Történelmi eseménynek vagyunk tanúi: a Kalifátus be akarja bizonyítani, hogy túllépett a regionális mozgalmi szakaszon – melyet az elején az al-Kaidával azonosítottak – és valóban globálissá válik. Közvetlen, vitathatatlan és iszonyatos cselekvési eszközei vannak ama híressé vált térképnek a keretein belül, melyet egy olyan hit ambícióinak kifejezéseként javasolt a világnak, mely minden áron vissza akarja állítani az iszlám régi csillogását.

Az alábbi térkép egy abszolút hit eredménye: annak, hogy nemcsak lehetséges, de szükséges is az egyensúly helyreállítása az igaz hithez vezető úton, a világnak ebben a részében. Ezzel az úttal, vagy a célhoz vezető módszerekkel kapcsolatosan nem kínálnak többé-kevésbé elfogadható alternatívákat.

Áttérés vagy halál,

ez az elementáris, iszonyatos, de tökéletesen működő logika, mely egy olyan világban működik, ahol mindent két értékre szűkítenek le: az igazhitűek és a bűnösök, hitetlenek, árulók és a Nagy Sátán híveinek negatív típusú értékére.

De mi az oka annak, hogy a világ mintha állandóan felkészületlen lenne, hogy a minapihoz hasonló tragikus események (a tuniszi és franciaországi merényletekről van szó – a szerk.) megvitatása csak teljesen felületesen, a bulvárhírek szintjén történik. Miért nem világos, hogy az ilyen akciók célja egy mélyreható, valóban iszonyatos és kíméletlen üzenet közvetítése?

Elhangzottak-e a bolygó jelentős politikai vezetői részéről koherens, időben és meglepő pontossággal megfogalmazott üzenetek, melyek – például – a legapróbb részletekig leírják az Iszlám Államot, és az általa most, a XXI. században kezdve bevezetni kívánt Kalifátust?

Minden bizonnyal léteztek a különféle, többé-kevésbé látható, diszkrét körökben, klubokban, de úgy ítélték meg, hogy ezekben túlságosan nagy aránya van a fantáziának, még akkor is, ha azok a bolygó egyes nagyon befolyásos hírszerző szolgálatainak legjobb politikai elemzőitől származtak.

Az egyik ilyenfajta dokumentumot a National Intelligence Council készítette 2004-ben. Akkoriban minimálisra szűkített, a hatalom legmagasabb szintjére korlátozódó körnek szánták. A Globális jövő feltérképezése című dokumentum néhány forgatókönyvet tartalmaz a világban a közeljövőben várható eseményekről, olyan elemzéseket, melyek pontosságáról most már önök is személyesen meggyőződhetnek (teljes terjedelmében, PDF-formátumban letölthető innen).

Megdöbbentő az előrejelzések pontossága és időszerűsége, ebből most a KALIFÁTUS-nak szánt fejezet érdekel minket.

„Az al-Kaidát a hasonló irányzatot képviselő, a globalizálódási folyamattal szembemenő iszlámista csoportosulások 2020-ra megfosztják vezető szerepétől. (…) Az al-Kaida szervezet hatalmi központja meggyengül, de más, belőle ihletődő és regionális alapon létrehozott csoportosulások folytatják a terrorista támadások megszervezését.

Az Új Kalifátus példázza azt a folyamatot, ahogy egy vallási radikalizmus által táplált globális mozgalom fenyegetéssé válhat a nyugati normákra és értékekre nézve (…). A politikai hatalomnak egy radikális csoportosulás általi átvétele az egyik közel-keleti országban felerősíthetné a terrorizmust a térségben, és újra bizakodóvá tehetné a helyi népességeket:

az Új Kalifátus nemcsak álom”,

áll a jelentésben.

Ha így áll a helyzet, ha „nemcsak egy álom”, akkor valójában min alapul az Iszlám Államnak ez a viharos felemelkedése, melyet, íme, az a képessége egészít ki, hogy a világon bárhol képes döntő csapást mérni ellenfeleire?

Az amerikai elemzők érdekes választ adnak, és lehatolnak egy olyan jelenség mélyére, mely a magyarázat megfogalmazása óta exponenciálisan felerősödött. Jelenleg már nem „bizonyos, a leggyakrabban marginális, vagy könnyen marginalizálható társadalmi csoportok viselkedésére”, hanem a XXI. századi világ legtöbb társadalmában meghatározó mozgalomra kell magyarázatot adni:

„Úgy tűnik, hogy a következő 15 évben, a vallási identitás kérdése egyre fontosabb lesz az emberek önmeghatározásában”.

Ezt az érdekes állítást később egy másikkal támasztják alá, melyet most az Iszlám Állam hatalmának és befolyásának szüntelen növekedése igazol: a jelenlegi megerősödés a fiatal és nagyon fiatal nemzedék a dzsihád meghirdetésének eredeti térségében, vagyis a Közel-Keleten bekövetkezett példátlan megmozdulásának, de a nyugati világban, koncentrikus körökben zajló terjedésének az eredménye, a közösségi hálózatok példa nélküli felhasználásával.

A 2004-es jelentés szerzőinek igazuk volt, amikor kijelentették: „A radikális iszlám egyre erősebb befolyása a Közel-Keleten

annak az elidegenedésnek a tükröződése,

mely számos muzulmán fiatalban bekövetkezett országuk közömbös és nem reprezentatív kormányával szemben, valamint annak, hogy a muzulmán többségű államok közül sok, éppen ezért, képtelen volt gazdaságilag hasznot húzni a globalizálódási folyamatból. A radikális iszlám terjeszkedése 2020-ig folyamatos lesz, összefogva a szétszórt etnikai és nemzeti csoportokat, és talán egy olyan hatalmat is képes lesz létrehozni, mely túllépi a jelenlegi nemzeti határokat. A radikális iszlámizmus sikerének egyik oka az, hogy a muzulmánokat a korai gyökerekhez való visszatérésre szólítja fel, amikor az iszlám világ a globális folyamatok élvonalába tartozott.”

