Leváltják-e majd 2015-ben Johannist a 30 százalékos népszavazási részvételi küszöb mellett? Kénytelen lesz-e egy összeférhetetlenséget kimondó ítélet után otthagyni az elnöki tisztséget? Kit nevez majd ki a titkosszolgálatok élére? Miként tud majd társbérletben élni a PSD-vel, tekintettel arra, hogy nem érdeke egy új többség létrehozása? Rákényszerítheti-e a pártokat a levélben szavazás elfogadására másképpen, mint egy 2015-ös konzultatív jellegű népszavazással?

A következő évben egy sor megpróbáltatás vár Románia elnökére. Az ötéves mandátum, nyilvánvalóan, elég hosszú ahhoz, hogy számos más kihívással is szembesüljön, de az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy az elnöki profil körvonalazása szempontjából az első év meghatározó jellegű. Egyetlen megjegyzéssel: Johannis Románia első elnöke, aki számára kedvező parlamenti többség nélkül kezdi el a mandátumát.

1. Traian Băsescu öröksége

Johannisnak egyértelműen nehéz küldetése van. Egy olyan elnök tízéves mandátuma után került sorra, akit a románok viszonylagos többsége (a legutóbbi felmérések szerint 30 százalék) az 1989 utáni legjobb elnöknek tartja. Klaus Johannis, többek között, egy megszilárdított jogállamot, egy következetes és a fő irányvonalak mentén létrehozott, repedésektől mentes külpolitikát, egy lüktető demokráciát (a fogadóirodáknak és a kulisszák mögötti játékoknak ellentmondó megválasztása a legjobb bizonyíték erre) és általában véve egy létfontosságú funkcióiban rendkívül pontosan körülhatárolt intézményi szerkezetet „vett át”.

Igaz, hogy ezek a társadalomban tíz éven keresztül zajló nagy görcsök gyümölcsei, egy olyan elnök után, aki habozás nélkül állította kihívások elé a demokratikus játék szabályait, valamint formális és informális szereplőit.

Klaus Johannis már a választási kampány alatt kiválasztotta kottáját: döntőbíró-elnök/közvetítő-elnök. Ami egyértelmű elhatárolódás volt a játékos-elnökségtől, mely szerepet Traian Băsescu már 2004-től magára vállalt, és következetesen erősítette azt az utóbbi tíz évben. Még nehezen érthető, hogy mit jelent az új modell. Ion Iliescu állandóan a társadalmon belüli közvetítői szerepére hivatkozott. Ion Iliescu és a hozzá közelállók továbbra is mandátumai csúcspontjának tartják az 1995-ös nagy snagovi összejövetelt, amikor a romániai politikai osztály magáévá tette az euro-atlanti struktúrákhoz csatlakozás célkitűzéseit. Csakhogy, az ellenfelek szerint az Iliescu által hirdetett nyugalom és egyensúly mögött vált intézményessé a korrupció, születtek meg az oligarchák, omlottak össze bankok, a titkosszolgálatok pedig brutálisan beavatkoztak ebbe az átmenetből származó és 2000 után megszilárdulással fenyegető politikai-gazdasági magmába.

Johannisnak és tanácsadóinak elég kevés dolgot kell majd kitalálniuk, de minden döntésükre rávetül majd a „mit tett volna Traian Băsescu?” kérdés árnyéka. Annál is inkább, mert az első és a második forduló között megjelent szavazók jelentős része a „băsişták” kategóriájába tartozik. A volt elnök két mandátuma által elkápráztatott sajtó és a véleményvezérek pedig ugyanezt a kérdést fogják feltenni.

2. Az elvárások nagyon magas szintje

Bár Johannis az első elnök, akit a közvélemény PSD ellen feltornyosult hulláma vitt be Cotroceni-be, a november 16-án létrejött elvárási szint, paradox módon, óriási. Azért mondom ezt, mert általában véve, ha a választók nem látják valakiben a követendő vezért és nem ismerik el egyértelmű elnöki képességeket, az lenne a normális, ha nem táplálnak túl sok reményt az illető tisztségben nyújtott jövőbeni teljesítményével szemben.

