichikai instabilitást mutatott. 1595-ben Jósika István tervelte ki a Román Fejedelemségek (hogy ez senkinek se jutott eszébe! – a szerk.) első Egyesülését (világos, nem?  – a szerk.). Vitéz Mihály vajda 1595 májusában, az őt Erdély támogatásától függővé tevő oszmánellenes harc közepette elfogadta a gyulafehérvári szerződést, melyet Ungrovlachia (Havasalföld – a szerk.) ortodox metropolitája által vezetett bojári küldöttség írt alá. E szerződés szerint Vitéz Mihály megtarthatta a fejedelmi címet, de Báthory Zsigmond vazallusa lett, és Vlachiában az ő kormányzójaként tevékenykedett. Ezért Erdély fejedelme katonai támogatást ígért neki.

Ez a katonai támogatás nagyon hasznosnak bizonyult Vitéz Mihály számára a călugăreni-i csatában, amikor hadserege legyőzte az oszmán hadsereg előőrsét, majd kénytelen volt visszavonulni a hegyek felé, miközben a törökök megkezdték Vlachia vilajetté alakítását (a nagy győzelem után a törökök leigázták Vlachiát, ja – a szerk.). Erdély és Vlachia egyesített seregei ellentámadást indítottak, látványos győzelmet arattak az oszmán hadsereg felett és Vitéz Mihály vezetésével kivívták a nagy giurgiu-i győzelmet. Ezek után a győzőt a kereszténység egyik legnagyobb tábornokának kezdték tartani. Egy megjegyzés azoknak, akik Vitéz Mihály történetét csak a kommunista propagandafilmekből ismerik: a nagy fejedelem sohasem viselte a havasalföldi vajda címet. Egyszerűen akkoriban nem létezett a Havasalföld (az eredetiben: Ţara Românească – a szerk.) elnevezés, a fejedelemségnek Vlachia volt a neve.

A Ţara Românească nevet Nicolae Iorga történész találta ki. Hasonló a helyzet a Bizánci Birodalommal is. Lakosai nem bizáncinak, hanem rómainak nevezték magukat. A bizánci megnevezést a XIX. században találták ki (valójában 1557-ben használta először Hieronymus Wolf német történetíró – a szerk.). Végül Jósika István teljesítette be a Román Fejedelemségek (Így! Dicséretes a szerző következetessége, de itt újra ellentmondásba kerül azzal, amit alig néhány mondattal ezelőtt állított! – a szerk.) Egyesülését, tekintettel arra, hogy elűzte Rettenetes Áron (Aron Tiranul) vajdát, és 1595 júniusában a Kárpátok és a Dnyeszter közötti vajdaság trónjára segítette VIII. Istvánt (Ştefan VIII. Răzvan). Az első Egyesülés (hehe, már csak röhögni tudunk – a szerk.) csak két hónapig tartott. Jeremiás (Ieremia Movilă) Lengyelország segítségével 1595 augusztusában elűzte trónjáról VIII. Istvánt.