27 település vágtázik idén az Óriáspince-tetőn

Lóverseny és fogathajtás rockoperával és megismételt világrekorddal: Pászka Lehel már célbaért a hét végi Székely Vágtán.
Hirdetés

Huszonhét székelyföldi település lovasa áll rajthoz a Székely Vágtán, melyet a hét végén tartanak a Maksa melletti Óriáspince-tetőn – közölték az esemény honlapján a szervezők.

A versenyzők közül nyolcan a nem igazolt eredetű lovak és lovasaik számára szervezett Góbé futamra neveztek be. A tavalyinál többen vesznek részt igazolt eredetű lovakkal a versenyen. Sztakics Éva Judit főszervező szerint az eltelt öt év azt bizonyítja, hogy a Székely Vágta megmozgatta a székelyföldi lovas társadalmat. A lóállományra is jó hatással van, hogy a székelyek beszerezték a megfelelő lovakat.

A lovak eredetigazolásának

a kérdését az teszi fontossá, hogy a Nemzeti Vágta szabályzata szerint angol telivérrel nem lehet benevezni a versenyre. Az pedig, hogy egy ló nem angol telivér, csak az eredetére vonatkozó iratokkal igazolható. 2013-ban lova eredetigazolásának a hiányosságai miatt nem vehetett részt a Nemzeti Vágtán a Székely Vágta győztese.
 
Az idei résztvevők többsége is Kovászna megye településeiről érkezik, Hargita megyét hét, Maros megyét pedig egy lovas képviseli. 
 
A Székely vágta előfutamait szombaton tartják. Ekkor tartanak egyes-, kettes- és négyesfogathajtó versenyt is, melyre 15-20 fogat benevezését várják. Szombaton este a rendezvény keretében mutatják be a Mátyás, az igazságos című rockoperát a Magyar Nemzeti Lovas Színház, a Háromszék Táncegyüttes és helyi lovasok közreműködésével.

Világcsúcs a vágtán

A Székely Vágta vasárnap délutáni döntője előtt a hagyományőrző huszárok tartanak lovas harcászati bemutatót az Óriáspince-tetőn, és Pászka Lehel lovasíjász tesz újabb kísérletet egy világcsúcs felállítására. 
 
A lovasíjász arra készül, hogy kantár és nyereg nélkül, vágtában tizenöt darab, 60 cm átmérőjű céltáblára adjon le célzott lövést kevesebb mint 40 másodperc alatt. A kísérlet már tavaly is sikerült, de egyeztetési hiba miatt nem jegyezték be a rekordok könyvébe.
 
Pászka Lehel
 
Pászka Lehel | Fotók: szekelyvagta.ro
 
A székelyföldi lovas már hétfőn bebiztosította a sikert, amikor közjegyző jelenlétében, filmen is megörökítve 37,74 másodperc alatt teljesítette a pályát, és mind a 15 nyílvesszővel betalált a céltáblába.
 
A Székely Vágtára felújították az Óriáspince-tetőn nyolc éve felállított Háromszéki magyarok emlékparkját. Az építmény eredetileg fenyőfából elkészített elemeit tölgyfa elemekre cserélték.
 
 

Hirdetés