Mit komposztálhatunk, mi lesz a ruhákból, amiket már a turikból sem veszünk meg, és miért igyunk csapvizet? A hulladékkezelés alapjait sajátítottuk el szerda este a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban Dr. Réti Kinga-Olga (a fenti képen) egyetemi tanár vezetésével.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Környezettudományi és Környezetmérnöki Karának dékánhelyettese Hulladékhegyek, a modern társadalom Mount Everestjei? címmel adott elő, és a kolozsvári példái voltak számunkra a legérdekesebbek.
Mert azt már mindenki tudja, hogy a szemét a modern világ egyik legnagyobb problémája, de akkor érzi igazán át, amikor ezzel a problémával a Főtéren, a Bükkben vagy a pataréti hulladéktározónál találkozik.
Mi a különbség a hulladék és a szemét között?
– ismerkedtünk az alapfogalmakkal. Hulladék az, amit szelektíven gyűjtünk, és másodlagos nyersanyagként hasznosítható. A szemét kikerül a gazdaság körforgásából, és vegyesen tárolják.
Úgy tűnik, minél később kezdtünk ipari méretekben használni egy adott nyersanyagot, annál kevésbé tudjuk, mit kezdjünk vele, ha már elhasználtuk. A természet prímán elvolt nélkülünk, saját „szemetét” tökéletesen újrahasznosította. Az emberiség történetében a biohulladék volt az első, majd megjelent a fém, papír, üveg – ezek mindegyike aránylag könnyen újrahasznosítható.
Alig hatvan éve terjedt el a viszont a műanyag, de annyira, hogy globális szinten nem igazán tudunk mit kezdeni vele. Zömét legyúrjuk a természet torkán – szó szerint. Csak a természet nem bírja megemészteni. Biztos mindenki látott már a neten képeket olyan madarakról, halakról, amelyek abba pusztultak bele, hogy műanyag dugókat, színes plasztikdarabokat nyeltek le.
Vagyis az ’50-es évek óta műanyagkorban élünk,
és ne gondoljuk, hogy csak a vadon élő állatok kaptak rá a színes plasztikra, amit kész hegyekként és szigetekként hagyunk ott számukra. Előadónk a kolozsvári ivóvíz forrása, a tarnicai víztározó mellett is csinos hulladékdombokat talált, a közelükben tehenek legeltek, és békésen termelték számunkra a „biotejet”.
Közvetlenül is fogyasztunk műanyagot, nem csak a hússal és tejjel. A gumicukorról legalább tudjuk és érezzük, hogy mű, de a palackozott vízzel át is verhetjük magunkat. Azért vesszük, mert tisztábbnak gondoljuk, mint a csapvizet, de fény és bizonyos hőfok hatására a petpalackból apró anyagrészecskék oldódnak ki, amelyeket bekortyolunk. A kisgyerekek is tulajdonképpen műanyag molekulákat „fogyasztanak”, amikor szájukba veszik a gyakran plasztikból készített játékokat.
Ezek a mikrorészecskék aztán idegrendszeri, máj- és veseproblémákat okoznak, negatívan hatnak a nyirokrendszerre, és újabb kutatások szerint bizonyos rákfajták kialakulásáért is felelősek.
Hogy akkor miért szeretjük mégis a műanyagot? Mert könnyű, strapabíró és olcsó. Ezért 1950 és 2007 között a műanyaggyártás évi másfél millió tonnáról 270 millió tonnára emelkedett, eközben a Föld lakossága 2,7-ről 7 milliárd főre nőtt. 2012-ben pedig már 288 millió tonna műanyagot állítottunk elő, ami nagyjából a teljes emberi biomassza tömegének felel meg.
Évente 300 ezer tonna műanyag hulladék keletkezik, és még jó sokáig velünk marad, mert a műanyagok lebomlási ideje többszáz év. A legjóindulatúbbnak is mintegy száz évre van szüksége ehhez, még annak is, amelyre a különböző boltok azt nyomtatták, hogy biodegradábilis – tájékoztatott Réti Kinga.
