Tavaly 61 ezer külhoni román kapott állampolgárságot

Az elmúlt évben több mint 61 ezren kaptak román állampolgárságot, túlnyomó többségük az állampolgársági törvény visszahonosítási cikkelye alapján.
Hirdetés

Az állampolgársági hatóság (ANC) közlése szerint 370 esetben az országban letelepedett külföldiek kérésére állította ki az állampolgárság igazolását, 4700 esetben pedig a törvény visszahonosítási cikkelye alapján intézkedett. Csaknem 57 ezer esetben a külképviseletek jártak el a román visszahonosítást igénylő külhoni románok ügyében. A legtöbb visszahonosítási kérelem a Moldovai Köztársaságból, Ukrajnából, Izraelből, Oroszországból, Bulgáriából és Törökországból érkezett – tette hozzá az ANC.

Az előző három évben több mint 200 ezren kaptak román állampolgárságot. A hatályos állampolgársági törvény alapján eddig csaknem félmillió kérelmező szerzett visszahonosítással román állampolgárságot.

A törvények 1991 óta lehetővé teszik, hogy a külföldi lakhely és idegen állampolgárság megőrzése mellett is megkapják a román állampolgárságot azok a volt román állampolgárok, akik önhibájukon kívül veszítették el azt. Az egykori román állampolgárok gyermekei, unokái és dédunokái is kérhetik a visszahonosítást. Az igénylőknek erkölcsi bizonyítványt kell mellékelniük kérelmükhöz, nyilatkozniuk kell, hogy nem veszélyeztetik az állambiztonságot, és arról is, hogy jelenlegi országukban vagy Romániában kívánnak lakni.

Az ANC szóvivője az MTI-nek korábban elmondta: a román hatóság úgy ellenőrzi az igénylők román nyelvtudását, hogy románul kell elmondaniuk az eskü szövegét. A román állampolgársághoz teljes értékű szavazati jog is tartozik.

 

Hirdetés