A románok szeretetétől ments meg, Uram Isten!

Gyűlölködők/tolvajok/szolgák/cigányok/szekusok/csórók/korruptak országa vagyunk. És a történelmi önértékelési verseny még nem ért véget. Minden egyes román nemzedék egyik „kötelessége” a saját fejére borítani mindent, ami a legrondább rólunk, Romániáról, a szomszédokról. Itt minden gyaláznivaló és minden megcsinálásra vár.

Mottó: „Jézus meggyógyította a szem vakságát, de nem tudta meggyógyítani a gonoszság vakságát. A gyűlölet vakságára nincs gyógyír, de büntetés van.” (Arsenie Boca)

Volt egy „mintaszerű” elnökünk, aki tíz éven keresztül mindenkit gyalázott, ugyanis III. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) óta ő volt Románia történelmének legnagyobb gyűlölködője.

A román szarventillátort szinte senki nem úszta meg,

akármelyik nemzedékbe született is bele.

Eléggé közismert, hogy NEM mi vagyunk a legboldogabb nemzet a kontinensen. E téren is vezetjük a sereghajtókat, bár nem öngyilkoljuk le magunkat, őszintén és becsületesen, mint a magyarok, vasárnap délután.

Nincs már olyan kollektív pihenés vagy örömködés, mely boldog családot csinálhatna belőlünk. Pár egzampel, december elseje. Márpedig pusztulásra van ítélve az a nép, mely már képtelen örülni, vagy önmagát tisztelni. Nem tudok egy nép számára más ideális helyzetet elképzelni, mint amilyen egy nagy családban van, ahol a gyermekeknek egészségeseknek, szeretetteknek és jól nevelteknek kell lenniük és – miért ne? – a szülőknek pedig abban kell versenyezniük, hogy miként tudnak egymásnak jobban segíteni.

Azt akarják velünk elhitetni, sajnos, hogy

csak egy rakásnyi egyed vagyunk,

akiket hagytak, hogy maguk boldoguljanak az egyfajta sógorkomasági, vagy #mindenkinekasajátanyajapicsája típusú kapitalizmusban.

Ráadásul sok éve fizikai, de főleg lelki nyilvános mészárlásának vagyunk tanúi, olyan okok miatt, melyek nemcsak egy post traumatic stress disorder szindrómával kapcsolatosak. Nem hiszem, hogy létezne még egy olyan földrajzi hely, ahol ennyire „nemzeti” léptékben zajlana a gyalázkodás és a személyeskedés. Ha akár csak címszavakban is felsorolnám a román elit különböző bandái között meglévő összes gyűlölködést és antipátiát, azt hiszem, egy több száz oldalas lexikont állíthatnék össze az összes romániai capuletekkel és montague-kkal.

A baloldaliak gyűlölik a jobboldaliakat, a civil társadalom tagjai szinte mindenkit. A băsişták az antibăsiştákat és fordítva, az antikommunisták a kapitalistának álcázott kommunistákat. az Amerika-pártiak az Európa-pártiakat, az oroszpártiak az összes többit, a heteroszexuálisak a homoszexuálisokat, az ifjak hulláma a még élő klasszikusokat (a halottak valamivel olcsóbban megússzák, legfeljebb egy-egy összefirkált szoborral, mint Adrian Păunescu), a GDS (Társadalmi Párbeszédért Csoport – a szerk.) a PSD-t és Pora Mihai Bendeacot, a liiceanusok a brebanistákat, a republikánusok a monarchistákat, vagy „Princ Pól” hívei a királyi házat, a szegények a gazdagokat, a nyugatias értelmiségiek Dan Puricot, a civilek a rendszer embereit, az ateisták a vallásosokat, a magisztrátusok a beszivárgott szekusokat, a szereisek a sziéseket, az egyik lap újságírói a másik lap újságíróit, Udrea asszony Săftoiu asszonyt, a közalkalmazottak a magánszektorosokat és a lista nyitva marad, a diliházi doktorok örömére. Mintha ez az ország lefegyverzett cowboyok menhelye lenne, akiken kitört egy pszichomániás krízis, miután levetítették nekik a Száll a kakukk fészkére című filmet.

Mindenki „harcol” mindenkivel!