Az újrahasznosított műanyagból ismét petpalackot, zacskókat gyártanak, de az anyag és a folyamat hátránya, hogy az új terméknek csak 30 százaléka állhat beolvasztott hulladékműanyagból. Romániában például Buzăuban van műanyagfeldolgozó üzem. Ha házi módszerre vágyunk, sok videót találhatunk az interneten egyéni ötletekkel arra, mire használjuk fel az üres petpalackokat a ház körül.
A műanyag égetése sem jó megoldás, mert ezzel olyan égéstermékek és részecskék kerülnek a légtérbe, amelyek légúti betegségekhez vezetnek. A műanyag újrahasznosításának egyik legnagyobb akadálya pedig az, hogy alapvetően két típusú műanyagot használunk, ezek külön-külön remekül használhatók újra, de összekeveredve nem – mondta az est házigazdája, Dr. Farkas György.
Még újabb típusú hulladékaink
az elektronikai vagy e-hulladék, a roncsautó, a textilhulladék, a használt olaj és zsíradék, az italoskartonok, a különböző veszélyes hulladékok és a gumihulladék. Ez utóbbi újrahasznosítására már van új eljárás, de még nem túl gyakori, mondta az előadó. Sportpályák borítását például már meg tudják oldani reciklált gumiból.
Az italoskarton azért cseles, mert belső alumíniumfóliája miatt nem lehet a papírhulladékhoz sorolni. A használt olajat pedig nagyon nehezen lehet kivonni a szennyvízből még azzal a technológiával is, amellyel most tisztítják Kolozsvár szennyvízét, pedig a kolozsvári szennyvíztisztítót egy éve újították fel. Vagyis a húsok és krumpli sütése után maradt olajat ne öntsük a lefolyóba, ha jót akarunk magunknak, vigyük el inkább a legközelebbi Mol benzinkúthoz, mert beveszik. Ahogy a lejárt gyógyszereket is vissza kell vinni a gyógyszertárakba.
Az elektronikai hulladéktól a fejlett országok úgy szabadulnak meg, hogy először is begyűjtik (itthon is minden nagyobb szupermarketben van már doboz a lemerült elemek és a kiégett izzók számára, számítógép- és háztartási gépet forgalmazó üzletek egy része visszafogadja régi gépeinket, és vannak kifejezetten arra szakosodott cégek is, amelyek ingyen elszállítják otthonunkból azokat a gépeket, amelyektől meg akarunk szabadulni).
Aztán szépen exportálják az egészet harmadik világbeli országokba, ahol sokan azzal foglalkoznak nagyon kevés pénzért, hogy szétszerelik és szétválogatják a műanyag alkatrészeket a színesfémektől. Az ilyen telephelyeken dolgozók rengeteg mérgező anyaggal kerülnek közvetlen érintkezésbe, emiatt gyakori körükben a korai halál –vázolta az előadó.
Van olyan, hogy hulladékhierarchia
– tudtuk meg, ami inkább reciklálási hierarchia. Az ideális cél a nulla hulladék, a skandináv országok némelyike például már importálja a szemetet, hogy el tudja látni hulladékégetőit „tüzelővel”. Kolozsváron is van egy kisebb hulladékégető főleg a kórházakból kikerülő veszélyes hulladékok megsemmisítésére. Réti meg is látogatta, és teljesen rendben működik, mondta.
(Rákérdeztünk, hogy ezek mennyire biztonságosak. Az előadó szerint amennyiben betartják a működési engedélyek támasztotta szigorú feltételeket az égéstermékek kiszűrésére, csak akkor jelenthetnek veszélyt, ha meghibásodnak, és baleset történik. A hallgatóságból többen megerősítették, hogy ezek ma már high-tech égetők, és egyesek annyira magas hőfokon égetik el a hulladékot, hogy azon a keletkezett égéstermékek és gázok is elégnek.)
Az ideális célhoz az ideális eszköz a megelőzés az említett hierarchiában. A hasznosítás és újrahasznosítás okés módszernek számít, az energetikai hasznosítás (vagyis az égetés) már nem annyira, és a szemétlerakás a legrosszabb kezelési mód.
