Thomas Ostermeier (a képen jobbra) és a Schaubühne elhozták ezt az előadást, rögtön az Interferenciák nyitónapjára. Ibsen-darab, és meglepően aktuális itt és most, Kolozsváron: egy fürdőváros orvosa felfedezi, hogy a gyógyvíz mérgezett, hasmenést és bőrgombát okoz. A laborleletekre támaszkodva sietteti a fürdő bezárását, a víztároló átépítését, szűrőrendszer kialakítását, hogy megelőzzék a sok fertőzést. 

 

Barátai lelkesen mellé állnak, a helyi lap lehozná a cikket, mígnem kiderül, hogy mindannyiuk, sőt az egész üdülőtelepülés érdeke azt kívánja, hogy a szennyezés maradjon lepel alatt. Az orvos utolsó pillanatig kitart az ügy mellett, még akkor is, ha mindenki ellene fordul. Dióhéjban ennyi. 

 

 

Ugye nem kell különösebb dramaturgiai truváj, mindenkinek beugrik Verespatak. A szereplők megrajzolásához kellett kis aktualizálási smink. Mai viselet, kinek amilyen dukál: a dokinak kockás ing, az öregrocker családi barátnak bőrdzseki, a hipszter újságírónak sárga farmer, a kiadónak fényes bőrcipő, márkás farmer-zakó stb. Meg az unalmas első felvonáshoz egy kis pretextus: azért gyűltek össze épp a doktor otthonában, mert egy zenekarban játszanak, próba van. 

 

Minden egyszerű, laza, kényelmes de inkább szedett-vedett, mint lakberendező tanácsait követő miliő, több díszletelem krétarajz (lámpa, tévé, rádió, ülőalkalmatosságok – semmi funkciójuk nem lenne egyébként).

 

Az idő múlásához elég felfirkantani: másnap, a helyszín megjelöléséhez is elég egy spongya meg egy új felirat. A tér a színészek közreműködésével alakul át szerkesztőséggé. Pörög a történet, Ibsen írta, a rendező és a társulat kisebb játékokkal egészíti ki. S mikor már épp elkezdünk mocorogni, és növekszik bennünk a hiányérzet, belecsöppenünk egy lakossági fórumba. 

 

Az orvos hívta össze, mert nem hagyja magát lebeszélni, a köz tudomására akarja hozni felfedezését. Ellenfelei, egykori barátai szítják az ellenséges hangulatot. Ő elmondja védőbeszédét – ritka szép, mély, bár közhelyektől sem mentes krédó arról, hogyan kellene élnünk. Végül – és egyértelműen ez az előadás csúcspontja – mi kell ítélkezzünk fölötte: igaza van vagy sem?

 

 

Nem hiszek a véletlenekben, de elképzelhető, hogy sem az alkotók, sem az előadást a fesztivál programjába beválasztó George Banu nem látták előre, hogy a kolozsvári színházbajáró közönség nagyrésze aktív résztvevője volt az elmúlt években a Verespatak-ellenes, az elmúlt hetekben a Ponta-ellenes tüntetéseknek. 

 

Nyíltan foglaltak állást a nép ellensége mellett, a szereplők felszólítására ki is fejtették, miért van igaza, miért kellene rá hallgatni. Érveltek, visszakérdeztek, és nem váltak a manipulációk áldozatává. Nagyon büszke voltam erre a militáns közönségre. (Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az alkotók más városban milyen közönséggel találkoztak.)

 

Csúnya lenne elárulni a végkifejletet, de annyit megsúgok: mozgalmas, izgalmas, fordulatos, színes. Az előadás pedig szerepel a fesztivál mai programjában is, ki ne hagyják, akik ítélkezni szeretnének a nép ellensége felett. Este nyolctól a magyar színház nagyszínpadán.