Az impotens kormány ceruzája tompa

Ezért nem rajzolódnak a régiók Romániában, bár a nép kéri, a felmérések szerint.
Hirdetés

Az IRES által készített egyik felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele (55%) úgy véli, a régiósítás révén jobban kezelnék az ország közügyeit, és a régiósítás inkább jó dolgot jelent.

Ezen kívül minden tíz megkérdezettből több mint négy szerint javulna a közszolgáltatások minősége, a munkahelyteremtés, az infrastruktúratervek finanszírozása, az életszínvonal és az ügyek elintézésének módja. A megkérdezettek több mint 30 százaléka úgy gondolja, hogy a régiósítás nyomán csökkenne a bürokrácia, és helyi szinten javulnának a költségvetési források.

A jelenlegi politikai osztály képtelen sikeresen levezényelni Románia régiósítási folyamatát,

ezt állítja a megkérdezettek fele; ezzel szemben tízből nagyjából négyen úgy gondolják, hogy a jelenlegi politikai osztály képes sikeresen végigvinni ezt a folyamatot, minden nagyjából tizedik megkérdezett nem tudja, vagy nem kíván válaszolni erre a kérdésre.

A megkérdezettek csaknem fele (46%) úgy véli, a polgároknak kellene dönteniük a régiósítás legjobb formájáról, a kutatásban résztvevők 17 százaléka úgy gondolja, hogy ezt a döntést az ország elnökének kellene meghoznia, 12 százalék szerint a parlamentnek, 8-8 százalék szerint pedig a kormánynak vagy a helyi hatóságoknak. A legkevesebben (3%) gondolják úgy, hogy a régiósítás legjobb formájáról az Európai Uniónak kellene döntenie.

Hirdetés

A megyék megszüntetését a régiósítás folyamán rossz vagy nagyon rossz döntésnek tartja a megkérdezettek 54 százaléka. Csak 37 százalék gondolva úgy, hogy ez jó, vagy nagyon jó döntés lenne. A válaszolók jelentős aránya, nevezetesen 67 százaléka úgy véli, hogy a régiósítás során csökkenteni kellene a kormánymegbízotti intézmény hatásköreit, a megkérdezettek csaknem ötöde pedig úgy gondolja, hogy ezt az intézményt meg kellene szüntetni.

A felmérés a 2015. március 12–13. időszakban készült, 1235 fős mintán, +/-2,8 százalékos hibaaránnyal.

Hirdetés