Johannis is beszólt a szenátusnak Şova miatt

Mert nem az alkotmány betűje szerint döntöttek a korrupcióval gyanúsított szenátor mentelmi jogának megvonásáról.
Hirdetés

 

Klaus Johannis államfő szerint alkotmányos természetű jogi konfliktus keletkezett a parlament és az igazságszolgáltatás között amiatt, hogy a szenátus házszabályát elmulasztották hozzáigazítani egy korábbi alkotmánybírósági döntéshez.

Az elnök ezért csütörtökön keresettel fordult a taláros testülethez, amelyben a konfliktus megállapítását kérte. Johannis azt kifogásolja, hogy míg a képviselőházban egyszerű többséggel is lehet dönteni egy képviselő őrizetbe vételéről – ahogyan azt egy korábbi alkotmánybírósági döntés kimondta -, addig a szenátusban csak minősített többséggel lehet határozni.

Romániában az egyszerű többség a jelen lévő honatyák felét plusz egy szavazatot, a minősített többség viszont az összlétszám felét plusz egy voksot jelent.

A szenátus szerdán elutasította az ügyészségnek a szociáldemokrata Dan Şova szenátor előzetes letartóztatására vonatkozó kérelmét, ami tiltakozást váltott ki. A letartóztatáshoz való hozzájárulást támogató szavazatok ugyan többségben voltak, de nem volt meg a minősített többség.

Hirdetés

Şovát – aki a tavalyi elnökválasztáson az államfői tisztségre pályázó Victor Ponta miniszterelnök választási kampányfőnöke volt – hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség két olténiai hőerőművel kötött ügyvédi szerződései miatt.

Az ügyben az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Hollandia bukaresti nagykövetsége jelezte: elvárják, hogy a parlament ne akadályozza az igazságszolgáltatást. A legfelső igazságszolgáltatási tanács pedig csütörtökön azt kérte a parlamenttől, tartsa tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztásának elvét.
 

Hirdetés