A figyelmeztetés

„A radikális iszlámizmus továbbra is érdekes lesz a fejlettebb Nyugat által vonzott muzulmán bevándorlók számára, mely munkalehetőségeket biztosít nekik, de ahol nem érzik magukat jól egy idegennek tekintett kultúrában… A nyugati muzulmán bevándorlók második és harmadik nemzedéke annál inkább vonzódik a radikális iszlámizmushoz, minél inkább szembesül a teljes társadalmi beilleszkedése és az általa teljesen normálisnak tartott vallási gyakorlatok között feszülő konfliktusokkal. A vallással és etnicitással kapcsolatos viták szintén hozzájárulnak majd a jövendőbeli konfliktushoz, és ha nem tartják ellenőrzés alatt azokat, regionális feszültségeket fognak okozni (…)”

Kérem, olvassák el az Új Kalifátus forgatókönyvét, melyet a Nemzeti Hírszerzési Tanács elemzői – ismétlem – 2004-ben képzeltek el (a fentebb idézett dokumentum 83. oldalán kezdődik) egy fiktív levél formájában, melyben Oszáma bin Láden egyik unokája 2020-ban leírja az Iszlám Állam harcát és a radikális iszlám vezetőjének kísérletét a Kalifátus visszaállítására.

Íme, az akkori következtetés:

„Megtanult leckék”?

Nem így történt. A dilettánsok által rosszul kigondolt és kezdők által színre vitt „arab tavasz” lehetőséget teremtett annak a detonátornak a megjelenésére, mely nagyon rövid idő alatt hihetetlen módon átalakította az erőviszonyokat azon a területen, mely most az Iszlám Állam követeléseit tartalmazó térképen megjelenik.

A június 26-i véres események azt jelzik, hogy a szervezet igazi ereje már nemcsak egy központi magból származik (mint a hajdani PFSZ, vagy akár az al-Kaida esetében). A nemzeti terveket olyan helyi sejtek dolgozzák ki és hajtják végre, melyek nagyon erősek és – főleg – nagyon befolyásosak a kérdéses államok népességének fiataljai körében, kiterjedt ellátási, anyagi és fiatal harcosokat biztosítani képes hálózat fanatikus támogatásával rendelkezve azon a Nyugaton, mely egyre bizonytalanabb a válaszadási képességeit illetően.

A minap négy rendkívül erőszakos epizódra került sor egyszerre, melyek integráns részét képezik annak a tervnek, mellyel azt kívánják bizonyítani, hogy nemcsak pusztába kiáltott szavakról van szó. Ez az üzenet egyaránt szól a nyugati demokráciáknak és a muzulmán világnak, főleg azoknak, melyeket ők az öbölbeli, AEÁ-val szövetséges „gyenge, korrupt és nem reprezentatív demokráciáknak” neveznek: Szaúd-Arábia, Kuvait, Omán…

Ez azt is jelzi, hogy mi lesz a továbbiakban? Azt hiszem, igen, legalábbis így értelmezték azok az európai politikai vezetők, akik sietősen távoztak a brüsszeli összejövetelről, hogy minél hamarabb hazaérjenek, és maximális szintre emeljék a terrorfenyegetettséggel kapcsolatos készültséget.

Csak ennyi? Egyes hírszerző szolgálatok szerint ez az Iszlám Állam tevékenységének csak a legláthatóbb és leglátványosabb komponense, melynek a nemzetközi közvélemény figyelmének azonnali felkeltése és a nyugati világ demoralizálása a célja. De lehetséges, hogy egy másik, sokkal kiterjedtebb és a hosszú távú lehetséges következményeit illetően érdekesebb forgatókönyv zajlik a háttérben.

Teljesen hipotetikus forgatókönyvként, egy néhány hónapja eléggé közszájon forgó hipotézisként ismertetem. Ám engedelmükkel kiegészítem az arra vonatkozó személyes kételyemmel, hogy

az oszmán térség és az arab világ

közötti történelmi szembenállásokat, ha nem is elfelejteni, ami lehetetlen, de legalább zárójelbe lehetne tenni. De ezzel szemben létezik az az ellenérv is, hogy végtelenül kisebb célokért is köttettek már szövetségek, mint a korrupt és hitetlen Nyugat térdre kényszerítése.

A forgatókönyvnek ez lenne a végcélja:

Lehetséges, mint bármi ezen a világon, annak ellenére, hogy a kérdéses térségben zajló események és ellentétes érdekek miatt kevésbé valószínű.

Nehezen hihető, de gondolják végig, ki hihette volna és ki hitte el és készült fel ennek megfelelően, miután hozzájutott a 2004-es jelentéshez?

De mégis, miért nem hiszi, vagy miért nem figyel rá senki? Stephen Hawking az Az idő rövid története című könyvében adott erre választ 1988-ban:

„A rendetlenség idővel azért nő, mert mi pontosan abban az irányban mérjük az időt, amerre a rendetlenség fejlődik.”

Remélem, most már egyre világosabb, milyen irányba fejlődik a világ rendetlensége, logikus, tökéletesen kiszámított és iszonyatosan hatékony módon.