Öten pályáznak az EMNP élére

Hétvégén kiderül, hogy ki lesz a befutó. Addig is: szavazz, magyar!
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) területi szervezetei öt politikust jelöltek a párt elnöki tisztségére – közölte az MTI-vel a szerdai jelölési határidő lejárta után Kovács Csaba, az EMNP igazgatója.

A párt szombaton, Marosvásárhelyen tartandó rendkívüli országos küldöttgyűlése Hupka Félix, a párt Máramaros megyei szervezetének elnöke, Papp Előd, a székelyföldi régióelnök, Portik Vilmos, a Maros megyei szervezet elnöke, Szilágyi Zsolt, a párt volt államfőjelöltje és Toró T. Tibor, a párt lemondott elnöke közül választja ki az EMNP következő vezetőjét.

A néppárt azt követően hirdetett általános tisztújítást, hogy Szilágyi Zsolt, a párt jelöltje a várakozások alatt szerepelt a tavaly novemberben tartott romániai elnökválasztáson, és az eredményhirdetést követően ő és Toró T. Tibor is lemondott a pártban betöltött tisztségéről.

Kovács Csaba az MTI-nek elmondta, a területi szervezeteknek elvben már a jelölést megelőzően meg kellett kérdezniük a jelöltjeiket, hogy vállalják-e a megmérettetést, de hozzátette, a jelöltek akár a szombati küldöttgyűlésen is visszaléphetnek a versenyből.

A pártigazgató hozzátette, a két vezető lemondása után az elnökség teljes, alulról induló tisztújítást rendelt el, de ezt a határozatot később a választmány úgy módosította, hogy a helyi és területi szervezetek tisztújítására csak az országos küldöttgyűlés után kerül sor. Az elnök és az elnökség megválasztása mellett a párt működési szabályzatának a kiigazítása lesz az országos küldöttgyűlés feladata.

Hirdetés

Az EMNP szombati országos küldöttgyűlésén 142 székelyföldi, 99 partiumi és 50 közép-erdélyi küldött vesz részt. Az igazgató közlése szerint a tanácskozás csak részben lesz sajtónyilvános, a tisztújítás zárt ajtók mögött fog zajlani. 

Hirdetés