Az a zsigeri reakció késztet e sorok megírására, melyet több honfitársam részéről tapasztalok különféle honlapokon és Facebook-, vagy Twitter-csoportokban, illetve más közösségi hálózatokon, ha csak meghallják az autonómia szót.

Az autonómia nem jelent elszakadást, egy „állam az államban” állapot kialakulását. 

A szubszidiaritás elvének alkalmazásáról van szó és nem sérti az állam integritását.

Azt szeretném, ha áttekintenénk és tisztáznánk néhány autonómiával kapcsolatos fogalmat, melyek egyes románok számára érthetetleneknek tűnnek.

Az európai kontinensen nagyjából 11 etnikai kritériumok alapján kialakított autonómia van. Ezekből 8 az Európai Unión belül, nevezetesen:

– Belgiumban: a belgiumi német közösség

– Finnországban: Aaland-szigetek, svédek

– Olaszországban: Dél-Tirol és Vale d’Aosta, németek és franciák

– az Egyesült Királyságban: Man-sziget

– Spanyolországban: Baszkföld, Galícia, Katalónia, baszkok, galíciaiak és katalánok

Van még 3 az Európai Unión kívül:

– Macedóniában (FYROM): albán közösség

– Moldova Köztársaságban: Gagauzia, törökök és bolgárok

– Szerbiában: Vajdaság – többetnikumú, nevezetesen 6 különféle etnikumot tömörítő autonómia, melyek elismert hivatalos nyelvvel rendelkeznek

Vajdaság Autonóm Tartomány Státusza, Alapvető Rendelkezések, 6. cikkely: A Vajdaság Autonóm Tartomány szerveinek tevékenysége során a szerbhorvát és a cirill betűs írásmód hivatalos használata, illetve a törvény által szabályozott módon a latin betűs mód használata mellett egyidejűleg alkalmazható a magyar, szlovák, román és rutén nyelv, az írásmóddal együtt, valamint más nemzetiségek nyelvei és írásmódjai, a törvény által szabályozott módon.

Ennek megfelelően a társadalom szegmenseinek többségében alkalmazható a román nyelv. A VAT területén a román a következő településeken hivatalos: Alibunár (Alibunar), Fehértemplom (Biserica Albă), Bégaszentgyörgy (Jitişte), Nagybecskerek (Becicherecul Mare), Antalfalva (Kovaciţa), Kevevára (Cuvin), Zichyfalva (Plandişte), Szárcsa (Sărcia) és Torontálszécsány (Sečanj). Versec (Vârşeţ) községben Vajdalak (Voivodinţ), Márktelke (Marcovăţ), Temesőr (Straja), Kiszsám (Jamu Mic), Kisszered (Srediştea Mică), Meszesfalva (Mesici), Almád (Iablanca), Temesszőllős (Sălciţa), Réthely (Râtişor), Homokdiód (Oreşaţ) és Mélykastély (Coştei) településeken a román hivatalos nyelv.

3 olyan állam van, ahol minden jelentős őshonos kisebbséget az illető ország államalkotó nemzetiségeként is elismerik:

– Belgium, ahol flamandok, vallonok és németek vannak,

– Svájc, ahol németek, franciák, olaszok és rétorománok vannak,

– Bosznia és Hercegovina, ahol szerbek, horvátok és muzulmán bosnyákok élnek.

A fentebb említett 11 etnikai autonómia közül jelenleg csak egyben van konfliktus, és az is elég ritkán a mindennapi életben: Baszkföldön. Különleges eset a Bosnyák Föderáció.

Pontosan az autonómiák azok a konstrukciók, melyek megakadályozzák, illetve véget vetnek az ilyenfajta konfliktusoknak. Más esetekben az autonómia megadása kezdeti szakaszában állít le egy konfliktust.

Az etnikai autonómiák minden esetben stabilizáló jogi és politikai konstrukciók.

Következtetés: az etnikai kritériumokon alapuló területi autonómia nagyon is modern, európai és alkotmányosan lehetséges koncepció, ha megvan a politikai akarat, és ugyanakkor az EU közösségi joganyagával is kompatibilis.