Kolozsváron különösen: már legalább négy éve épül az új hulladéktározó. Ami nemcsak azért kell, mert az EU kötelez rá, hanem mert a régi pataréti már többszörösen megtelt, többször bezárták, majd más választás híjján mindig újranyitották. Ez a ’70-es években épült azzal a feltétellel, hogy tíz éven belül bezárják. Azóta is oda hordja a város a szemetét, mert nincs másik a környéken.
Ráadásul a város már egészen addig kiterjeszkedett, miközben az előírások szerint lerakókat a településektől legalább 1,5 – 5 km-nyi, felszíni vizektől legalább 500 méternyi távolságra lehet csak építeni.
A létesítménytől öt méterre csorog a Zápolya patak erősen kávébarna színű vizével, mesélte Réti Kinga, és nem olyan messze belefolyik a Szamosba. Az egyetemmel nemrég kezdeményezték, hogy bizonyos bioremediációs, fitoremediációs módszerekkel kivonják a nehézfémeket az ottani talajból.
A megelőzés első lépése a szelektív hulladékgyűjtés,
de ez még korántsem nulla hulladék, főleg Kolozsváron nem. Mert a kukásautó egybegyűjti az otthon külön gyűjtött anyagokat, panaszolták diákjai a tanárnőnek, aki azzal vigasztalta őket, hogy ha szelektíven gyűjtenek, legalább egy kupacba kerül az azonos típusú hulladék, és megkönnyítik azoknak a munkáját, akik abból élnek, hogy ezt Pataréten szétválogatják.
Mert nemcsak a fémet kell szétválogatni a műanyagtól (amit Kolozsváron egyetlen kukában gyűjtünk), hanem például a törlőpapírokat, szalvétákat az írópapírtól, mert nem lehet egyszerre hasznosítani őket. A papírt helyi környezetünk megóvása miatt is érdemes újrahasznosítani, mert:
- 1 tonna papír előállításához 2 – 3,5 tonna fa szükséges;
- a fák kivágásával az erdők területe, állatok élőhelye csökken, vagyis lejön a medve kukázni;
- erdőfogyás miatt jelentős a talajerózió;
- emiatt például Dél-Romániában jelentős az elsivatagosodás;
- a fejlődő országok papírkészítési technológiája elavult, nagyon energiaigényes;
- a papír fehérítése óriási mennyiségű vizet igényel, a papírmalmokból rengeteg vegyi anyagot engednek a felszíni vizekbe.
A fémek közül például az alumíniumbádogot nagyon könnyen és teljes mértékben újra lehet hasznosítani, itthon mégis keveset reciklálunk. Egy tonna új alumíniumhoz viszont 4 tonna bauxitot kell kitermelni és feldolgozni, ami további 1 tonna vörösiszapot eredményez. (Aki nem hallott volna a kolontári vörösiszap-katasztrófáról, az sürgősen kattintson ide.)
Az üveget a legkönnyebb elsődlegesen újrahasznosítani: csak ki kell mosni, és máris tárolhatunk benne mást, mint amire megvettük. Esetleg visszaválthatjuk. Ameddig el nem törik. Utána színek szerint kellene szelektálni, külön a fehéret és külön a színeset, de Kolozsváron a lakosságtól egyelőre egyben gyűjtik. Újraolvasztása rendkívül energiaigényes, 1300-1500 Celsius fokra kell hevíteni.
A textilhulladék újrahasznosításáról a hallgatóság két tagja mesélt: a foszlatásnak nevezett eljárás után építőiparban, bútorgyártásban, szigetelőanyagok gyártásában használják fel. Beszámolójuk szerint út- és vasútépítésnél hasznosítanak ebből származó, különböző rugalmasságú és vízáteresztő képességű anyagokat.
