Van ez a jó kis fesztivál, a Temps d’Images, ami egyszerűen csak arról szól, hogy az olyan sznobériával terhelt kifejezések, mint kísérleti színház, kortárs tánc, performansz, valójában mindenki által érthető és értelmezhető élménycsomagot takarnak. Országtól, nyelvtől függetlenül.
Kolozsváron már hetedjére ígér megfejtésekre váró képhalmazokat, amelyeket idén csábító ízekkel és illatokkal dúsít. Ce ne hrănește? / Mi táplál minket? – kérdezi a fesztivál mostani szlogenje, és persze válaszai, a filmek, előadások, kiállítások nem csak a gyomrunknak szólnak. (Bár érdekes kísérlet volna kizárólag kulinárisan kiélvezni a kortárs kultúrát, végigenni a fesztivált.)
Ünnepi megnyitó helyett két kiállítás, hétköznapi, de roppant gusztusos fogások és egy vacsoraperformansz fogadott tegnap este az Ecsetgyárban. Ezek közül csak a két kiállításból fogyasztottam abban reménykedve, hogy a november 16-ig tartó fesztiválon jut majd még némi maradék.
Vagy egy újramelegített fogás, mint például a Gazdacserék című francia dokumentumfilm, amit tegnap a monostori Flora piacon vetítettek, és kedden hattól újra meg lehet nézni, ezúttal a Györgyfalvi negyedi Hermes piac épületében zöldségek, gyümölcsök és kofák társaságában. Étvágygerjesztőként: francia és román gazdák egymáshoz utaznak tapasztalatcserére, és míg azt nézik, miben más a tehénfejés vagy a sajtkészítés itt és ott, meglepve fedezik fel idegenben az otthon jól ismert gesztusokat és az unió szintén közös támogatási rendszerét.
Az Ecsetgyár bárjára halmozott muffinok, zakuszkák és paszulyleves mellől az étvágyat kevésbé, gondolatokat annál inkább gerjesztő minikiállításra csábultam át a Lateral Art Space galériába. Koter Vilmos levideózott evőperformansza és Paula Găzdac kerámiamenüje azt boncolgatja, mi is kerül az asztalra.
Már ha egyáltalán asztalhoz ülhetünk, mert azt elég nehéz lesz Paula Dinner for sexism című vacsorainstallációjánál. Ráadásul a menü csupa nemi sztereotípiából áll.
Az asztallal szembeni tévében pedig nem a vacsorához fogyasztandó híradó vagy krimisorozat megy, hanem egy másik vacsorasorozat: Koter Vilmos szárhegyi performansza, amikor is együtt evett a tányérján lévő hús élő változatával. Amíg ő disznóhúst falatozott, vele szemben a malac zabot és tejet, a lóhúsos fogásnál a ló mindenféle répát és így tovább.
Az Eating animals videó távolságtartóan örökíti meg az evés aktusát, Vilmoson nem látszik semmilyen reakció, a drámai feszültség egyetlen forrása az állatok bizalmatlan viszonya az asztalhoz. Azt már utólag tudtuk meg Vilmostól, hogy nem volt mindig könnyű lenyelni a falatot. Nemcsak azért, mert szemben ült a táplálék élőben, hanem mert szándékosan nem akarta a húsokat jól ismert, gusztusos és kulináris hagyománnyal terhelt étkekké változtatni, mindössze megfőzte őket, és kenyérrel fogyasztotta el.
Hogy miért? Szerintem azért, mert de gustibus igenis est disputandum.
Az ízlést és étvágyat leginkább kihívó esemény mégis az előcsarnokban játszódott. A fesztivál szervezői Ciprian Mureșan négy videóját szórták el az Ecsetgyárban, az ínycsiklandó falatokkal megrakott pulttól pár méterre pedig pont az Éhezés gyakorlata címűt vetítették. Miközben mindenki csevegett az ismerőseivel vagy a vega menüt kóstolgatta, a videóban négy-öt ember mesélt arról, milyen érzés és milyen lelkiállapotokat vált ki az éhezés, legyen az éhségsztrájk, extrém fogyókúra, böjt vagy a nincstelenség következménye. Hosszú, de nagyon megéri végignézni.
A további tíz nap menüjét itt lehet böngészni. Jó étvágyat mindenkinek!