Tudták, hogy a moldvaiak és a ialomiţaiak voltak az első európaiak, akik feltalálták a kereket? A megszelídített szarvasmarhákat bevonták a „fenntartható” másodlagos termelésbe (tej, igavonás stb.) is, nem csak húsforrásként használták őket, mint addig? És feldolgozták a rezet és a bronzot (a primitív korszakban réz + arzén)? És minderre a Duna-torkolat mindkét oldalán, már a Kr. e. 6-5. évezredekben, vagyis

legalább 7.000 éve sor került?

És ha már a rézolvasztás csínjára rájöttek, a sokkal könnyebben megmunkálható arannyal sem lehetett gondjuk: a világ legrégebbi aranytárgyait egy térségbeli sírban találták (Várnánál). Szintén a környéken, a Duna szerb partján, Lepenszki Virnél (a román Szinicével átellenben, Szörényvártól egy kőhajításnyira) találhatók Európa legrégebbi, titokzatos halembereket formázó megalitjei, egy olyan letelepedett halászok által létrehozott településen, melyet még a gazdálkodó újkőkorszak előtt (Kr. e. 7-8. évezredek), vagyis Stonehenge-nél kétszer régebben hoztak létre.

Ne örvendezzenek elhamarkodottan és ne küldjék el az új információkat a szabad géta-dákok klubjainak, vagy Voroninnak, hogy belefoglalja azokat a párt programjába, mert csalódni fognak. Északon a Cucuteni–Tripolye (Iaşi–Cernăuți), délen pedig a Hamangia, majd Gumelniţa–Karanovo (Olteniţa–Konstanca–Várna) kultúrákról van szó. Ezek újkőkorszaki népcsoportok voltak, melyek a legvalószínűbb módon Anatóliából/Közel-Keletről érkeztek a szarvasmarhákkal és a fémfeldolgozó technológiájukkal együtt (valójában ott fedezték fel ezeket 1-2 évezreddel korábban) és semmilyen genetikai vagy nyelvi kapcsolatban nem állnak a mai lakosokkal.

Már rég eltűntek, és az utódiak is. A Hérodotosz és társai írásaiból ismert ókori népességek más származásúak, hogy az utánuk következőkről már ne is beszéljünk. Mint ahogy ezeknek a Iași-i és olteniţai neolitikus levanteieknek sincs semmi közük a jóval előttük élt őskőkorszaki emberekhez, akiknek a 2002-ben, a Bánságban (Csontbarlang/Peştera cu Oase) talált maradványai a kontinens legrégebbi és legjobb állapotban megmaradt homo sapiens-leleteinek számítanak. Ezek alapján néhány évvel ezelőtt a briteknek sikerült elkészíteniük egy művészi rekonstrukciót.

Sajtónk (még olyan komoly alakok is, mint a Hotnews-osok), persze, nem szalasztotta el az alkalmat, hogy világgá üvöltse:

„Több ezer éve itt vagyunk, íme, itt a bizonyíték!”

Holott a fényképen látható, nagyjából Kr. e. 35.000 tájékán errefelé élt színes bőrű bánsági és a Cucuteni és Gumelniţa kultúrák között is volt egy nagy jégkorszak, egy kisebb és különféle egyéb változás, melyek valószínűleg az emberi faj eltűnéséhez vezettek Európában, amit utólagos újranépesedés követett, legalább kétszer, minden alkalommal más származású és kultúrájú egyedekkel.