De azért van egy precedens és ezt érdemes megemlíteni. Emil Constantinescu és a CDR 1996-os győzelme. Igaz, sok különbség is van. Az akkori, hasonlóan magas elvárások főleg a „Szerződés Romániával” szlogenből és az olyan illuzórikus számokból fakadtak, mint a 15.000 szakember, vagy a 200 nap. Johannisnak, szerencséjére, pillanatnyilag nincs többsége és túl sok mindent ígérő politikai programja sem. A jól végzett munka Romániája csak egy történelmi szimbólumokkal telepakolt kívánságlista volt, semmi több. Elméletileg ezeknek, a „jutalom” elhalasztásával, az elvárási szint csökkentése irányába kellene hatniuk.

A politikában az elvárások többféleképpen szoktak nőni. A klasszikus módszer az irreális ígéreteké, de ez Johannis esetében nem érvényes. Nem ígérte le a csillagokat az égről, és még ha meg is tette volna, nem az 1996-os, hanem sokkal érettebb választókkal volt dolga.

Johannis esetében az elvárások a helyzet megfordulása (against the odds) által okozott hullám nyomán nőttek meg, egy PSD és az azt kiszolgáló média által hosszú idő alatt infantilissá tett választói réteg egyfajta kollektív „self-empowerment” érzése révén. Olyan választói rétegről van szó, mely talált magának egy új és szofisztikált, a mainstream szereplők által nehezen manipulálható és ellenőrizhető mozgósítási „játékszert”: a Facebook-ot és általában véve az online médiát. Valójában a tévék fény- és árnyjátéka által kialakított fojtogató légkörben néhány millió választó felfedezte, hogy többen vannak, mint hitték. Ez a lelkesedés változott át egyfajta bármelyik győztes jelöltet fenyegető jelmondattá: „Mi emeltünk fel, mi is buktatunk meg, ha nem hallgatsz ránk.”

3. A támogatók eklektikussága

A Johannis megválasztása nyomán keletkezett elvárások magas szintjénél sokkal veszélyesebbnek tartom a második fordulóban megjelent 6,2 millió szavazó heterogén jellegét. Johannisra egyaránt szavaztak „băsişták” és „antibăsişták”, libertariánusok és konzervatívok, radikális igazságosztók, de romantikus anarchisták is. Ennek a nehezen hihető keveréknek a PSD-s jelölt rendkívül szegényes, sőt primitív kínálata volt az oka, és máris rendkívül nehezen kezelhetőnek bizonyul. Az antikommunizmus egyik szimbolikus, de életrajzában fényes és árnyékos részekkel egyaránt rendelkező alakjának a kitüntetése a bevallottan Johannist támogatók között egyformán vált ki egyetértést és elutasítást is. Egyes liberális vezetők jelenlétét a PSD-hez kapcsolódó tévéadóban, az Antena 3-ban Johannis szavazói tapssal, de pfujolással is fogadják. Egyes PNL-s vezetők viszonyulása a volt elnökhöz, Traian Băsescuhoz szintén ellentmondásos érzelmeket vált ki egy olyan csoporton belül, melynek tagjai esetében csak a november 16-án Klaus Johannisra leadott szavazat a közös vonás. Még egy olyan elnöki tanácsadó kinevezése is, akihez az AEÁ-val meglévő partnerséggel szemben ellenséges kijelentések társíthatók, Johannis szavazói körében vagy vehemens bírálatot, vagy közömbösséget váltott ki.

Johannis a továbbiakban ezzel az óriási kihívással fog szembesülni: a támogatók száma óriási, de a barikád mindkét, egymással ellentétes oldaláról származnak, vagy antagonisztikus áramlatokhoz tartoznak. Kihirdetésre hozzá fog kerülni az a törvény, mely lehetővé teszi a titkosszolgálatok behatolását a polgárok online életébe. Johannis támogatóinak egy része jogosnak, a terrorizmus és a korrupció elleni harc által indokoltnak fogja ezt tartani, de a másik része máris fel van háborodva egy ilyenfajta lehetőség miatt.

Ilyen esetekben a békítő álláspontok katasztrofálisaknak bizonyulhatnak a vezető népszerűségére nézve, mert itt nem felületes vélemények által generált vitákról van szó, hanem a társadalmon belüli csoportok értékelvű magjairól. Ilyenfajta helyzetekben a „salamoni viselkedések” mindkét „fronton” veszteségeket okoznak. A többségi vélemény menedzselése annál is inkább nehéz, mert e csoportok egy része politikai szinten ma egyáltalán nem rendelkezik képviselettel. (Itt különösen azokra gondolok, akik magukat a modern baloldalhoz sorolják.)

