A történelem bebizonyította, hogy egy nemzet vagy akár egy egész világ összeomlása néha egy személy, vagy személyek elég szűk körének döntésén múlik. Ahhoz, hogy egy normális élet káoszba süllyedjen, nincs szükség nagy társadalmi feszültségekre, forradalmakra, vagy drámai változásokra az erőviszonyokban.

1914 nyarának elején sem vetítette semmi előre a veszélyt. A szarajevói terrorista tett nem vezetett volna az azt követő katasztrófához, ha a bécsi császár, szimbolikus megfontolásokból, nem döntött volna úgy, hogy hadat üzen Szerbiának. Akkor senki sem látta előre a későbbi eseményeket.

Ciprasz elnök szigorúan személyes okokból üzen hadat az euróövezetnek. Megaláztatásról és méltóságról beszél, miközben egy olyan adósságról van szó, melynek visszafizetése nehézséget okoz Görögországnak, és a jelenlegi kormány úgy véli, biztosíthatja magának a hatalmon maradást, ha ilyenfajta szlogeneket ad el a lakosságnak.

Egy ilyenfajta döntés ára

maga alá temetheti az egész Európai Uniót.

Akárcsak 1914-ben, vagy 1938-ban, személyes döntések egy világ végét jelenthetik.

Igaz, hogy az ókori görögök találták fel a demokráciát, mint ahogy az is igaz, hogy a modern Görögországot nem lehet a demokrácia és a politikai stabilitás példájának tekinteni. A hellén kormányfő most a demokráciát használja fel a demokrácia ellen. Amikor megszorító lépések elfogadásáról kérdezed meg a lakosság véleményét, akkor nehezen feltételezhető, hogy a racionális válasz fog győzni, nem az érzelmi.

És ha a hellén kormány megnyeri a népszavazást, miként fizeti vissza a hitelt? Az úgynevezett nemzeti konzultáció megtermel majd másfél milliárd eurót, amennyi a nemzetközi hitelezőknek kifizetendő részlet? Vagy minden kölcsönt felvevő nemzetnek népszavazással kellene eldöntenie, hogy mégsem fizeti vissza az adósságát? Ne feledjük, Görögország százmilliárd euró értékű adósság-elengedésben részesült az őt most „megalázó” hitelezőitől! Ez aztán a megalázás!

Az európai terv kudarca lenne Görögország becsődölése

és ezt követő távozása az euróövezetből. A kommunizmus bukása után egyesült kontinens visszamenne az időben. Több száz millió ember szenvedi majd meg ezt közvetlenül. Jelenleg senki sem tudja, hogyan reagálnak majd a piacok, mekkora lesz a ragály mértéke, hova vezet a válság. De egy dolog biztos, a visszatérés a nacionalizmushoz és a minden egyes tagállam külön érdekéhez biztosan háborút jelent. Akkor már Görögország nem is lesz fontos, de ez már senki számára sem lesz érdekes.

A közvetlen szomszédság miatt az első vonalban lévő Romániát teljesen más dolgok foglalkoztatják. Miközben éppen az eddigi legnagyobb válság körvonalazódik az ajtónk előtt, a kormányfő Törökországban gyógyul, a parlamenti többséget pedig Mihai Răzvan Ungureanu SIE-vezetővé választása ingatja meg.

Jelenleg már csak egy politikai válság hiányzik nekünk. A román politikai osztály eddig nem adta tanújelét sem a túl nagy intelligenciának, sem a hazafiságnak, hogy a becsületességet már ne is említsük.

De abban a helyzetben vagyunk, amikor már nem engedhetjük meg magunknak a luxust, hogy tolvajok, alkalmatlanok, gyávák, demagógok és felelőtlenek vezessenek minket.

Görögország egy grandiózus összeomlást készít elő nekünk. Nem egy krétai fövenyen vagyunk, Zorbásszal, a göröggel táncolva, attól a grandiózus katasztrófától extázisba esve, melyben tisztelettel részt vehetünk. Nem, uraim. Táncoljanak csak ők, amennyit csak akarnak, nekünk kötelességünk menteni magunkat.

Az a kérdés, hogy van-e kivel.