4 év múlva ünnepeljük a Regát és Erdély egyesülésének századik évfordulóját. Ahogy a dolgok most kinéznek, elég szomorú lesz a buli. A tortán pedig, a „Hosszú életet” helyett, mindnyájan, regátiak és erdélyiek egyaránt, egy listát fogunk kapni. Azoknak a dolgoknak a listáját, melyek szétválasztanak minket.

Keserű csokoládékrémmel írva, amilyen az életünk is.

Egy héttel ezelőtt Craiova polgármestere, Lia Olguţa Vasilescu azt mesélte, hogy náluk a pártszervezetnek egészen tömbház- és lakásszintig terjedő listái vannak a szavazókról és arról, hogy kikre szavaznak. A hölgy azon háborgott, hogy Erdélyben azok a szerencsétlenek a helyi PSD-ből nem képesek ilyen szervezkedésre, hogy ők is hasonló sikereket érhessenek el.

Igen, nem képesek. Erdélynek

problémát okoz az egyöntetű gondolkodás.

De nemcsak ott vannak ebben a helyzetben: egész Európa ilyen. Amikor hárman összegyűlnek, hárman mást gondolnak. Délebbre, amikor hárman összegyűlnek, akkor általában három sör van előttük. És egyetlen gondolat:

honnan szerzünk még némi ingyen sört?

De általánosítok, tudom.

Jó emberek mindenhol vannak, de mintha még a jóság is különböző lenne. És az alkat. Blaga, aki azt mondta, hogy örökkévalóság falun született, Gyulafehérvár mellől származott. Vajon akkor is eljutott volna e mély gondolatig, ha argeşi lett volna, mint én, hogy a teleormaniakról már ne is beszéljek? Nagyapám, aki a háború előtt politizált itt, délen, Goga, egy másik erdélyi gondolataival tudott azonosulni. Az erdélyiek és a regátiak által együtt eltöltött száz év becsületes politikusai közül nem ismerek Maniuénál impozánsabb alkatot. De még a szenvedések terén is az erdélyiek jártak az élen a kommunista börtönökben. Az ő Egyházuk, igen, az a jöttment Pápával Egyesült, még a szabadság árán is a nép mellett maradt, míg a mi pópáink siettek lepaktálni az új Császárral, sőt még a hívők felé hegyezett Fülével is titkos megállapodásokat kötöttek…

Ezekben a napokban az Erdélyben és a Regátban eltérő méreteket öltő tüntetéseket néztem. Ugyanaz a lépés – a szavazási jog tagadása – miért vált ki Erdélyben nagyobb reakciót? Talán az a bajuk, hogy nem Johannis fut be? Vajon pártpolitika lenne és még véletlenül sem polgári szellem, ahogy azzal a déli tévék vádolják őket?

Szerintem másról van szó. Ennek a két országnak hosszú ideig eltérő történelme volt. Eltérő etnikai keveréke. De főleg, eltérő uraik.

Az egyik oldalon a császárok. A másikon a fanarióták.

Talán ebből is adódik a különbség. A románokat a nemzeti tudat kialakulása idején kívülről a nyakukra ültetett kapzsi uralkodók kormányozták. Önök is olvastak róluk. A fanarióták meghatározott időre szóló mandátummal érkeztek, megfizették a tisztségük díját, akárcsak a mai politikusok, és tudták, hogy gyorsan vissza kell szerezniük az összeget, és még ráadást is. Az állam eszközeivel, akárcsak most. Vessenek egy pillantást a szellemi térképre: ez a modell uralkodik 200 év után is. Még rosszabb: a társadalom nem rendelkezik ellenanyaggal velük szemben. Az emberek hagyják lefizetni magukat (olajjal, de főleg olyan hazugságokkal, melyektől jól érzik magukat) és aztán megengedik, hogy az új fanarióták meglopják őket. Akik szintén nagy ortodoxok, természetesen.

Erdélynek más története van. A fejedelem ott nem volt román, és a legnagyobb harc a kulturális identitásért folyt. De a közigazgatás, főleg a császári, hosszú távon gondolkodott. A gazdasági növekedést támogatta, melyet aztán megadóztathatott. Vagyis nem a szegénységet, mint a regátban. És ez valahogy a mai napig megmaradt a hozzáállás szintjén: az erdélyi lassúbb, csendesebb. De komolyabban teszi a dolgát.

De visszatérek a jogokhoz: az erdélyi románok hozzászoktak ahhoz, hogy harcoljanak a sajátjaikért. Évszázadokon keresztül harcoltak a tömeges asszimiláció ellen. Petíciókat, tüntetéseket, iskolákat és társadalmi mozgalmakat szerveztek. Számukra fontosak a jogok, mert

sohasem kapták őket készen.

Talán ezért vonulnak most is utcákra: egy elvért, nem egy jelöltért. És talán ezért van az, hogy e két terület története most szomorú. Tudják, hogyan látszik ez Erdélyből?

Elmondom: mintha egy ember törzse és feje megállapodna, hogy többé nem hallgatnak a szívükre.

Mert ezekben a napokban Erdély Románia szíve. Hallgassátok, hogy mit dobog, kedves mitikáim.

Hogy ne kelljen később sírni utána, amikor már nem fog áthallatszani a Kárpátokon!