A biohulladék kezelését házilag
is meg tudjuk oldani, ha például kertes házban lakunk. Kaphatók műanyagból készült komposztáló ládák, de persze fából az igazi. A főzésből származó hulladék zömét komposzttá tudjuk alakítani: a zöldséghéj, tojáshéj stb. együtt talajszerű anyaggá érik össze, ami kitűnő talajjavításra.
Azt nem lehet komposztálni, amiből kórokozók kerülnek a talajba, onnan a növényekbe, onnan belénk. Ilyen
- a romlandó ételmaradék;
- állati alom abban az esetben, ha az állat beteg;
- a különböző szerekkel kezelt növények;
- a csont;
- beteg fa nyesedéke;
- egyes növények, pl. a diófa levele, mert hosszabban bomlik le, mint például a szilvafa, almafa vagy nyárfa levele.
A komposztálás jól hasznosítható mellékterméke a biogáz, persze csak ipari méretekben. Például a kolozsvári víztisztító állomás aktív iszapjából, amit baktériumok bontanak le, annyi biogáz keletkezik, hogy ezzel fűtik a víztisztító állomás irodaépületét – mondta az előadó.
Amit nem tudtunk újrahasznosítani,
azokból hegyeket halmoztunk fel, gyakran a települések közelében. Ezekről és a belőlük élő emberekről sokkoló képek és videók készültek. A pozitív példák nem annyira közismertek, de például Manhattan közelében egy közkedvelt, gyermeknek berendezett játszópark vagy a Stockholmhoz legközelebbi sípálya rekultivált hulladékhegyen jött létre – tudtuk meg.
Amit pedig már nem tudtunk a szárazföldön tárolni (fogy a talaj – hívta fel a figyelmet az előadó, aki szerint ha a talajromlás a jelenlegi ütemben folytatódik, 60 év múlva bezárhatjuk a Föld nevű élelmiszerboltot), azt szépen beleszórjuk a tengerekbe, csak hogy ne lássuk.
A szemét viszont cseles, és csak egy időre tűnt el a szemünk elől. A tengeri áramlatoknak köszönhetően a szemét nagy kiterjedésű szigetekké állt össze az óceánokban. Igen, innen falatoznak a tengeri madarak és a halak. És már nincs olyan óceán, amelyikben ne jelentek volna meg a szemétszigetek.
A tengerek vizét és állatvilágát a szilárd halmazállapotú szemetünk mellett időnként nyersolajjal is fojtogatjuk. A kiterjedt olajszennyezést igyekeznek speciális hálókkal összefogni és elégetni.
De erről már csak említés szintjén esett szó, ahogy arról is, hogy érdemes elolvasni a National Geographic decemberi számát, mert azt írja le, hogyan változott a hulladékgazdálkodás az Egyesült Államokban az elmúlt hetven évben. Szóba került a fogyasztást és az elektronikai hulladéktermelést felpörgető, úgynevezett Tervezett Elavulásról, és az elméletet kivételességével igazoló, 118 éve égő villanykörtéről.
Mit tehetünk mi magunk, még ha nincs is kertünk a komposztáláshoz? Ha szennyezést, illegális szemétlerakót észlelünk a környezetünkben, mindenképp értesítsük a környezetvédelmi őrséget online vagy a 0801010101 zöldszámon, ami elég megjegyezhetetlen, úgyhogy vessük be nyugodtan a 112-t. A környezetőrségen kívül a megyei környezetvédelmi hivatalok és a vízügy foglalkozik még a szennyezésekkel.
A műanyagfogyasztásunkat pedig fogjuk vissza Réti Kinga tanácsai szerint:
- vásárláskor ne vegyünk mindig zacskókat, vigyünk textil szatyrokat;
- fölösleges csomagolóanyagot se vegyünk, fontoljuk meg a boltban, mit teszünk külön zacsikba;
- gyűjtsük szelektíven a háztartásunk hulladékát;
- igyunk csapvizet, Kolozsváron ez különösen jó minőségű;
- ne dobáljunk szemetet az óceánba, ha arra járunk! 🙂
És tartsuk észben, hogy a szemét úgyis visszakerül hozzánk valamilyen formában.