// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert
blogosz blogosz

Mit kaptunk eddig? Mi van most? És kire szavazzunk?

// HIRDETÉS

Nem létezik kevésbé korrupt párt - csak az különbözteti meg őket, hogy melyik mekkora, és ennek nyomán mekkora szeletet képes kilopni a tortából. Tehát kisebbik rossz nincs. Nagyobb viszont van.

(Külön)Vélemény

Szerző: blogosz
2014. október 17., 20:00

„És most, ha felmerül, mi az, amit kapott az ország a leköszönő Traian Băsescu államfőtől, akkor épp ez az, amit. Mert Băsescu - a szekusmúltjával, a szolgálatokkal való mostani kapcsolatával, a gazdasági ügyleteivel, meg az összes többi negatívumával együtt - az eddigi legjobb államfője volt Romániának. (Igen, igen: nálunk ilyen a legjobb, ez számít a csúcsnak. Igen, itt tartunk.) 

Hiszen Iliescuról ugye ne is beszéljünk (illetve beszéltünk már róla, róluk, amikor az előbb jeleztem, hogy ők a legkártékonyabb erőt jelentik az országban, a változások óta folyamatosan). Constantinescu pedig hiába volt tiszta ember, ha az ország nem volt az - így semmit sem tudott tenni titkosszolgálati és maffiacsoporti hálókba belegabalyodva. Băsescu volt tehát az, akivel igazán rugdostathattuk és visszaszoríthattuk legalább a többieket. Ennél több jelenleg lehetetlen ebben az országban. 

Persze ő nem a megtisztulás, nem kizárólag az ország érdekében csépelte az ellenfeleit, hanem főként épp azért, mert a politikai ellenfelei. Hogy ebből az országnak is haszna származott, hogy egy százalékkal tisztább lett, hogy az igazságszolgáltatás olyan döntéseket hozott meg, amelyeket addig lehetetlennek tartottunk, hogy rács mögé kerültek olyanok, akiket maximálisan védett keresztapáknak tudtunk, hogy ennek nyomán talán lassanként mozdul valami - nos, mindez az ország szerencséje, amolyan kollaterális eredmény. 

És mégis ez a legtöbb, ami eddig történt itt, ezen a színtéren 1989 óta. Plusz: annak ellenére, hogy a kommunista éra terméke ő is, eddig ő tartotta legbiztosabban a Nyugat közelében Romániát, és távolította Moszkvától.

(...)

Tehát röviden ezt kaptuk a távozótól, és ez van most. És hogy kire szavazzunk? Nos, általában senkire. Legalábbis én ugye érvénytelen szavazatot szoktam leadni, mivel igazi alternatíva nincs. Akkor érdemes csak - kivételesen - érvényesen voksolnunk, amikor kiélezettebb a helyzet, azaz súlyosabban nyomul ismét a PSD, vagy bármelyik bűnszövetkezet. És amúgy most ez van.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”