4. Kapcsolat az állam intézményeivel

Itt főleg a hírszerző szolgálatokkal és az igazságügyi rendszerrel meglévő kapcsolatról van szó; mert Traian Băsescu mandátuma alatt ezek rendkívül érzékeny kapcsolatoknak bizonyultak. A volt elnök egyrészt bevezetett egy egyedülálló gyakorlatot a SRI-ben és a SIE-ben történő politikai kinevezések terén. Az elnökkel szemben ellenzékinek számító pártokhoz közeli személyekről van szó. Az államfő ezzel a gyakorlattal bizonyos mértékig megpróbálta önmaga korlátozni a hatalmát. Valószínűleg Traian Băsescu volt az első elnök, aki döntéseiben, állásfoglalásaiban nem fogta vissza magát, és nyíltan beszélt a titkosszolgálati anyagok fő haszonélvezőjeként hozzá eljutott információkról. Ebből fakadt aztán a politikai ellenfelekben elültetett félelem, de a titkos információk esetlegesen visszaélő módon történő felhasználásával kapcsolatosan szőtt legendafüzér is.

A SIE elnöki tisztsége most, Meleşcanu lemondása után szabad, a SRI igazgatója pedig már a választási kampányban kijelentette, felkínálja mandátumát az újonnan megválasztott elnöknek. Az elnök tesz javaslatot, de a Parlamentnek kell többséggel döntést hoznia. Nehezen hihető, hogy Johannis azt megelőzően léphetne, hogy valamilyen konszenzusra jutott az ellenzéki pártokkal. (A szövegkörnyezet szerint a szerző itt a PSD-re és a szövetségeseire utal, de azok valójában többségben vannak – a szerk.) Akár hajlandó folytatni a volt elnök gyakorlatát, akár nem, Johannis kénytelen lesz a PSD és kormányon lévő szatellitjei által támogatott jelölteket állítani. Hasonlóképpen, tekintettel arra a jelentőségre és hitelességre, amit a román szolgálatok az Észak-Atlanti Szövetségen belül kivívtak maguknak, nehezen hihető, hogy bármilyen javaslat nem rendelkezik majd Románia stratégiai partnereinek beleegyezésével is.

Azt is el kell mondani, hogy a 2014-es választási kampány idején a titkosszolgálatoknak súlyos, politikai beavatkozásra vonatkozó vádakkal kellett megküzdeniük. Egyrészt a SIE volt főnöke az elnökjelöltségét készítette elő, amíg még tisztségben volt. Másrészről 2014 folyamán a SIE megtagadott az államfőtől egy sor információt, melyek lelepleztek volna egy volt fedett tisztet, akkori államfőjelöltet. A SRI igazgatójának nevét az elnökválasztás első fordulója után a PSD körüli koalíció által támogatott lehetséges miniszterelnökként említették meg anélkül, hogy részéről erre bármiféle határozott reakció érkezett volna. Ezen kívül a szolgálatokat – többek közt maga az elnök az elnök – azzal vádolták, hogy bizonyos román tisztségviselők párizsi megfigyelésében vettek részt.

A politikai színpadon történt események ekkora lavinája, melyeknek a hírszerző szolgálatok voltak az előterében, nem maradhat majd következmények nélkül. Szertefoszlott az a diszkréció, amit a román állam két hírszerző struktúrájától megszoktunk. Bizonyos, rendkívül hangos csoportok nem nézik jó szemmel a biztonsági struktúrák azon igyekezetét, hogy még jobban behatoljanak a polgárok magánéletébe, de a sajtó sem. Az Alkotmánybíróság különben már egyszer elutasított egy ilyen kísérletet. E furcsa események után az a benyomás keletkezik, hogy a két hírszerző szolgálat felett nincs valódi parlamenti ellenőrzés és túl sokszor történik meg, hogy a románok legitim képviselői nem gyakorolják felügyelői funkciójukat a szolgálatokkal szemben, hanem sokkal inkább cinkosokká válnak egy olyan játékban, melyet ők maguk sem értenek teljesen. Milyen helyet talál majd magának ebben a pókhálóban Johannis, a Legfelsőbb Védelmi Tanács főnöke? Mennyi időt vesz majd igénybe, hogy átlássa a biztonsági struktúrák területén meglévő összes, látható és kevésbé látható erőviszonyokat? Miként fognak tükröződni ezek a felhalmozódó incidensek a közvetlenül ezután, 2015 folyamán meghozott döntéseiben, melyek kérdéseket vetnek fel a szolgálatok valódi erejével kapcsolatosan?

Ami az igazságszolgáltatással meglévő kapcsolatot illeti, ez sem lesz galibáktól mentes. A DIICOT főnökének letartóztatása által az év végén okozott rengés nagy kételyeket támasztott a kormányfő és az elnök közötti 2013-as politikai megállapodás nyomán végrehajtott kinevezésekkel kapcsolatosan. Johannisnak alá kell majd írnia egy új javaslatot a DIICOT élére. Ez a kormányfővel folytatott valamilyen politikai tárgyalás eredménye lesz, bárkiről is lenne szó, vagy a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács és az igazságügy-miniszter szintjén zajló kiválasztási eljárásé? Nehezen hihető, hogy a jelenlegi elnök belemehet majd egy politikai alkuba a jelenlegi többséggel a DIICOT főnökének kinevezését illetően anélkül, hogy ez a gesztus büntetlenül maradjon a civil társadalom képviselőinek részéről.

5. A Macovei-napirend

Johannis a két forduló között teljesen szokatlan helyzetbe került. Monica Macovei, aki az első fordulóban csaknem félmillió szavazatot kapott, nyilvánosan felajánlotta támogatását, ha cserébe aláír egy rendkívül ambiciózus elveket és kezdeményezéseket tartalmazó listát. Johannis elfogadta, előbb szóban és sokkal később (amiről egyes elemzők megfeledkeznek) írásban is, hogy magáévá teszi azt, amit egyesek a „Macovei-napirendnek” neveztek.

A vállalt reformok jelentős része már részét képezte Traian Băsescu „hátralékainak”, mint amilyen a levélben szavazás, vagy a parlamenti képviselők számának csökkentése, de egyes pontok újak a közbeszédben, mint amilyen a politikai piac liberalizálása, pontosabban az a lehetőség, hogy három alapító taggal pártot lehessen alakítani (és nem 25.000-rel 18 megyéből, mint most).

Johannis a „Macovei-napirend” egyértelmű átvételével rögzíti mandátuma bizonyos alapvető viszonyítási pontjait, melyeket parlamenti többség nélkül nem tud teljesíteni. Még egy jelenlegi elnöknek kedvező parlamenti többség is meglehetősen visszafogottan fog viszonyulni az ilyenfajta kezdeményezésekhez, melyek egy része nyilvánvalóan aláássa a domináns pártok politikai érdekeit (a parlamenti képviselők számának csökkentése, vagy a politikai piac liberalizálása). E tekintetben Johannis számára megkönnyebbülés lenne, ha 2016-ig nem rendelkezne barátságos többséggel, mert így könnyebben meg tudná indokolni a „Macovei-napirend” terén elszenvedett kudarcot.

6. Intézményes együttműködés Pontával és a jelenlegi többséggel

Bár a választási kampány alatt Johannis többször is kijelentette, hogy nem fog „társbérletben élni” a jelenlegi kormányfővel, a jelenlegi többség széteséséig nyilvánvalóan kötelessége ezt tenni. Az a politikai valóság, amit a jelenlegi elnöknek figyelembe kell majd vennie, nyilvánvalóan, konfliktusba fog kerülni támogatói elvárásaival.

A 2015-ös költségvetés kihirdetése az első komoly kihívás. Egy olyan költségvetésről van szó, mely – ahogy arra már rámutattam – a jövedelmek „felpumpálásán” alapul, a beruházási kiadások nagyon alacsony szintjével, és amelyen a legközelebbi kiigazítás alkalmával egyáltalán nem népszerű módosításokat kell majd végrehajtani, hogy illeszkedhessen Románia gazdasági valóságához. Lesz-e valamilyen tárgyalás e tekintetben Johannis és a jelenlegi baloldali többség között, vagy egyszerűen mossa majd a kezeit, engedve azok zsarolásának, akik a nyugdíjindexálás elhalasztásával fenyegetőznek? Johannis újra beleütközik majd a Traian Băsescu által létrehozott precedensbe, aki tavaly, például, elérte, hogy a költségvetés kihirdetéséért cserébe hat hónapra halasszák el az üzemanyagokra kivetett különadó bevezetését.

A „társbérletesdi” játékot néhány jelentős döntés fogja meghatározni 2015-ben. Ilyen a hírszerző szolgálatok vezetőinek, vagy a DIICOT főnökének kinevezése. A Băsescu és Ponta közötti, sokat bírált „társbérleti paktum” rögzítette, hogy az államfő döntése élvez elsőbbséget az elnöki hatáskörökbe tartozó szférát érintő döntésekben. A társbérleti paktum hiányában minden esélye megvan annak, hogy Johannis és Ponta vagy politikai zsákutcába, vagy egy „kompromittáló” kompromisszumra jut.

A nagykövetek kinevezése egy újabb terület, ahol konszenzusra van szükség az elnök és a jelenlegi kormányfő között. Feltételezhető, hogy nemsokára megkezdődik majd a nyomásgyakorlás mind a PNL, mind a Külügyminisztérium részéről azért, hogy lojális embereiket nevezzék ki a külföldi állomáshelyekre. Csakhogy, ebben az esetben is a javaslat a minisztertől érkezik és az elnök az aláíró.

A választási kampányban sokat bírált, a polgármesterek vándorlását lehetővé tévő rendelet hatásainak tisztázása egy másik vitaelem lehet a jelenlegi elnök és a PSD körüli többség között. Miközben a PSD-sek, a rendelet haszonélvezői, megpróbálják elodázni az alkotmánybírósági döntés végrehajtását, hogy a közigazgatásban megőrizzék a jelenlegi status quo-t, Johannisnak új minőségében, az alkotmány őrzőjeként kötelessége nyomást gyakorolni az alkotmányos rend helyreállítása érdekében.

Ami az elnök politikai játékát illeti, az rendkívül érdekesnek bizonyul majd, amennyiben egy imázs-helyreállítási lendületben maga a PSD szeretne bizonyos, Johannis által támogatott reformlépések kezdeményezője lenni, ezzel szerezve támogatottságot a 2016-os parlamenti választásra. De hajlandó lesz-e a PSD ilyen sokat kockáztatni abban a reményben, hogy ezzel irreleváns szereplővé változtathatja a jelenlegi elnököt? Mindenesetre, a PSD választhatja azt a stratégiát, hogy a társbérlettel rombolja Johannis imázsát, ahogy azt Traian Băsescu tette Victor Pontával. Nyilvánvaló, hogy egy társbérlet a magasabb népszerűségűt koptatja meg jobban, jelen esetben Johannist.

7. Az összeférhetetlenséggel kapcsolatos eljárás

A jelenlegi elnök példátlan jogi esettel kezdi a mandátumát. A Legfelsőbb Bíróságnak előbb-utóbb döntést kell hoznia Johannis ANI-val szembeni összeférhetetlenségi perében. Jelenleg sok a bizonytalanság azzal kapcsolatosan, milyen hatása lehetne egy jogerős összeférhetetlenségi döntésnek és két bizonyosság van a bíróság ítéletét illetően: 1) Az Alkotmánybíróság alkotmányossá nyilvánította azt az általános összeférhetetlenségi helyzetet, amelybe Nagyszeben polgármestereként került és 2) Az Alkotmánybíróság tisztázta, hogy „ugyanaz a tisztség” „semmilyen választott tisztség”-et jelent.

Annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet Klaus Johannisnak kedvezett, nincs okunk azt hinni, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék ne tudná a helyzetet megfordítani, amennyiben felmerül majd a kérdés, hogy Johannis utána továbbra is betöltheti-e Románia elnökének tisztségét. Számos értelmezési lehetőség van: egyes jogászok azt mondják, hogy az elnöki mentelmi jog kiterjed erre a szerencsétlen helyzetre is, ami azt jelentené, hogy a pert már meg sem lehetne tartani. Másrészt, egy első forduló utáni elhamarkodott kijelentésében Johannis késznek mutatkozott arra, hogy lemondjon a mentelmi jogáról (ami a jelenlegi alkotmány szerint lehetetlen). Más jogászok úgy gondolják, hogy Johannis mandátuma véget ér és előrehozott elnökválasztást kell tartani. Persze létezik az az (észbontó) értelmezés is, mely szerint Johannis három évre (a szankció időszakára) megszakítja az elnöki mandátumát, azt követően pedig – választás nélkül – visszatérhetne a mandátuma hátralevő részének „végrehajtására”. A tisztség szabaddá válása idejére a szenátus elnöke lenne az ideiglenes elnök. Az a változat sem kizárt, hogy a mandátum befejezése után alkalmaznák a szankciót bármilyen más választott tisztségre.

