Tudomásul vette a képviselőház Markó lemondását

Ennek nyomán megszűnik a képviselői mandátuma.
Hirdetés

A képviselőház szerdán tudomásul vette Markó Attila eddigi RMDSZ-es képviselő lemondását, miután a házbizottság kedden megkapta a lemondó nyilatkozat eredetijét. Ezt követően tájékoztatják az igazságügyi minisztériumot arról, hogy Markó Atti¬la – akit nyolcadmagával együtt azzal vádol a korrupcióellenes ügyészség, hogy túlértékelt ingatlanokért járó kártérítéseket hagyott jóvá a restitúciós bizottságban – már nem tagja a parlamentnek.

Mint ismeretes, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Markó előzetes letartóztatásának jóváhagyását kérte a parlamenttől, amelynek szavaznia kellett volna a kérésről. Markó lemondásával ez okafogyottá vált, viszont a volt honatya december óta Budapesten tartózkodik. Mint elmondta, nem is akar hazatérni – nem bízik a romániai igazságszolgáltatásban, ezért Magyarországon akar új életet kezdeni.

 

Hirdetés