Hát ilyen is van. Bár azért nem ez a jellemző!
Radu ma este nem nézte a tévében a Románia–Magyarország mérkőzést. Mint ahogy nem nézte a labdarúgó világbajnokság döntőjét sem. A folytatásban elolvashatják, miért gyűlöli egy vegyes család (székely apa, román anya) fia a sportok királyát.
Ne lássam, ne halljak róla. És meglepőt fogok mondani: nem, nem a „focigladiátorok” miatt – akik olyan lányokba kapaszkodnak erősen, akiknek az intelligenciája egy táskáéval vetekszik, és akik egy kanál csorbáért levetkőznek az első ajánlatot tevő újságnak –, nem a Ligás Mitică miatt és a nemzeti válogatott teljesítménye miatt sem. Nekem magával a sporttal van gondom.
Valószínűleg azt fogják mondani, ki van egy kereke annak, aki egy adott sportot gyűlöl, hogy talán általánosítok, hogy bizonyára tudatlan vagyok. Elismerem, igen, van egy gondom. Viszont ismerem a focival szembeni ellenszenv forrását is. Gyermekként alakult ki bennem. Nagyon vagány családban nőttem fel:
Azon városok egyikében nevelkedtem, ahol a magyarul nem beszélők „éhen halnak, mert még kenyeret sem tudnak maguknak venni” – Sepsiszentgyörgyön. De róluk máskor írok bővebben. Azon a lakótelepen, ahol megtanultam, hogy (az akkoriban elválaszthatatlan barátnők) Anikó is, Ana-Maria is ugyanott csiklandós és tetszik nekik, függetlenül attól, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszélik – nos, abban a külvárosban a fiúk gyakran fociztak. És sokan voltak. Telivér székely fiúk, de Ceauşescu által a város iparosítására hozott moldvaiak is. Az volt a szabály, hogy a románul beszélők játszanak a magyarok ellen. Az egyik vagy másik csapatba való bekerülésnek nem volt más kritériuma. Nem számított, hogy cigány vagy-e (ilyenek is voltak), a beszélt nyelv határozta meg, hogy melyik csapatban játszol.
Ez van, a gyermekek játékaikkal a szülőktől ellesett politikát ültetik át a gyakorlatba.
És bármennyire is igyekeznék elhallgatni a dolgokat és az ujjam mögé bújni, a térségben nacionalista politikákról folyik a szó. Nem nyilvánosan, kevesen vállalják ezt nyilvánosan, de a magánéletben mindenkinek van véleménye. Mivel én a vegyes családban született kevesek egyike voltam, tehát mindkét nyelvet beszéltem, úgy passzoltak egyik csapatból a másikba, mint a labdát.
„- Ce faci mă aici? Tu joci la unguri!” („- Hé, mit csinálsz? Te a magyarokkal játszol!” – a szerk.)
„- Nem nem, te nem a mi csapatunkban vagy!” (Nu, tu nu joci cu noi în echipă)
És így tovább, ide-oda adogattak, gyakorlatilag egyáltalán nem játszottam. Meggyűlöltem a focit. Az egyedüli alkalmak, amikor játszani tudtam, azok voltak, amikor helyettesíthettem valamelyik csapat kapusát. A legtöbbször mindkettőt helyettesítettem, sorban – amikor elszaladtak pisilni, vagy sietve megvacsoráztak. De nem panaszkodom. Megmaradt bennem a labdarúgás iránti gyűlölet és elég gyorsan feladtam, hogy besomfordáljak a sportok királyának hívei közé.
Ezzel szemben inkább Anikóra és Ana-Mariára összpontosítottam. Igen, elismerem, néhányszor megkaptam, hogy túlságosan lányos vagyok. De a lányok más véleményen voltak, végül pedig a kis focisták is rájöttek, hogy csak az idejüket pazarolták egy képzeletbeli ligában játszva.
A cikket Radu Voina írta és eredetileg a MaghiaRomânia-n jelent meg. Szerkesztő: Sever Ioan Miu, aki az alábbi sorokat írja.
A Románia–Magyarország mérkőzés után egy focival kapcsolatos cikket akartam ajánlani. Nem én írtam, mert e játékot illetően antitalentum vagyok. És, Raduval ellentétben, nem éltem meg a
tapasztalatát, mert bukaresti vagyok.
Ezért tartózkodni fogok attól, hogy a foci valamilyen bűnében találjam meg a Radu által leírt, általam nem rendjén valónak tartott helyzet magyarázatát. De nem fogom a románokat sem, a magyarokat sem hibáztatni.
És az intoleranciára, a szegregációra, a sovinizmusra sem fogok mutogatni. Ugyanakkor viszont arra kérlek benneteket, hogy – bármelyik etnikum démonizálása nélkül – találjátok meg ti magatok azt az emberi bűnt, amely arra késztet egyes gyermekeket ebben az országban, hogy Románia–Magyarországot játsszanak a salakos iskolaudvaron. Aminek, mint fentebb olvasható, negatív következményei vannak. És, ha akarjátok, megoldást is találhattok rá.
Tehát:
MI készteti a sepsiszentgyörgyi gyermekeket arra, hogy a fociban „románokra” és „magyarokra” váljanak szét?
És ha netán képesek lennétek hatni ezekre a gyermekekre, MIKÉNT győznétek meg őket, hogy a pályán hagyjanak fel az etnikai szegregációval?
Érdeklődve várom a MaghiaRomânia Facebook-oldalán a véleményeteket.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?