Kávéházi verscsütörtök zenével és gulyással

Lezárult a Versverseny, átadták a nyereményeket. The winner is... André Ferenc!
Hirdetés

Az irodalomé volt a csütörtöki nap második fele a kolozsvári Bulgakov kávéházban. Aki a kortárs költészet helyett inkább a klasszikusokat részesítette előnyben, beülhetett Lövétei Lázár László Helikon-estjére (vagy inkább délutánjára). A csíkszeredai Székelyföld folyóirat főszerkesztője arról beszélt, hogy mitől aktuálisak a klasszikusok (nem tudtuk meg), és főként hogy mit gondol „hunyt mesteréről”, Arany Jánosról (megtudtuk).

A fő attrakció viszont az Erdélyi Figyelő tévéműsor Versversenyének díjkiosztó gálája volt. A Versverseny úgy zajlik, hogy a Kolozsvári Televízió szerkesztője, Víg Emese felkéri az erdélyi magyar irodalmi-kulturális lapok szerkesztőit, állítsanak össze egy listát az elmúlt évek legjobb hazai verseiből, ebből aztán kiválasztanak 11-et, odaadják 11 kolozsvári színművésznek, készítenek belőlük videókat, és ezekre a videókra lehet szavazni az Erdélyi Figyelő Facebook-oldalán (a videók itt érhetők el). Aki a legtöbb lájkot kapja, azé a fődíj.

A legtöbb lájkot pedig idén André Ferenc Babadal című költeménye kapta, melyet Marosán Csaba adott elő. A második helyen Ferencz Imre Epilógusa végzett, Laczkó Vass Róbert előadásában, harmadik lett Dimény-Haszmann Árpád Egy ház című verse, melyet Váta Loránd tolmácsolt a nagyérdeműnek. A nyertesek egy tollat-kalamárist formázó alkotást vehettek át díjként, Lőrincz Gyula képzőművész alkotását (némi sajnálattal nyugtázták, hogy a kalamáris – a tavalyitól eltérően – nem pálinkát, hanem teát tartalmazott).
 
A jelenlévő szerzők és színművészek felolvastak, illetve beszélgettek, néhány vers pedig megzenésítve is felcsendült, Marosán Csaba, Laczkó Vass Róbert és Vindis Andrea előadásában, Szép András kíséretével.
 
A rendezvény végén kisebbfajta vita is kialakult arról, hogy ebben a formában van-e létjogosultsága a Versversenynek. Elhangzott, hogy ez így inkább lájkverseny, nem versverseny, szükség lenne egy szakmai szűrőre is a versek rangsorolásakor. Mások szerint viszont ha a szavazóknak csak a fele elolvassa-meghallgatja a verseket, mielőtt megnyomja a lájk gombot, már azért megéri megszervezni.
 
Nem tudni, jövőre lesz-e változás a Versverseny struktúrájában, idén azonban az esetleges nézeteltéréseket feloldotta az est záróakkordjaként szervírozott gulyás és fehérbor.
 
Fotó: T. Koós Imola/Maszol.ro
 
A verseny idei résztvevői:
 
Dimény-Haszmann Árpád: Egy ház (előadja Váta Loránd)
Orbán János Dénes: Exordium (előadja Viola Gábor)
László Noémi: Káprázat (előadja Vindis Andrea)
André Ferenc: Babadal (előadja Marosán Csaba)
Ferencz Imre: Epilógus (előadja Laczkó Vass Róbert)
Varga László Edgár: York napsütése (előadja Köllő Csongor)
Varga Melinda: Kávé helyett (előadja Kántor Melinda)
Lőnhárt Melinda: Egy belső amulett (előadja Kali Andrea)
Muszka Sándor: Hajnali ének (előadja Györgyjakab Enikő)
Karácsonyi Zsolt: A nyári kép (előadja Farkas Loránd)
Fekete Vince: A világ újra (előadja Albert Csilla)

 

 

 

Hirdetés