Aki ilyesmit kér Romániában, az nyíltan és félelem nélkül megteheti ezt, mert nem sért semmilyen törvényt és az alkotmányt sem.

Mit szóljunk akkor a kulturális, pénzügyi, vagy gazdasági autonómiáról… Ez abszolút jogos kérése a különböző régiókban élő románoknak és nincs semmi köze az etnikai hovatartozáshoz, legfeljebb olyan mértékben, amennyire egy bizonyos régió összes etnikuma együtt törekszik e cél elérésére.

A kulturális kölcsönhatás nagyon logikusan működik, mert nem próbálja kikényszeríteni egy bizonyos identitás, az etnikumok egyikének, általában a legerősebb identitásának dominanciáját a többi etnikum, identitás felett. Ez történt Ausztria-Magyarországon – gyakorlatilag ez történik most Romániában is.

Elmondhatjuk, hogy egy adott országban éppen azért működnek az etnikai autonómiák, mert érvényesülési teret nyújtanak a kisebbségi etnikai közösségeknek, miáltal feloldják az érdekütközéseket, így aztán a kulturális, nyelvi, regionális stb. identitás érvényesítésére és megőrzésére vonatkozó érdekek nem válnak destabilizáló tényezővé, mint most.

Az autonóm terület annak az államnak az integráns része marad, amelyen belül létezik, elszakadási jog nélkül.

Ez egyszer s mindenkorra legyen világos. Éppen ezen a nemzetközi szervek által felügyelt – mondjuk úgy – autonómia-„szerződésen” keresztül biztosítható a kérdéses állam területi integritása.

Legalábbis nevetségesnek tartom az „igazi románoktól” folyamatosan hallott állítást, mely szerint a román állampolgárok többsége nem akar, és nem kér semmilyen fajta autonómiát. Az ország lakóinak többsége nem akarja a görög-katolikusok templomainak a visszaadását sem, nem ért egyet a melegek házasságával, nem ért egyet a romák integrálását célzó szociális segélyezési politikákkal, és így tovább.

A modern államok mindig olyan reformok és gondolatok révén jöttek létre, melyekkel a lakosság nagy része nem értett egyet.

Az Erdély-koncepcióra vonatkozó néhány szóval zárom írásomat, mert valójában ezzel van a nagy gond. Meglepetten tapasztalom azt a 96 év után még létező félelmet, hogy a regionalizálás és a bármiféle autonómiák miatt Erdély elszakadhatna Romániától. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon hogyan lenne ez lehetséges, amikor Erdélyben, a Bánságban és Partiumban a románok aránya csaknem 71 százalékos…

Nekünk, románoknak könnyű, többségben vagyunk és a saját államunkban élünk. A többi etnikai közösség számára minden másképp néz ki, mi pedig, akik „örökre urak” vagyunk (utalás egy nacionalista román dalra – a szek.), abszolút semmilyen erőfeszítést sem teszünk azért, hogy megértsük a gondjaikat. Egy cseppnyi empátia sincs bennünk a magyarok iránt, hogy a romákról ne is beszéljek…

Vannak tragikus példáink, fájdalmas és nehezen gyógyuló emlékeink: egy etnikai közösség megsemmisítése, a szászoké és a sváboké, akik több száz évnyi létezés után szinte teljesen eltűntek, a zsidó közösség eltüntetése, a görög-katolikus románok közösségének részleges megsemmisítése.

A Bánságot és Erdélyt az iparosításon keresztül egy demokratikus világban elképzelhetetlen asszimilációs folyamatnak vetették alá. Ez a folyamat 1990 után megszűnt, de a helyi rendet valószínűleg visszafordíthatatlanul felforgatták.

Akkor viszont ne csodálkozzanak, hogy a magyarokkal és a németekkel együtt az e régiókban élő románok is diszkrimináltaknak érzik magukat, és a jogaikat kezdik ők is követelni.

Ezek a románok lassan-lassan kezdik megérteni, hogy a jövőjük attól függ, akivel nap, mint nap együtt élnek, lett légyen az roma, szász, vagy magyar. Mert ha arra várnak, hogy ezeket a gondokat a központosított állam politikusai oldják meg, akkor el fog telni újabb 96 év és ugyanebben a szuperközpontosított államban fognak élni.