Háborús hírek békeidőben

Közös dandárt állítanak fel a lengyelek, litvánok és ukránok, miközben orosz katonai gépeket tartóztattak fel a kanadai légtér közelében.
Hirdetés

Lengyel-litván-ukrán dandár felállításáról írtak alá kormányközi szerződést pénteken Varsóban. A regionális katonai együttműködés megerősítését célzó alakulat (LitPolUkrBrig) parancsnoksága a kelet-lengyelországi Lublinban lesz – közölte a TVN24 hírtelevízió.

A lengyel nemzetvédelmi minisztérium honlapján közzétett nyilatkozat szerint a válsághelyzetek kezelésére, különösen az Európai Unió, a NATO és az ENSZ békemisszióiban való részvételre szánt közös dandár gondolata 2007-ben született. A három ország védelmi minisztere 2009-ben írta alá az alakulat létesítéséről szóló szándéknyilatkozatot.
 
A dandár eredetileg 2013-ben érte volna el teljes harckészültségét, de a pénteken aláírt megállapodás értelmében erre két éven belül kerül sor. 
 
A lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) honlapján közölte, hogy a létrejövő dandár mintegy 200 lengyel, litván és ukrán katonája már részt vett a pénteken véget ért, Lublinban szervezett nemzetközi hadgyakorlaton kanadai katonákkal együtt.
 
Közben amerikai és kanadai harci gépek orosz katonai repülőgépeket tartóztattak fel a héten a két ország légterének közelében – közölte pénteken egy amerikai katonai szóvivő.
 
Az amerikai-kanadai Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) közlése szerint szerdán Alaszkától nyugatra hat orosz repülőgép hatolt be az Egyesült Államok légterén kívüli amerikai légvédelmi azonosító övezetbe. Két Alaszkában állomásozó F-22-es vadászgép a NORAD utasítására beazonosított és elfogott (feltartóztatott) két IL-78-as tankergépet, két Mig-31-es vadászgépet és két Tu-95-ös hadászati bombázót 
 
Csütörtökön kanadai vadászgépek két Tu-95-ös bombázót fogtak el a kanadai légvédelmi azonosító övezetben. Az orosz gépek nem lépték át sem a kanadai, sem az amerikai légtér határát.
 
John Cornelio, a NORAD és az Északi Parancsnokság (NORTHCOM) szóvivője szerint az Egyesült Államok ezeket az incidenseket nem tekinti fenyegetésnek. Orosz hadgyakorlatok idején az elmúlt öt év alatt több mint 50 hasonló eset történt. 
 
Az amerikai média mégis kiemelten foglalkozott az incidensekkel amiatt, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között megnőtt a feszültség az ukrajnai válság miatt, és mert a héten Washingtonban és Ottawában járt Petro Porosenko ukrán elnök.

Hirdetés