Újra megismétlek egy információt, melyet egy, a napokban közzétett másik cikkbe már beillesztettem. Annyira fontosnak tartom, hogy szerintem érdemes újra elővenni és alaposabban megvizsgálni. Arról a rendkívül nagy változásról van szó, mely a következő évtizedekben megbontja majd a bolygó stratégiai egyensúlyát, és ugyanakkor, nyilvánvalóan, a jelenlegi civilizációs képletek lényegi módosulását fogja kiváltani.

Ez egy globális szinten általános, de az európai térségben máris rendkívül erős, és tovább szűkítve a térképet, a Balkán lőporos hordójában nagyon jelenlévő tendencia. De kezdetnek, íme, újra közlöm a Pew Research Center kutatói által készített, figyelmeztető jellegű táblázatot:

Abból a nyolc országból, mely – szerintük – 2050-re elveszti többségében keresztény demográfiai identitását,

5 Európában, 2 pedig a Balkánon van:

Macedónia és Bosznia-Hercegovina. Ezek két máris létező muzulmán államhoz, Albániához és Koszovóhoz csatlakoznak. Az európai tömb két, a jövőben már nem keresztény országa – Nagy-Britannia és Franciaország – atomhatalom. Gondot jelent? Még nem. De minden bizonnyal jelenthet majd, azon kapcsolatok miatt, melyek egy ideje már léteznek az ezekbe a térségekbe irányuló – a meglévő muzulmán közösségek megerősítése érdekében zajló – migrációt tápláló, támogató és ideológiailag (és nemcsak ideológiailag) motiváló térségekkel.

Kik a Balkánon jelenleg létező muzulmánok? Íme Xavier Bougarel, a Balkán-félsziget iszlám civilizációjára szakosodott történész válasza:

„A Balkánon ma élő muzulmánok, az Anatóliából az oszmán uralom idején érkezett helyi iszlámista vagy türk nyelvű népességek leszármazottai négy fő csoportra oszlanak: muzulmán albánokra (nagyjából 4.300.000 fő a XXI. század elején), bosnyákokra (2.150.000), törökökre (800.000) és muzulmán romákra (330.000)… Vallási téren az iszlám intézmények rendkívüli fejlődést mutattak a vasfüggöny leomlása óta. Több száz mecsetet építettek vagy tataroznak, a Korán-iskolák száma az 1990-es ötről alig tíz év alatt 22-re nőtt, és hét iszlámista felsőoktatási intézet nyílt Szarajevóban, Zenicában, Bihácson, Novi Pazar-on, Pristinában, Szkopjéban és Szófiában.

Az iskolákban újra bevezetik a fakultatív vallásórákat, Albánia és Koszovó, e két muzulmán többségű ország kivételével… Két nagyrészt ellentétes irányzat tanúsít rendkívüli dinamizmust:

egyrészt a neoszalafisták, másrészt a noeszufisták.

A neoszalafisták, akik egy szélsőséges iszlámizmust hirdetnek, mely megpróbálja a legapróbb részletekig lemásolni az első muzulmánok (hívő ősök: al szalf al-szalih) viselkedését, két áramlatra oszlanak: a „hamis muzulmánokkal” szembeni erőszakra nagyon hajlamos dzsihádista áramlatra, és egy olyanra, mely a muzulmán lakosság lassú és békés reiszlamizálását hirdeti. Az előbbiek összeütközésbe fognak kerülni a vallási intézményekkel, míg a második hullám tagjai kezdenek egyre nagyobb felelősséget vállalni a közösségeken belül. A neoszufisták is felbukkannak majd a hagyományos szalafista testvériségek tagjaiként, vagy egyes önjelölt sejkek környezetében és olyan vallási gyakorlatokat űznek, melyeket a neoszalafisták törvényteleneknek tartanak, mint amilyen a részvétel a zkir-en (Isten megidézése), vagy az 1990 után divatba jött zarándoklatok. (…)

Ezeket a fejleményeket a balkáni és a muzulmán világban élő többi muzulmán között kialakult új kapcsolatok figyelembe vétele nélkül nem lehet megérteni. Ennek megfelelően egy dzsihádista típusú neoszalafista áramlat megjelenése közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy a háború alatt több ezer mudzsahedin jelent meg Bosznia-Hercegovinában, miközben a legfontosabb szufista személyiségek a Közel-Keleten, elsősorban Szaúd-Arábiában folytattak tanulmányokat. De a 2000-es évek eleje óta a törökök a legaktívabb külföldi vallási szereplők a Balkánon, akik a nagyon is hivatalos törökországi Vallási Ügyek Elnökségétől (Diyanet) vagy Fethullah Gullen neoszufista mozgalmától érkeztek, plusz különféle humanitárius szervezetektől, kulturális együttműködési ügynökségektől és iszlámista pártoktól. Ilyen körülmények között annak, hogy több ezer muzulmán fiatal ment Szíriába, hogy részt vegyen a dzsihádban, valamint az F. Gullen és az iszlámista-nacionalista miniszterelnök, Erdogan között bekövetkezett szakításnak következményei lesznek a balkáni iszlámon belüli konfigurációkra nézve.

