// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Helyi választottak: bejött a PSD trükkje

// HIRDETÉS

Ügyes - mondhatnánk a PSD húzására, ha nem lenne ocsmány svindli.

Nem hozott meglepetést a helyi választott elöljárók büntetlen pártváltását 45 napig lehetővé tevő kormányrendelet: annak eredményeként a nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) járt a legjobban.

Emlékezetes, hogy a rendeletet a párt illetékesei meglehetősen demagóg indokokkal támasztották alá. Victor Ponta pártelnök és Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes többek között azt hangoztatta, hogy ezáltal kívánnak „igazságot” tenni, hiszen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányból való kilépése és a demokrata-liberálisokkal (PDL) való szövetségkötése, a Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) létrehozása nyomán számos helyi liberális képviselő szembesült azzal, hogy hirtelen ellentétes oldalra került, mint amelynek színeiben az önkormányzati választáson elindult. Ezért lehetővé kívánták tenni, hogy azon liberálisok, akik a szocialistákkal akarnak a továbbiakban is együttműködni, ezt a pártváltás révén megtehessék.

Az indok meglehetősen átlátszó volt, hiszen egyértelmű, hogy a PSD nem elvek, hanem nagyon is gyakorlatias okok miatt verte keresztül a kormányon a rendeletet. Egyre közeledik az államfőválasztás, a párt számára pedig létfontosságú, hogy megszerezze a tisztséget. Ennek érdekében már számos populista, demagóg gazdasági intézkedést hozott, azonban ezeket nem tartja elegendőnek. Az is nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb önkormányzat az irányítása alatt álljon. Főleg vidéken ugyanis a politikai életben kevésbé jártas polgárok hajlamosabbak arra, hogy arra üssék a pecsétet, akire a polgármester mondja. Ráadásul a mozgósításban is fontosak a polgármesterek, helyi elöljárók, hiszen nem csak azt mondhatják meg, kire kell szavazni, de a választás napján tehetnek is róla, hogy a lehető legtöbben az urnákhoz járuljanak.

Ezért volt hajlandó arra a PSD, hogy ha mégoly átlátszó lépéssel is, de módosítsa a vonatkozó törvényt. A rendelet ugyanis 45 napra hatályon kívül helyezte a helyi választott elöljárókra vonatkozó jogszabály azon cikkelyét, amelynek értelmében az, aki mandátumának lejárta előtt pártot vált, elveszíti mandátumát.

Ilyen körülmények között a PSD-nek elég ideje volt ahhoz, hogy kormánypozícióját, az államkasszához való hozzáférés lehetőségét kihasználva különféle anyagi ígéretekkel, esetleg zsarolással a lehető legtöbb polgármestert és helyi közgyűlési képviselőt átcsábítsa.

A tények ismeretében elmondható: beigazolódott az előzetes feltételezés, és a legtöbb helyi elöljáró úgy döntött: akkor jár a legjobban, ha átáll a kormányoldalhoz.

A módosítás révén persze más pártokhoz is csatlakoztak új politikusok, az RMDSZ és a többi magyar párt is érintett volt az átigazolásokban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy helyes lépésről lenne szó – ezt igazolja, hogy a képviselőházban el is bukott a rendelet, ami abszurd módon ugyanakkor nem jelenti azt, hogy hatályát vesztette. Kérdés, mi történik majd a szenátusban.

A jelenlegi állapot ugyanakkor azt mutatja: Románia messze áll még attól, hogy konszolidált jogállamnak legyen tekinthető. A PSD mostani trükközése jelzi: hiába léteznek elvileg szigorú törvények, ha azokat bármikor át lehet értelmezni, ki lehet kerülni oly módon, hogy valaki – rendszerint az aktuális hatalom képviselői – kedvezőbb helyzetbe kerüljön, meg nem érdemelt előnyhöz jusson. Mindezt ráadásul büntetlenül.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro