Az utóbbi napokban a választási kampány a mocsok újabb mélységeibe szállt alá, mégpedig Gabriela Firea, a PSD-jelölt szóvivője nyilatkozatainak szárnyán.

A kommunista rezsim utolsó évtizedében bevezettek egy különleges adót, amelyet minden gyermektelen személynek meg kellett fizetnie. Az adó mindenkire vonatkozott, akár túl fiatalok voltak ahhoz, hogy gyermekük legyen, akár nem lehetett nekik, vagy valójában nem is akartak. Ezzel az adóval

azokat büntették, akiknek nem volt gyermekük.

Az explicit ideológiai diskurzus sohasem ítélte el nyíltan a gyermektelen személyeket, de a mindenféle megkülönböztetés nélkül rájuk rótt adó egy megbélyegzési forma volt.

Megjegyzendő, hogy az ebben az adóformában megbújó erkölcsi szándék a kommunizmus bukása után is fennmaradt, amikor bevezették az úgynevezett „szenvedélyadó”-t. Bár hivatalosan nem így hívták, az elnevezés minden szinten a közbeszéd része lett.

Mi az a szenvedélyadó? Egyfajta büntetése azoknak, akik törvényes, de a domináns ideológia szemszögéből nézve

erkölcstelen viselkedést tanúsítanak.

Például azok, akik isznak, dohányoznak vagy szerencsejátékokat űznek. Ezzel magyarázhatók a szeszes italokra kivetett jövedéki adók és a dohány árához hozzáadott, egyre magasabb adók. Aztán van egy kifinomultabb, a „luxuscikkek”-re kivetett adó, mely a mértékletesség hiányát kívánja büntetni és végső soron szintén az erényes életet akarja bátorítani. Persze, ezen adók valódi magyarázata nem ideológiai természetű, ezzel szemben az indoklásuk tisztán ideológiai, és semmi közük nincs a gazdasághoz.

A Ceauşescu-rezsim utolsó évtizedében is ez volt a helyzet. A számos ipari vállalat leplezett csődje, a – többek között a KGST-n belüli – export csökkenése és a küladósság erőltetett visszafizetése által okozott drámai költségvetési bevételcsökkenés új adók kivetésére kényszerítette a kormányt. Ezek egyikét

az irányított születésszabályozással

kapcsolatos elemként vezették be.

Akkoriban, titokban, intenzív erkölcsi vita zajlott: az Egyháznak egyet kellene-e érteni és bátorítania kellene-e a kormány által bevezetett abortusztilalmat? (ld. Nicolae Steinhardt: Jurnalul fericirii). De a román társadalom, a maga népies dimenziójában ösztönösen, problematizálás nélkül élte át azokat a korlátozásokat. Abban a párbeszéd- és vitahiányban egyáltalán nem volt nyilvánvaló, mi értelme van a gyermektelen személyekre kivetett adónak és talán ezért is nem maradt meg ugyanolyan pregnánsan a kollektív emlékezetben, mint az abortusztilalom. De egyértelmű, hogy a magukat a szaporodás erkölcsi imperatívusza alól kivonók büntetésének szánták.

A Victor Ponta szóvivője, Gabriela Firea által ma kiváltott vita meglepő módon a kommunista rezsim utolsó időszakában zajló régi megbélyegzésekre emlékeztet. Elég annyit elmondanunk, hogy a keresztény gondolkodásba semmilyen módon nem fér bele annak a gondolata, hogy jóravaló emberek bármely közösségének így vagy úgy meg kellene büntetniük a gyermekteleneket. Következésképpen teljesen hibás az a felvetés, hogy egy tisztességtudó, bizonyos hagyományos felfogásokhoz alkalmazkodó életnek elengedhetetlen velejárója lenne a szaporodás, vagy a gyermekek örökbefogadása.

A miniszterelnökre nézve szerencsétlen módon (aki, ugye felelősséggel viseltetik a szóvivője által összehordott dolgokért), a felvetés csakis a Ceauşescu-rezsim korszakában létezett adóra emlékeztethet. Csak a kommunista rezsim büntette a gyermekteleneket.