De a következő évekre vonatkozóan az lesz a döntő tényező, hogy a különféle balkáni államok részt vesznek-e (vagy sem) az euroatlanti integrációs folyamatokban. Valóban, ezek – még maguknál a muzulmánoknál is jobban – arra kényszerítik majd az iszlámista intézményeket, hogy pontosan meghatározzák, mit értenek az „európai iszlám” fogalma alatt, és ez az iszlám hogyan viszonyul a világi államokhoz vagy az európai kontinens társadalmaihoz, ahonnan a kereszténység kiszorulóban van.” (Xavier Bougarel, «Balkans. Les différentes facettes de l’islam», Pages Europe, 1 aprilie 2014 – La Documentation française © DILA)

Íme, egy nagyon helyes leírása annak a kontextusnak, melyben kialakult az a nagy félelem, mely kiegészíti és exponenciális módon felerősíti az EU-n belüli, vagy az EU-, illetve a NATO-tagságra a következő években rendkívül esélyes iszlámista államokból álló tömb létrejöttének amúgy is nagyon bonyolult tematikáját.

Az a gond, hogy az Iszlám Állam e pillanatban azt üzeni,

kész egy 500.000 bevándorlóból álló hullámot elindítani Európa ellen.

„Ha fegyveresen fogtok fellépni Líbiában, mi egy 500.000 bevándorlóból álló kompakt hullámot fogunk válaszul küldeni”, állt az Iszlám Állam líbiai szervezete által az olasz hatóságoknak küldött egyik üzenetben.

Erre nagyon sokaknak eszükbe jutott Kadhafi ezredes egyik kijelentése, mely egy nem sokkal a halála előtt adott interjúban hangzott el. Akkor azt jósolta, hogy ha megbuktatják, a Földközi-tenger a „káosz tengerévé” válik: „A Nyugat közöttem és a terrorista káosz között választhat.”

Alig néhány hét múlva megtudjuk, hogy az európai vezetők meghozzák-e a végső döntést egy példátlan földközi-tengeri katonai misszióról. Addig azonban a fundamentalista iszlámista vezetők egyre keményebb figyelmeztetéseket küldenek folyamatosan, az általuk használt egyik leghitelesebb csatorna, a Dabiq kiadvány révén, ahol nemrég egy interjú jelent meg a túszként fogva tartott brit újságíróval, John Cantlie-vel, aki a következőt kérdezi:

„Hány nyugati fog meghalni?”

Ugyancsak ő válaszol:

„A válasz az, hogy sok. Franciaország, Belgium, Dánia, Ausztrália és Kanada mind-mind dzsihádista támadások célpontja volt az utóbbi három hónapban, és tekintettel arra, hogy ezekből az országokból egyre több iszlámista harcos teszi le a hűségesküt az Iszlám Állam előtt, a támadások száma nőni, a végrehajtásuk meg egyre inkább javulni fog.”

A menekültek áradatát valóban ilyen célra, pszichológiai fegyverként is fel lehet használni, mellyel megelőzhető egy európai front megnyitása a Földközi-tengernél, és Líbia partvidékének blokád alá vétele. Csakhogy a közvélemény figyelmétől távol, a klasszikus balkáni útvonalon csöndben tovább folytatódik a közel- és közép-keleti migrációs áramlás. Most és nagyon valószínű módon a jövőben is, egy olyan erőfeszítést táplálva, melyet a hírszerző szolgálatok elemzői a muzulmán államok jelenlétének megerősítéseként írnak le. Ezen kívül a térségbe hozza az olyan kirobbanás küszöbén álló konfliktusok generálásához szükséges emberi erőforrást és logisztikát, mint amilyen, például, az iszlámista fegyveres csoportosulások által kiváltott macedóniai.

Persze az elsődlegesen a Földközi-tengeren keresztül a Maghrebből érkező bevándorló csoportok hagyományos úti céljai ugyanazok maradnak, vagyis a Nyugat gazdag országai, ahol már számíthatnak a különféle ideológiai irányultságú muzulmán közösségeken belüli szilárd segítőhálózatokra. Csakhogy, íme, új, rendkívül érdekes lehetőség nyílik, nevezetesen az, hogy

egy európai muzulmán állam felé lehet vándorolni,

mely most, vagy nem sok idő múlva közvetlenül is kibocsáthat majd érvényes európai igazolványokat. Ez óriási csábítás, és ki is fogják használni.

Időközben készüljünk arra a lehetőségre, hogy a balkáni térségben kirobbanhatnak a Közel-Kelet klasszikus felekezetei közötti konfliktusok, melyeket most importálnak és melyek a következő, a hódítást és a területek ellenőrzését jelentő szakaszra várnak. Vagyis a következő, logikus, előrelátható és – úgy tűnik – teljes közömbösségünk közepette zajló szakaszra.