Különben ugyanez történt később is, a szóban forgó újkőkorszaki moldvaiakkal és ialomițaiakkal (akik valójában türk-szíriaiak), a bronzgyártás, a kerék és a tehéntej úttörőivel: a Kr. e. 4200–3800-as (természetesen nem antropikus okok miatti) klímaválság a Balkán és Bărăgan elnéptelenedéséhez és a helyi fémfeldolgozás végéhez vezetett. A Cucuteni-i moldvaiak a térségben maradtak, de felhagytak a mezőgazdasággal és mind pásztorokká váltak, majd szétszóródtak észak és kelet felé. A balkániak vagy kipusztultak, vagy a nyakukba vették a világot délnyugat felé és egyes – bizonyítékokkal alátámasztott – hipotézisek szerint, állítólag tőlük származtak a szardíniai és főleg baszkföldi – a fémfeldolgozást szintén ismerő helyeken kialakult – pre-indoeurópai nyelvek. A laktóz-tolerancia mindkét népességen belüli akkori (és jelenlegi) szokatlanul magas aránya a baszkok hasonlóságát tanúsította az olteniţai újkőkori szíriaiakkal.

De a részletek nehezen feltárhatók, mert a klíma helyreállása után újabb és újabb népességek érkeztek, általában véve keletről, ahogy az már a múltban is megtörtént néhányszor. Mindez az indoeurópaiak első nagy hullámában csúcsosodott ki, mely elsöpörte a korábban létező kultúrákat és nyelveket, összekeverve a népeket és a géneket.

A genetikai történelem 2000 utáni, elsősorban a jelenkori népességek mitokondrális DNS-elemzésén, de az emberi és állati fosszíliák vizsgálatán is alapuló fenomenális fejlődése igazolt egyes ismert régészeti adatokat, másokat viszont kijavított és jóval részletesebbé tett. Ezeket foglalta össze mesterien nemrég megjelent könyvében Jean Manco, mely lenyűgöző, bár egyáltalán nem könnyű olvasmány, ha nem ceruzával a kezében teszi az ember, hogy nyomon követhesse az emberi haplocsoportok kombinálódásának és szétterjedésének statisztikai elemzését, a 60.000 évvel ezelőtti nagy afrikai távozástól, a kontinensek benépesítésén (mely, Európa esetében, több hullámban zajlott), kipusztuláson, visszatérésen át, több oda-vissza úton, vagy zsákutcába vezető ösvényen keresztül és mindezeket egybevesse mindazzal, amit a nyelvek és a technológiák fejlődéséről tudunk.

Az általános kép állandó mozgást, területek benépesedését és elnéptelenedését mutatja, olyan jelentős klímaváltozások következményeiként, melyeket ma nehezen tudunk elképzelni: félig jég alá kerülő Európa, annyira alacsony tengerszintek, hogy Anatóliából száraz lábbal át lehetett kelni Európába, majd onnan a Brit-szigetekre. Kréta, Szicília, Szardínia sem voltak szigetek. Mindez pedig alig 20.000 évvel ezelőtt történt, vagyis a mai nap és a Csontbarlangon belüli bánsági „emberünk” közötti időbeli távolság csaknem felénél.

A kultúrák és népesség keveredése sokkal gyakrabban és szélesebb körben történt, mint ahogy a közvélemény nagy részének ismeretforrásként szolgáló rajzfilmek és bulvársajtó által tálalt történelem alapján gondolnánk: a fehér bőr és a kék szem például valószínűleg a Közel-Keleten jelent meg genetikai mutációként, onnan vándorolt tova (de, természetesen, a térségben is megmaradt); sok ókori egyiptomi pedig vörös hajú volt. Az ezekkel kapcsolatos kulturális klisék pontosan ezek:

klisék.

A magukat időben nagyon stabilaknak és homogénnek képzelő közösségek valójában mozgékonyak és közeli vagy távoli szomszédokkal kevertek. Az egyéni szintű tisztaság, vagy a több ezer éves kulturális kontinuitás pedig csak mítosz.

Vakációs jegyzet: és íme, három érdekes hely, ahova fogadok, hogy eszükbe sem jutott elmenni, tisztelt géta-dák polgártársak, holott alig két lépésre vannak: az olteniţai Gumelniţa múzeum; a világ legrégebbi aranytárgyait bemutató várnai múzeum; és a Lepenszki Vir-i múzeum a legrégebbi megalitokkal. (Az igaziakat Belgrádba vitték, de a helyszínt és a maketteket megnézhetik.)