Hideg, nyirkos de roppant ünnepi volt a hivatalos október 23-i megemlékezés Kolozsváron. Délután kettőre gyűltek össze az emlékezők a Sétatéri parkban a Szakáts Béla készítette, börtönajtót idéző 1956-os emlékműnél.
Megtorlás forradalom nélkül – nagyjából ez történt Kolozsváron 1956-ban. Október végén a magyar diákok a Szabad Európa Rádiót és az Amerika Hangját hallgatták és kommentálták, tulajdonképpen forradalmi cselekményre nem került sor.
November elsején viszont a diákság nagy számban ment ki a Házsongárdi temetőbe meglátogatni az ott nyugvó kultúrhéroszok sírjait, amelyek rendbetételét és gondozását 1956 nyarán kvázi hivatalos feladatként kapta a magyar tanszék három aspiránsa, Dávid Gyula, Varró János és Lakó Elemér.
Mivel a magyarországi forradalom híre október végére Kolozsvárra is eljutott, az akkor még önálló Bolyai Egyetem rektora, Bányai László október 31-én este gyűlésen tiltotta meg a halottak napi megemlékezést. Lakó Elemér és Varró János tanársegéd ott volt a gyűlésen, Dávid Gyula viszont nem értesült a tiltásról, és másnap kiment a kokárdát és gyászszalagot viselő diákokkal a temetőbe virágot tenni és gyertyát gyújtani Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Apáczai Csere János és felesége, Aletta van der Maet, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírján.
A megtorlás utána azokat vette célba, akik kimentek a temetőbe, vagy a magyarországi forradalomtól felbuzdulva híreket, folyóiratokat továbbítottak, verseket írtak vagy terjesztettek teljesen informális módon. Hogy milyen volt a hangulat az egyetemi diákság körében, mennyire lehetetlen vádakat fogalmaztak meg később emiatt a koncepciós perekben és ítéletekben, arról itt lehet bővebben olvasni.
Ma 1956 a szabadság szeretetét, élményét és reményét jelenti – vélte Barabás János vezető konzul, Máthé András Levente képviselő és Horváth Anna kolozsvári alpolgármester (a fenti képen). Mindhárman hangsúlyozták, a forradalom szelleme elősegítette és folyamatosan biztosította a magyar kultúra és önazonosság megmaradását Kolozsváron.
Ennél egyénibbet csak Horváth Anna mondott, illetve Buchwald Péter a megemlékezést szervező Kolozsvár Társaságtól. Ahogy köztünk, úgy az 1956-os temetőlátogatás résztvevői között is bizonyára voltak forróbb fejűek és türelmetlenebbek, mondta az alpolgármesterasszony, aki szerint most viszont a gyakorlatias lépések, a körültekintő tervezés és a folyamatos párbeszéd az, amivel az erdélyi magyarság boldogulni tud.
Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke és Buchwald Péter koszorúz.
Buchwald Péter 1956-ban harmadéves volt a kémia szakon. Elmondta, az akkori eseményekben inkább a bölcsész- és joghallgatók vettek részt, a vegyészek csak maguk között szurkoltak a magyarországi forradalomnak, mégis reményteljes eufóriában töltötték azt a pár napot. Mert nem akarták elhinni, hogy ezt a magyar forradalmat is vérbefojtják.
1956 nélkül viszont nem lett volna 1989 – mondta Buchwald, aki szerint a két forradalom abban különbözik, hogy az 1956-ost leverték, míg az 1989-est ellopták. A párhuzam tanulsága, amit semmiképp sem szabad elfelejteni – tágította tovább a kereteket Buchwald –, az az, hogy egyszer minden diktatúra vagy annak jeleit viselő politikai berendezkedés véget ér.
A beszédek és a koszorúzás között a János Zsigmond Unitárius Kollégium kórusa énekelt Ercsey-Ravasz Ferenc karnagy vezényletével. A legnagyobb tapsot viszont az utolsónak koszorúzó Dávid Gyula kapta. Az akkori tanársegéd ma az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke.
Bár Romániára nem terjedt át forradalom, 1956 után itt is leszámolás következett – írja az MTI. Tófalvi Zoltán erdélyi publicista, történész kutatásai szerint Romániában húsz embert végeztek ki az ’56-os magyar forradalom eszméivel való azonosulásukért a kommunista hatóságok, a Magyarországon kivégzett több mint kétszáz mártír közül pedig nyolcan voltak erdélyi születésűek.
Az 1956-os forradalmat a román kommunista hatóságok ürügyként használták az erdélyi magyar értelmiség megfélemlítésére: a román hadbíróságok 826 embert, köztük 620 magyart ítéltek el mintegy 14 ezer évnyi börtönre, a politikai komisszárok pedig több mint ezer magyar hallgatót zártak ki az egyetemekről.