A közigazgatási-területi újrarendezésre irányuló minden eddigi javaslatban három közös elem volt: csak a meglévő megyéket igyekeztek nagyobbakba összevonni, elsősorban etnikai megfontolásokból nem tudtak valamilyen politikai közös nevezőre jutni és végül teljesen megfeledkeztek róluk.

A Román Akadémiai Társaság (SAR) 2015-re vonatkozó jelentése rugalmasabb és szakaszokra bontott javaslattal áll elő, mely a közigazgatás legkisebb szintjeiből indul ki.

A megyék egyszerű összevonása, a látszólagos logisztikai és közigazgatási megtakarításokon túl, nem oldaná meg a jelenlegi gondokat, ellenkezőleg, súlyosabbá tenné azokat – növelve függésüket a központtól és megerősítve a helyi kiskirályok önkényes hatalmát. Ennek az az oka, hogy a legtöbb közigazgatási szolgáltatási és politikai képviseleti kérdés a megyei alatti szinten van.

A falvakban vagy kisvárosokban élő emberek többségének

nem a megyeközpontba kell mennie azonnali ügyei megoldására.

A legközelebbi bank, bíróság, a legközelebbi kórház, mezőgazdasági kifizetési iroda az egész térség számára ad-hoc központként működő valamelyik megyei jogú, vagy közepes méretű városban van.

A térképet a Iaşi-i Alexandru Ioan Cuza Tudományegyetem Cuguat-Tigris központja készítette, a vidéki társadalmi áramlásokat kutató nagyszabású terv keretében. 18 nagyvárosi és ugyanakkor, alternatívaként, 18 nagy és közepes méretű városi befolyási övezetet mutat ki. Ezen kívül a tanulmányok szerint még további nagyjából 200 településnek van némi alsóbb szintű központi potenciálja.

A jelenlegi – a történelmieknél jóval nagyobb – megyéket 1968-ban alakította ki (néhány utólagos módosítással) Nicolae Ceauşescu, hatalma megszilárdítása céljából. Ugyanakkor számolták fel a járásokat, egy egész, mindenfelé meglévő közigazgatási szintet – az Európai Unió szintjén LAU2 a kódja –, olyan településcsoportokat, melyeknek együtt néhány tízezer lakosuk van. A változtatás nem egyszerűsítette le a közigazgatást, ellenkezőleg. A szolgáltatások egy részét most a közigazgatás legalacsonyabb, községi szintjén kell ellátni, még azokban az esetekben is, amikor erre nincs meg sem a képesség, sem a szükséges lehetőség.

Egy néhány száz lelket számoló községnek is „urbánus” módon kell szolgáltatnia.

A helyi tanácsok számára megterhelők a kiadások, ugyanis akár 30 alkalmazottat is fizetniük kell, így aztán a 2.900 romániai község 80 százaléka a beszedett adókból még a saját működési költségét sem tudja fedezni. Ezáltal számos demokratikus képviseleti gond merül fel – a finanszírozás az önkényes megyei döntésektől függ, az egységet alkotó falvak közötti újraosztás szintén önkényes, ami pedig a szolgáltatásokat illeti, a lakosok valamelyik szomszédos megyei jogú város polgármesterének jóindulatától függnek, akire viszont nem szavazhatnak.

Persze, a helyzet a megyék esetében sem kiegyensúlyozott – ezek fele deficites, és az állami költségvetés pénzére szorul, ami szintén a központból érkező politikai nyomás áldozataivá változtatja őket. De minden eddigi terv elakadt, mert az RMDSZ nem elégedett a megyék jelenlegi fejlesztési régiókba csoportosításával, és szeretne egy Székelyföld régiót, vagyis Hargita, Kovászna megyék és Maros megye azon részének az összevonását, ahol a magyar etnikumú népesség többségben van.

A többség képviselői minden olyasmitől óvakodnak, ami etnikai regionalizmusra emlékeztetne,

több olyan európai régió (például az Egyesült Királyságban) példáját hozva fel, ahol a devolúció serkentette, nem pedig visszaszorította az autonomista megmozdulásokat.

Valójában Romániának nem törvényhozó régiókat kell létrehoznia, mint amilyenek a német tartományok, tekintettel arra, hogy nemcsak kulturális és oktatási, hanem gazdasági és logisztikai érdekekről is szó van, ami a térségeket olyan fejlesztési pólusokra osztja, mint például Marosvásárhely (Hargita megye ennek vonzáskörzetében van) és Brassó (ahol a Kovászna megyeieknek van dolguk). Minthogy nem látszik a láthatáron egy politikai konszenzus ebben a kérdésben, az egyetlen realista lehetőségnek a kérdés rugalmasabb kezelése tűnik, mely azt feltételezi, hogy a kisebb területi egységeknek meghagyják azt a lehetőséget, hogy a megoldandó specifikus feladataiktól függően saját elhatározásból alkossanak új és új csoportosulásokat. Például, Sepsiszentgyörgy megyei jogú város Marosvásárhellyel társulhatna, amikor az egyetemi oktatás finanszírozásáról van szó, illetve Brassóval, amikor egészségügyről, vagy a repülőtéri szolgáltatásokról van szó.

A SAR olyan területi újrarendezési keretterv kidolgozását és megvitatását javasolja, mellyel valós módon lehetne nagyobb autonómiát biztosítani a közigazgatási egységeknek azzal, hogy minden egyes szinten a következő módon biztosítanák a pénzügyi forrásokat.

LAU2 – Falvak és községek. Tulajdonosi egyesületek létrehozásának serkentése, ad-hoc jellegű tanácsokkal, a városi tömbházi lakóegyesületek mintájára, minimális költségekkel (francia mintára fizetés nélküli, vagy szimbolikus fizetésű személyzettel) és a közös területek kezeléséből biztosított jövedelmekkel, tervekre adott – nemzeti és európai – finanszírozással, illetve esetleges önkéntes hozzájárulásokkal. A jelenlegi községek tevékenységének városok, vagy megyei jogú városok köré szervezésével, melyek biztosítanák a szükséges közigazgatási képesség legnagyobb részét és melyek képviselői vállalnák az összes lakos politikai képviseletének felelősségét. Ezt a folyamatot azzal lehetne felgyorsítani, ha fokozatosan korlátoznák a működési költségekre fordítható bevételek arányát oly módon, hogy a célszintet el nem érő községeket azonnal felszámolhatnák.

LAU1 – Városok és megyei jogú városok. Azoknak a helyi fejlődési pólusoknak a megtalálása, melyek rendelkeznek az elfogadható önfinanszírozás közigazgatási képességével, de melyek megfelelően lefedik a területet is. Már van elég kritérium, melyek alapján kijelölhetők a jövőbeni egységek – bíróságok, banki egységek, vagy APIA kifizetőhelyek stb. megléte.

NUTS3 – Megyék. A jelenlegi megyék megtartása a helyesen kalibrált közszolgáltatások folyamatossága érdekében, de a többi hatáskör áthelyezésével vagy az alsóbb (megyei jogú városok), vagy a magasabb (régiók) szintekre.

NUTS2 – Régiók. A nyolc fejlesztési régió ideiglenes, statisztikai célú megőrzése, de anélkül, hogy további hatásköröket kapnának. Az alsóbb szintű egységeknek – legalábbis egy átmeneti időszakra – meg kellene adni a lehetőséget, hogy az egyedi és pillanatnyi érdekektől függően társulhassanak. De a közigazgatási és igazságügyi ellenőrző szerveket (ügyészség, DNA) regionális szinten kellene csoportosítani, vagy az országos szintről történő decentralizálással, vagy megyei szintű összevonással, hogy elkerüljék ezek helyi szintű foglyul ejtését.

NUTS1 – Makrorégiók. Ezeknek a továbbiakban szigorúan szimbolikus, történelmi értékük lehetne.