// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Ponta megbukik az első fordulóban

// HIRDETÉS

A felejtés ajándéka korral jár. Sajnos. Bárcsak feledné Victor Pontát a sok középkorú munkás, paraszt, lumpenproli is.

Egy független választási előrejelzés keresztülhúzni látszik Victor Ponta számításait, ami az elnökválasztás első fordulóját illeti. Tekintettel arra, hogy a miniszterelnök szavazóbázisát képező román állampolgárok átlagéletkora meghaladja a 75 évet, előfordulhat, hogy a rá szavazó amnéziások, szenilisek és skizofrének egyszerűen megfeledkeznek állampolgári jogukról, melynek következtében a miniszterelnök nem jut be a második fordulóba.

„Mondok egy példát: Teleorman megyében annyira súlyos a helyzet a szenilis és amnéziás szavazókkal, hogy kénytelenek leszünk kizárólag az elhunyt állampolgárok szavazataira hagyatkozni. Azt ajánlom az ország polgármestereinek, járjanak el hasonló módon. Ebben a pillanatban úgy állunk, hogy ha csak az amnéziás öregek szavazataira számítanánk, rosszabb eredményt érnénk el, mint Monica Macovei, jelentette ki Liviu Dragnea egy választási értekezleten.

A helyzetet tovább súlyosbíthatják a szenilis választópolgárok gyermekei vagy unokái, akik nem emlékeztetik felmenőiket az elnökválasztásra. Sőt, az is előfordulhat, hogy otthonmaradásra buzdítják őket, hiszen máris kezdődik a Sevilla-Steaua összecsapás, és Duckadam remek formában van, minek következtében a Steaua könnyűszerrel megnyerheti a Kupagyőztesek Európa Kupáját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro