Smaranda Enache beolvasott a Fidesznek

Az EMNT jubileumi temesvári konferenciáján azt kérte Tőkéstől, hogy lépjen ki a pártból, ha úgy érzi, az eltávolodott Temesvár szellemiségétől. Kemény szavakkal bírálta a Romániában hivatali szintre emelt magyarellenességet is.
Hirdetés

Az előadások tematikája és a meghívott előadók miatt is könnyen Tusványosra képzelhette magát az, aki beült csütörtökön az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács évfordulós maratoni konferenciájára. Délelőtt a rendszerváltoztatásban szerepet játszó meghívottak elevenítették fel emlékeiket, délután pedig főleg a román-magyar párbeszédről, kisebbségi jogokról és a forradalom jövőbe mutató tanulságairól esett szó. Forradalmárok, hazai és magyarországi – elsősorban jobboldali – közéleti szereplők, a Kárpát-medencei magyar közösségek képviselői, a kommunizmus külföldi szakértői, újságírók egyaránt szót kaptak.

A felszólalók között volt Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke is, aki a „bálványosi folyamat” egyik alapembereként, illetve a román-magyar párbeszéd híveként nem lógott ki a meghívottak sorából. Ami miatt mégis külön kiemelendő az előadása, az a Fidesszel szemben – elegánsan, de egyértelműen – megfogalmazott éles bírálat volt, amelyre aligha számítottak a szervezők, illetve a Fidesz köreiből való vagy ahhoz közel álló résztvevők.

Smaranda Enache a forradalom jelentőségéről és Tőkés László vitathatatlan szerepéről beszélt. A forradalom kettős öröksége, hogy egyszerre volt az igazságtalan elnyomó rendszerrel szembeni, ösztönből fakadó felkelés és a kommunista elit hatalmát a demokráciába átmentő államcsíny – mondta Smaranda Enache.

Aggodalomra ad okot – folytatta –, hogy a szabadság, a szolidaritás törékeny európai eszméit egy értékválság veszélyezteti. Példaként megemlítette, hogy csak külföldi segítséggel sikerült megakadályozni, hogy Marosvásárhelyen szobrot állítsanak annak a tábornoknak, aki 1989-kor a tömegbe lövetett. A hivatali szintekre emelt magyarellenesség, a kisebbségi vallásokat megalázó ortodox fundamentalizmus, a magyar himnusz eléneklésének büntetése, a nemzeti jelképek üldözése ugyancsak ezt az értékvesztést jelzi.

Az emberjogi harcos az európai értékeket veszélyeztető jelenségként említette az illiberális demokrácia kialakítására irányuló magyarországi törekvéseket is. Smaranda Enache azt kérte Tőkés Lászlótól, hogy lépjen ki a Fideszből – mint ismeretes, Tőkés a párt színeiben nyert mandátumot az Európai Parlamentben –, amennyiben ő is úgy érzi, hogy az már nem Temesvár szellemiségét képviseli.

Hirdetés

Rögtön Smaranda Enache felszólalását követően tartotta meg előadását a magyar kormány képviseletében Németh Zsolt, aki csupán annyit reagált az elhangzottakra, hogy szívesen elolvasná Enache előadásának szövegét, ugyanis csak részben értette meg az elhangzottakat (Az előadás román nyelven hangzott el, szinkrontolmács fordította – szerk. megj.).  

Képünkön: Smaranda Enache és Németh Zsolt az idei Tusványoson

Hirdetés