Megint megtalálták Petőfi Sándort

Most már aztán tényleg. Jövőre temetik.
Hirdetés

Morvai Ferenc, a Megamorv Petőfi Bizottság elnöke jelentette be pénteken, egy budapesti sajtótájékoztatón, hogy az 1989-ben, az oroszországi Burját Köztársaságban, a Bajkál-tó partján fekvő Barguzinban talált csontok Petőfi Sándor földi maradványai.

A sajtótájékoztatón kínai szakemberek is jelen voltak. Közölték: a kínai igazságügyi minisztérium sanghaji orvosszakértői intézetében végzett DNS-vizsgálatok azt mutatják, hogy a csontok 99,9 százalékban a magyar nemzeti költő maradványai. A bizonyítási folyamat során Morvai Ferenc felkutatta Petőfi leszármazottait, tőlük közjegyző előtt vért vett, s ezek DNS-ét vetette össze a költő genetikai kódjával.

A Megamorv Petőfi Bizottság rendkívüli ülésen döntöttek arról, hogy alapítványt hoznak létre, melynek égisze alatt kegyeleti bizottságot szerveznek a költő földi maradványainak eltemetése érdekében, valamint a forradalmár költő emlékének ápolására.

A temetés időpontját is kitűzték: 2016. július 17. (Barguzinban ezen a napon került elő a lelet.)

Hirdetés

A magyar tudományos világ már a kezdetektől kételkedik az 1989-es felfedezés hitelességében, a Magyar Tudományos Akadémia szerint a Barguzinban talált maradványok egy nő csontjai. A tudományos kánon szerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én esett el Segesvár mellett, az oroszsokkal vívott fehéregyházi csatában, Bem József tábornok seregének katonájaként.

(fotó: Megamorv-Petőfi Bizottság Egyesület, Facebook)

Hirdetés