Új egyesület a magyar-román közeledésért

A cél az egyenlő esélyek megteremtése. Például azzal, hogy megtanuljuk a másik nemzet nyelvét.
Hirdetés

A népcsoportok közötti párbeszédet nevezte legfontosabb célkitűzésének az Identitás és Párbeszéd Egyesület (AID). A civil szervezetet három egyetemista hozta létre, és abban bíznak, hogy számos követőjük akad.

Alexandru Andriesei, az AID alapító elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: meg van győződve arról, hogy értelmes párbeszéddel minden falat le lehet bontani a román és magyar fiatalok között.

„Egy heterogén világban élünk, ezért mindenkinek tisztelnie kell az egyéni és kollektív értékeket. Ennek egyetlen módja a párbeszéd, és én bízom abban, hogy ezt egyre többen belátják” – nyilatkozta Alexandru Andriesei.

Első kutatásuk arra irányul, hogy felmérjék: egyenlő eséllyel indul-e egy magyar és egy román fiatal, ha Románia vagy Európa egyik vagy másik egyetemén akar továbbtanulni. Terveik között szerepel egy „interetnikus tábor” szervezése, amelyben lehetősége legyen a magyar gyereknek románul tanulni, de legalább ennyire fontosnak találják azt, hogy a románok tanuljanak magyarul.
 

Hirdetés