// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Gál Mária Gál Mária

Összetartozunk?

// HIRDETÉS

Ha az ember végighallgatja egy ilyen „nemzeti érzelműnek” tartott demonstráción elhangzott beszédeket, főképp a hallgatói sorokból érkező minősíthetetlen hangvételű és tartalmú bekiabálásokat, rögtön elmegy a kedve összetartozni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Gál Mária
2015. június 05., 08:08

„Nem az a baj, hogy fáj, mert az természetes, hanem az, hogy képtelenek vagyunk túllépni rajta és képtelenek vagyunk elfogadni, beismerni, hogy sokat tettünk azért – mármint a magyarság korabeli vezetése, állam- és  nemzetiségpolitikája – hogy ez így történjen.

Néhány nappal ezelőtt ugyanezen rovatban Papp Zsiga kollégánk  teljesen más kontextusban, de hasonló érzelmekről, idegengyűlöletről  írt. Az általa felhozott német példa, miszerint a német győzelem ott kezdődött, hogy először önmagukat győzték le hazai pályán, az örökös magyar Trianon-szidnróma kapcsán is érvényes igazság. Mert önmagunkba nézés nélkül nincs lelki megbékélés, anélkül pedig, amint Zsiga is írja, marad a fanyar múltba temetkező ma, amiben nincs öröm, nincs életkedv, s ezáltal nincs jövő sem. Vagyis a nagy győzelem, amely bármilyen távoli jövőben egyszer majd képes lenne fintorgás nélkül összefogni ezt a nemzetet, borítékolhatóan elmarad.

A történelemben nincsen »ha«, a tévedések, a hibák könyörtelenül megbosszulják magukat, a ma pedig a holnapi tegnap, a múlt, amit viszont csak ma tudnánk jobbá tenni.  De biztos, hogy nem betyárseregekkel, nem goj meg más félelmet keltő motoros felvonulásokkal, gyűlölködéssel és gyűlöletszítással, másokra mutogatással.

Marianak körülbelül annyi a felelőssége abban, hogy a határok így alakultak, mint nekem, Máriának, a budapesti román nagykövetnek pedig ugyanannyi, mint a bukaresti magyarnak. Lehet tüntetni az ablakuk alatt, lehet ordináré szavakat kiabálni a követségek előtt, lehet büdösoláhozni vagy ungurîmpuțitozni, de attól még semmi sem fog változni.

Legfeljebb rossz irányba. És a válaszok sem maradnak el. Csak idő kérdése volt, hogy a magyar nemzeti összetartozás törvényére mikor születik meg a román válasz. Öt év folyamatos államközi feszültség kellett és itt is van a bukaresti Trianon törvényjavaslat.

Nekünk diktátum, nekik igazságos békeszerződés. És ezen semmi sem fog soha változtatni, épp ideje lenne megbarátkozni a gondolattal. Önmagukért. A jövőnkért."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.