Szelektív össznemzeti megemlékezés Vásárhelyen

Az RMDSZ és az MPP az EMNP nélkül tart „össznemzeti” Trianon-megemlékezést.
Hirdetés

A Magyar Polgári Párt kezdeményezésére Marosvásárhelyen idén az RMDSZ-szel együtt tartják a magyar összetartozás napjára tervezett rendezvényt. Bár a két alakulat vezetője az erősödő politikai összefogásról beszélt, a trianoni megemlékezésből kihagyták az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP). Június negyedikén egyébként a két alakulat a néptáncegyüttes kövesdombi termében szervez ünnepi műsort, melyre hivatalos többek között Pánczél Károly is, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke. Szintén ez alkalommal mutatja be a Maros Művészegyüttes Imádság háború után című az első világégésből ihletődött nagysikerű táncszínházi produkcióját.

„A történelmi igazságtalanságokat soha nem szabad szőnyeg alá söpörni. Még akkor sem, ha azóta több évtized telt el. Nem szabad hallgatni, az igazságtalanság ellen mindig szót kell emelni” – fejtette ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki örömmel csatlakozott az MPP kezdeményezéséhez.

Arra a kérdésre, hogy az elmondottak jegyében miért nem hívták meg a harmadik magyar pártot is, Brassai annyit mondott, hogy „az esemény nyitott”. A készülő megemlékezés ötletgazdája, Biró Zsolt azzal indokolta pártja döntését, hogy most azok az alakulatok a szervezők, amelyek a Székelyföldön polgármesterekkel rendelkeznek. „Március 14-én is szerveztünk ünnepséget, amire meghívtuk a néppárt vezetőit, de nem jöttek el” – fűzte hozzá Biró.

Ezzel szemben Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke nem tud semmiféle márciusi meghívásról, azonban reméli, hogy a szervezők ezúttal nem feledkeznek meg róluk.

Illusztráció: Székelyföld.ma

Hirdetés