Sebastian Lăzăroiu politikai elemző szerint az volt Johannis legjobb döntése, hogy azonnal kérte Ponta lemondását. Emil Constantinescu és Klaus Johannis összehasonlításából is érdekes következtetésre jutott: Az a hasonlóság bennük, hogy nem tudják, hogyan viszonyuljanak az intézményekhez. Constantinescu annyira kétségbeejtőnek érezte saját tehetetlenségét, hogy egy rendkívüli, az alkotmányosság határait súroló lépést tett: leválotta Radu Vasilét. Constantinescu beszédesebb volt, kommunikált, Johannis úgy tűnik, védjegyévé akarja tenni a némaságot.

Ön szerint lejárt az a kegyelmi időszak, amit a választók Johannisnak adtak?

Nem ez a gond. A vásárlóban vagy a szavazóban van bizonyos fokú tehetetlenségi erő. Bár tudja, hogy a termék nem érte meg a pénzét, vagy a jelölt a belefektetett erőfeszítéseket és reményeket, egy ideig hajlamos ragaszkodni ahhoz a termékhez vagy jelölthöz. A gond az, hogy el fog jönni a pillanat, amikor az emberek azt mondják:

Rendes gyerek, de egyértelmű, hogy nem számíthatunk rá!

A felmérésekben akár a mandátuma végéig is szimpatikus maradhat, de ha nem képviseli a szavazóit, akkor másodjára már nem kapja meg a voksaikat.

Melyek voltak a legjobb döntései? És a legnagyobb tévedései?

Nem kimondottan egy döntés, hanem egy nyilatkozat volt. Arról van szó, melyben Ponta lemondását kérte, rögtön azután, hogy kiderült, bűnvádi nyomozás indult ellene. Voltak nagy kommunikációs hibák, mint az, amikor nem hirdette ki az erdőtörvényt, mert nem magyarázta meg, Ponta pedig védekezésre tudta kényszeríteni, azt sugallva, hogy befolyással való üzérkedés zajlik egy osztrák cég javára.

Milyen hasonlóságok vannak Johannis és Constantinescu között? És milyen különbségek?

A hasonlóság az, hogy nem értik, miként kell viszonyulniuk az intézményekhez. Constantinescu annyira kétségbeejtőnek érezte a tehetetlenségét, hogy elkövetett egy rendkívüli, az alkotmányosság határait súroló lépést: leváltotta Radu Vasilét. Constantinescu beszédesebb volt, kommunikált, úgy tűnik,

Johannis a némaságát akarja védjegyévé tenni.

De a néma politikus csak egyszer győzhet. Az emberek első alkalommal azt hiszik, hogy hallgat és cselekszik. Másodjára viszont azt látják, hogy azért hallgat, mert nem csinál semmit, nincs miről beszélnie.

Johannisnak ugyanolyan játékos-elnöknek kellett volna lennie, mint amilyen Băsescu volt?

Nem arról van szó, hogy játékos-e, vagy sem. Hanem arról, hogy választóid képviseletére fel kell használnod minden alkotmányos eszközt, és nem válhatsz a politikai pártok foglyává. Johannis ebbe az irányba halad, de lehet, hogy már benne is van, vagyis nem használja az eszközeit és a pártok ketrecében ül. Ha a játékos-elnökség ennek elkerülését jelentené, akkor ilyennek kellene lennie. Nekem úgy tűnik, hogy egyszerűen elnökként ezt kell tenni, nem kell ehhez játékos-elnökség.

Johannisnak ki kellene kényszerítenie a PSD lemondását a kormányzásról? Hogyan?

Nem. Ezt nehéz elérni, és aki mégis megteszi, a demokratikus játék határait feszegeti. Sokkal hangsúlyosabban el kellene mondania, mi nem működik a jelenlegi kormányban, mert – akár tudja, akár nem –

Johannis szintén része a végrehajtó hatalomnak.

Meggyőződésem, hogy hangja nagy súllyal esett volna a latba, mert sok szavazat áll mögötte és nemrég választották meg. Meggyőződésem, hogy Ponta mindent megtett volna, amit Johannis nyilvánosan kér tőle, a lemondás kivételével. Ponta, nem a Parlament. A Parlamentnek mondhat bármit, ott nem számít, a felelősség kollektív. Ponta esetében a felelősség egyéni és politikusként tudja, mit jelent szembeszállni valakivel, aki sokkal népszerűbb nála, aki megverte a választáson. Azt hiszem, az rendben van, hogy Johannis 2016-ig fenntartja a társbérletet és választáson szerez egy legitim, kompromittáló szatellitek nélküli többséget. De ezt is elő kell készíteni. Kötelessége megmondani, mit vár el 2017-től a többségtől, a nagy, hosszú távú projekteket az oktatás, az egészségügy, a regionalizálás, még az euró átvétele terén is, amiről aláírhat egy politikai paktumot. De nem egy általánosat, hanem magáról az útvonalról. Mindez egy egészséges gazdaságot feltételez, nem csak azoknak a makromutatóknak a teljesítését, melyeket kötelességünk betartani.