Össztűz a „vándortörvényre”: bizalmatlansági indítvány és DNA-nyomozás

Beindult a gépezet a nagyobbik kormánypárt polgármester-halász stiklije ellen.
Hirdetés

Miközben az ellenzéki Keresztény-Liberális Szövetség (ACL) pénteken bejelentette: benyújtotta a parlamentben a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen a helyi választott elöljárók pártváltását lehetővé tevő sürgősségi kormányrendelet miatt, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is közölte, hogy nyomozást indított az ügyben.
Klaus Johannis, az ACL társelnöke és államfőjelöltje, a Nemzeti Liberális párt (PNL) elnöke közölte: a dokumentumot 171 honatya látta el kézjegyével. Az ACL álláspontja szerint a kormány a jogszabály révén el akarja csalni a novemberi államfőválasztást,
A DNA közölte: Johannis feljelentése nyomán – egyelőre konkrét gyanúsított nélkül – indított nyomozást az ügyben. Johannis a rendelet kidolgozója, Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes ellen tett feljelentést hivatali visszaélés miatt, arra hivatkozva, hogy a rendelet rontja a jelöltek közötti esélyegyenlőséget.
Az ellenzék szerint a rendelet, amely 45 napra felfüggeszti azt a jogszabályt, miszerint a pártot váltó polgármesterek és helyi közgyűlési tagok elveszítik mandátumukat, azt szolgálja, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) ígéretekkel vagy zsarolás útján átcsábítsa az ellenzéki elöljárókat.

Hirdetés