A sötétség erői által birtokolt telefonban élünk, különben nem tolongana annyi pap, hogy kiűzze belőlem a voksot. Az operációs rendszer összevissza számláz engem és arra ébredek, hogy nem létező beszélgetések után kellene díjat fizetnem. Amikor tiltakoznék és felhívom a központot, hogy figyelmeztessem őket, Lia Olguţa válaszol idegesen: „Héééé, te balek, ha még egyszer felhívsz, kihajtjuk az embereket az utcára!” Örülnöm kellene, hogy „smart-home”-om van.

Emigráns vagyok a saját telefonomban.

Victor Ponta egy átalakult Morpheus. Egyik kezét a Biblián tartja, a másikkal a pirulás zacskóban kotorászik. „Mit szeretne?” A piros pirula az igazi valóság. Beveszi, és tarja meg sült krumpli ömlik majd az égből. Sör számolatlanul, az adagolók pedig örökkön örökké ontják ránk a szénsavas hullámokat. Az egészet ingyen. A kék pirula a még igazabb valóság. A viagrás és cialis-os spameket igazi pirulák váltják majd fel, melyek végtelen erekciókat biztosítanak nekünk. Bulizás vég nélkül, egy bőséggel kitömött valóságban, elég bevenni egy pirulát, bármelyiket.

És nincs jogunk elutasítani, mert a hadseregnyi pópa a végtelenségig folytatja majd az átnevelésünket, amíg be nem vesszük a pirulát. Tyúkokkal, vagy keményfedeles Bibliákkal vernek majd minket, míg el nem fogadjuk, hogy embriókként kell felsorakozva állnunk a Nemzeti Megtermékenyítés Katedrálisában. A hangfalakból Zisu Stanciu PSD-s képviselő utolsó balladája hallatszik, amint végtelenítve énekli: „Felkérlek benneteket, hogy novemberben vessük tűzre a Băsescu-rezsim utolsó maradványait. Vessük tűzre Dâmboviţában, vessük tűzre Fehérben, vessük tűzre Temesváron, Aradon, Dărmăneşti-en, a Caragialén… Vessük tűzre az egész országban, mert egyetlen célunk van: Victor Ponta, Elnök! Victor Ponta, Elnök!” Égjenek a grillek, forgassuk a nyársat, örvendezzenek az igazhitűek.

A hitetlenek kerítésein való átdobálásra szolgáló klónozott tyúkok hadseregeit Gabriela Vrânceanu Firea fogja vezetni. Minél több gyermeket az országnak, aki megtagadja a megtermékenyítést, annak a kamikaze tyúkokkal gyűlik meg a baja, melyek maguktól ugranak át a kerítéseken és öngyilkolják le magukat.

A haza nem eladó, a gyermekek nem eladók,

már semmink sem eladó. Elegek vagyunk önmagunknak. Akinek nem tetszik, az elmehet.

Klaus Johannis a Hitetlen Neo, jóstól jósig jár és még nem biztos abban, hogy ő a kiválasztott. Hiába üvölt az utca, hiába kérlelik a közösségi hálózatok hívei. A Mátrix-hatást Sergiu Nicolaescu találta fel, és mivel a Mester jó román, nem használhatja azt bármelyik német. De végső soron nem számít, melyik pirulát vesszük be, az a fontos, hogy ki írja a forráskódot. A pirula csak azért létezik, hogy azt képzeljük, van választási szabadságunk, és Klaus még nem hisz abban, hogy képes átírni a rendszer architektúráját.

A színtelen pirulák országában fogunk élni, mert nem tudunk mi annyit szavazni, ahány hálózatot képesek ők kitalálni. Az új rezsim már csak a pirulák árát fogja támogatni. Végre szabadon röpködhetnek majd a vénasszonyok az utcán, mert a visszafordulás a hagyományokhoz az őstornácon kezdődik. A végső győzelem után a prostitúciót is megadóztatják majd, mert a pirulák ingyen vannak, de nem a fán nőnek. A szabadság arra korlátozódik, hogy jogod van egy ikont tartani a mellső zsebedben.

Egy előre nem látott és sok ismeretlenből felépített rendszerhiba az utolsó menedék. A tervező világában csak ő tehet azt, amit akar. Mi, többiek, a mátrixok magányában fogunk bolyongani, míg meg nem értjük, hogy a rendszer hibás, nem mi.