És egyértelmű, ezt az általános hadakozást a „nézettségért” gyűlöletet csomagoló tévékből fűtik, ahol valójában senki sem hallgat meg senkit, csak a kölcsönös tökön rúgás és a szolgálatoktól „névtelenül” kapott témák egymás torkán való legyömöszölése zajlik.

Nem vagy „jó román”, erkölcsileg és szakmailag nem érvényesülhetsz, ha nincs valamilyen régi vitád „valakivel”, ha nem gyalázod fröcsögve a románságot, vagy szinte minden „baróbb” képviselőjét. Csakhogy a viták olyan magas szintre emelték a „kivégzéseket”, hogy az a veszély fenyeget, az értékrendszerek bármilyen formáját kompromittálni fogjuk abban a térségben, amit a Vatikánban az „Úr Anyja kertjének”, mifelénk pedig „Isten nagy állatkertjének” neveznek.

A közélet valójában nem egyéb, mint bandák közötti, nehezen felmérhető mérgezettséget okozó totális bunyó. Tudományosan bizonyított, hogy szinte semmit sem lehet építeni egy olyan társadalomban, mely tele van ellenségességgel és szinte teljesen hiányzik belőle a szolidaritás és a tisztelet. Ellenkezőleg, minden összeomlik. De ezt a filmet mintha már láttuk volna…

„Jól odamondtam nekik!”, ez a román kedvenc örömforrása, a grillezés melletti gúnyolódás után. A minap, a Szentlélek ünnepe, Pünkösd kapcsán írt egyik bejegyzésemre apropóul a következőt, magának Istennek címzett erkölcsi természetű szemrehányást írta valaki a Facebook-oldalamra:

„Nem értem, Isten miért «ölte meg» (látszólag) a fiát, hogy az emberek bűnbocsánatot nyerhessenek? Nem oldozhatta fel egyszerűen a bűneik alól? Személy szerint, én megbocsátóbb lennék. Nem ölném meg a fiamat, hogy a büszkeségemen túllépve megpróbáljak megbocsátani valakinek (…).”

Íme, tehát, kedves tévénézők, itt az egyértelmű példája a román ember Istenséggel szembeni felsőbbrendűségi érzésének, nem igaz?... Mit akart ezzel mondani „Isten gyűlölője”!!!? Nemcsak az Ember versus Isten vita színes humora fedezhető fel könnyedén ebben, de az iskolai vallástörténet-oktatás folytatásának szükségessége is. Nem egyébért, de egy nap azt fogják hinni, hogy az Ember a szupermarketből ered.

Az a furcsa, hogy ha egy Der Spiegel-es külföldi újságíró távolságtartásával nézed, ez a nép sokkal toleránsabbnak és megértőbbnek tűnik, mint ahogy azt mi, a veszett kutyai nyomorultságunkban el tudjuk képzelni:

„Az utóbbi időben a dolgok rendkívül furcsa fordulatot vettek Romániában. A korrupciós tettekért elítéltek rendkívül laza börtönviszonyoknak örvendenek, internethozzáférésük van, petíciókat indítanak, blogokat vezetnek, röviden, részt vesznek a közéletben és kiszabadulásuk után nyilvános ünnepségekre hívják meg őket, mintha semmi sem történt volna.”

Így aztán az is érhető, hogy a világ egyetlen népe, mely

pozitív szereplőnek tartotta JR Ewingot,

Románia történelmének legfontosabb amerikai sorozata, a Dallas „rosszfiúját” (ezt mutatta a 80-as években készült egyik amerikai antropológiai kutatás), valójában olyan nép, mely titokban azt az embert szereti, akit éppen a gonoszsága miatt lőttek agyon!

Románia tehát sokkal „toleránsabb” és „megértőbb”, mint ahogy azt mi, a veszett kutyai nyomorúságunkban a tévé előtt elképzeljük…

De ebben az egész erkölcsi fertőben, a Simona Halep iránti legújabb tömeges szerelem mellett, tíz éve egy határozott és pezsgő szerelem hatja át az egész „hősi” irodalmat, melyet alkalmunk van ÉLŐBEN végignézni: Băse + Nuţi = Love.

Ez az egyetlen állammodell, „jó gyakorlati” példa, mellyel a Szerelem, közéleti érdeklődésünk Hamupipőkéje hazánkban rendelkezik.

Annak ellenére, hogy a „magánszektorból” erősen jön felfele a Károly herceg és Erdély közötti szerelem!