Általában véve a találgatások terepén vagyunk. A jelenlegi elnöknek, természetesen, csak egy összeférhetőségi ítélet kedvező. Egy mentelmi jogra hivatkozás, vagy egy összeférhetetlenségi ítélet rendkívül kényes helyzetbe hozza és a közvélemény szemében csorbítja a választáson megszerzett legitimitását. A politikai ellenfelekről nem is beszélve, akik minden bizonnyal elindítják a jelenlegi elnök elleni offenzívát.

8. Leváltás a 30 százalékos küszöb segítségével

Johannis az első elnök, akit 5,5 millió választó támogatásával le lehet váltani, miután minden népszavazásra vonatkozóan az Alkotmánybíróság elfogadta a 30 százalékos érvényességi arányt. Egy ilyenfajta törvényi rendelkezés egyetlen elnök számára sem lehet kellemes, tekintettel arra, hogy az utóbbi hét évben két felfüggesztési eljárás volt, melyek kudarccal végződtek. A második kudarca kizárólag az 50 százalékos érvényességi küszöb következménye volt. Ha ez 2012 nyarán is 30 százalék lett volna, Traian Băsescut leváltották volna.

De az elnök egy ideig nyugodt lehet. Csak egy masszív népszerűségvesztés hozhatná meneszthető helyzetbe 2015-ben. Az Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék esetleges összeférhetetlenségi ítélete, bár csorbítaná az auráját, nem tudná annyira destabilizálni, hogy a választók többsége megszavazza a leváltását. 2016-ban viszont, a parlamenti választás eredményétől és a kormányfő jelölésére vonatkozó döntéstől függően nem kizárható egy felfüggesztés, melyet leváltás követhetne. Ahogy az előbb mondtam, Traian Băsescu vezette be a legtöbb mandátummal rendelkező pártból vagy politikai szövetségből származó kormányfő jelölésének gyakorlatát. Ha a PNL nem lesz pole position-ban és Johannis mégis egy PNL-st bíz meg egy új többség létrehozásával, ezzel a mandátumát kockáztathatja.

9. A parlamenti többség megváltoztatása

Nyilvánvaló, hogy Johannisnak nem fűződik túl sok érdeke a jelenlegi többség megváltoztatásához. Mint mondtam, ez egyszerű módja a megválasztását követő elvárások mérséklésének, elodázva az ígéretek teljesítését. Egy ellenséges többség előnyös számára, mert bármikor hivatkozhat kezdeményezései parlamenti obstruálására és kérhet a polgároktól egy kedvező többséget, ahogy azt Traian Băsescu tette 2004-ben a főpolgármesteri tisztségből. Ez a játék később, 2016 után csak akkor válik nehezebbé, ha a jelenlegi többség átveszi és tettekké változtatja Johannis kezdeményezéseit.

Sőt, egy új többség csak a kormánykoalíció jelenlegi partnereinek (UNPR, PLR és PC) támogatásával jöhet létre, ami olyan kompromisszum lenne, melynek árát Johannisnak a népszerűsége rovására kellene megfizetnie. Egy kisebbségi PNL-kormány tehetetlen lenne, a jelenlegi alkotmány szerint pedig lehetetlen lenne előrehozott parlamenti választást tartani.

10. Kapcsolat a politikai pártokkal és a civil társadalommal

Bármennyire jóindulatúak lennénk, a jelenlegi pártok és a társadalom között nagy szakadék tátong a reprezentativitás terén. Elkerülhetetlen az elnök üllő és kalapács közé kerülése. Munkaköri leírásából fakadóan kötelessége a románokat, és nem a pártos érdekeket képviselni. Az állam és társadalom közötti közvetítői, vagy a hatalom és ellenzék közötti moderátori szerepek nehezen teljesíthetők egy ilyen reprezentativitási konfliktus körülményei között. Könnyű egy olyan játékot moderálni, melyben a pártok reprezentatívak a polgár számára fontos dolgok szempontjából. Amikor azonban a pártok a saját napirendjüket követik, ahogy az nálunk történik, elnökként vagy az egyik, vagy a másik oldalra kell állni.

