Băsescu a nagykövetek védelmére kelt

Szerinte nem a ők felelősek azért, hogy az elnökválasztáson torlódás alakult ki külföldi szavazóköröknél, hanem a külügyminisztérium.
Hirdetés

Kijelentésével  Klaus Johannis megválasztott államfő felszólítását hárította el, aki az érintett diplomaták visszahívását kérte tőle. Băsescu beszámolt arról, Románia londoni, párizsi, római, berlini és madridi nagykövete hiába kérte a voksolás előtt írásban a külügyminisztériumtól a szavazókörök számának növelését, a tárca nem hagyta ezt jóvá.

Mint ismeretes, a kedden lemondott Teodor Meleșcanu külügyminiszter helyére Mihnea Moțocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét jelölte Victor Ponta kormányfő. Ezzel kapcsolatosan Băsescu elmondta: semmi kifogása Moțoc ellen, aláírta kinevezését, de beiktatását adminisztratív teendők hátráltatják.

Băsescu üdvözölte, hogy a parlament – több hónapos huzavona után egyetlen nap alatt – elvetette az ellenzék által bírált amnesztiatervezetet, és kiadta az igazságszolgáltatásnak a korrupcióval gyanúsított törvényhozókat. Ezt Klaus Johannis megválasztott államfő és ellenfele, Victor Ponta miniszterelnök „közös kezdeményezésének” nevezte a még hivatalban lévő államfő.

„Örülök, hogy a vasárnapi szavazás eredménye ráébresztette a parlament tagjait, hogy nem állnak a törvények felett. Ha ezt hamarabb belátták volna, Románia ma a schengeni övezet tagja lenne” – jelentette ki Băsescu. 

Fotó: Hotnews

Hirdetés