Az elnöknek valójában kevés eszköz áll a rendelkezésére, melyekkel arra kényszeríthetné a pártokat, hogy odafigyeljenek a polgárok sürgős gondjaira. Ezek egyike a konzultatív jellegű népszavazás. Traian Băsescu mandátumai alatt ezt kétszer alkalmazták. Az egyik esetben a pártok eltorzították a népszavazás eredményeit, a másikban pedig egyszerűen semmibe vették. Az egyéni körzetes szavazásról szóló népszavazást, bár érvénytelen volt, a pártok eltorzított, a közönségnek akkor könnyen eladható formában ültették át a gyakorlatba. A 300 parlamenti képviselőről és egykamarás parlamentről szóló népszavazás sikeres lett volna, ha egy évvel a 2012-es parlamenti választás előtt tartották volna meg, és ha az elnök népszerűsége nem zuhant volna 2010-ben.

Johannisnak tanulnia kellene ebből a leckéből. A 2014-es elnökválasztás után megjelent egyik nagy téma, és amelynek – ezt nyugodtan mondhatjuk – a hivatalban lévő elnök a mandátumát köszönheti, a levélben szavazás. Kevéssé valószínű, hogy a jelenlegi pártok egyetértenének bármilyen olyan szavazási forma bevezetésével, mely néhány milliónyi szabad voksot vezetne be a rendszerbe. De hihetően fogják majd mímelni a levélben szavazás iránti érdeklődést addig a pillanatig, amikor már fizikailag nem lesz idő a bevezetéséhez. Az időhúzás a jelenlegi pártok kedvenc módszere, ha a választók rovására meg akarják védeni az érdekeiket. Johannis legfeljebb azzal gyakorolhat nyomást a politikai pártokra, hogy – valószínűleg tavasszal – népszavazást ír ki a levélben szavazásról, hogy az eredménye még friss legyen a választók emlékezetében és legyen elég idő a törvény kidolgozásához, hogy az 2016-ban alkalmazható legyen.

11. Integráció az Európai Unióba

Romániának van egy nagy megoldatlan ügye az Európai Unióval, melyet a politikai osztály – szerintem megengedhetetlen módon – elhallgatott az utóbbi 12 hónapban. A Schengen-övezethez való csatlakozásról van szó, mely lehetővé tenné a románok számára, hogy bármilyen személyi igazolvány bemutatása nélkül, szabadon mozoghassanak bármelyik európai országban.

A kérdést számos okból elodázták, a döntés pedig kizárólag politikaivá vált. A határok biztonságossá tételével kapcsolatos technikai kritériumok már két évvel ezelőtt teljesültek. Ennek ellenére Romániát olyan megfontolásokból tartják a civilizált országok kapujában, melyek egyrészt bizonyos el nem végzett házi feladatokkal, másrészt egyes tagországok indokolatlan félelmeivel kapcsolatosak. Az itthon el nem végzett házi feladatok 2012-től kezdtek felhalmozódni, amikor az európai szintű döntéshozó tényezők éppen a koppenhágai kritériumok be nem tartására hivatkoztak. Időközben a főbűnös, a parlament nagyobb bölcsességet tanúsított és nem obstruálta a letartóztatási vagy bűnvádi nyomozati kéréseket. De a romák kérdése és a román migránsok inváziójától való félelem továbbra is a nagy európai kancelláriák napirendjén maradt és kizárólag politikai jellegűek, tekintettel arra, hogy a nyugati polgárok érzékenységét próbálják ezekkel kímélni.

Tehát Johannis elnöknek meghatározó szerepe lehet abban, hogy Románia kedvező döntést érjen el a Schengen-övezethez csatlakozás kérdésében. Már csak az európai vezetőknek a teljes mozgásszabadsággal még nem rendelkező román állampolgárokkal szembeni felkorbácsolt félelmeit kell legyőzni. Ez csak a legmagasabb szinten zajló párbeszéddel és tárgyalással oldható meg. A jelenlegi elnök etnikai hovatartozása előnyt jelenthet a Németországgal folytatott párbeszédünkben, mely ország – többé-kevésbé látható módon – azok között szerepel, melyek ellenzik Románia bekerülését a határok nélküli térségbe. Persze, az ügy bonyolultabb egy egyszerű személyes affinitásnál, mely megnyithatna számunkra egy-két ajtót, de mivel most kizárólag politikai okokról van szó, sorsdöntőnek bizonyulhat bármilyen elem, akármilyen kicsi is, amely elősegítheti a párbeszédet.