A demográfiai valóság meghamisításának számtalan olyan politikai következménye van, melyekről egyelőre nem létezik alapos elemzés.
Már egyáltalán nem titok, hogy az állandó választói jegyzékek hibásak. Nagyjából 2 millió szavazóval többet tartalmaznak. Ezt sokszor bebizonyították a 2011-es népszámlálás hivatalos és a külföldön tartózkodó románok számára vonatkozó hivatalos és nem hivatalos adatok egyszerű összevetésével.
Mi magunk is rámutattunk arra, hogy az Állandó Választási Hatóság által mondott,
több mint 18 milliós szám nem lehet igaz,
és hogy a törvényes korhatárt elérő polgárok száma nem haladhatja meg sokkal a 16 milliót. A többi szavazó a régi lakhelyén szerepel idehaza, de valószínűleg már rég máshol tartózkodik. A határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter, Bogdan Stanoevici szintén megerősítette ezt, amikor azokról az erőfeszítéseiről beszélt, amelyeket a külföldön lévő románok pontosabb nyilvántartásának kidolgozása érdekében fejtett ki.
Arra is rámutattam már, hogy a demográfiai valóságnak ez a meghamisítása a választási csalást segíti elő, mint ahogy csalóka politikai értelmezéseket is okoz, ha csak a távolmaradás mértékre utalunk. Romániában nincs 50-60 százaléknyi távolmaradó, ahogy az a szavazási részvételről szóló adatokból kiderül, hanem sokkal kevesebb.
Az eltávozottak többsége azért nem szavaz, mert elszakadt a polgári kötelezettségek szövetétől, vagy csak a rendelkezésére bocsátott szűk lehetőségeknek megfelelően voksol. De
a távolmaradás politikai magatartásnak számít,
és nem fizikai hiányzásnak. Tehát a romániai helyzet sokféle politikai értelmezése elhibázott. Valaki a minap annak a reményének adott hangot, hogy az állítólag 50 százaléknál nagyobb távolmaradók kategóriája elegendő lenne kedvenc jelöltjének győzelméhez. Ez naiv illúzió.
De Bogdan Stanoevici miniszter más, teljesen eltérő természetű hatásokra hívta fel a figyelmet: „Az a cél, hogy tudjuk, mennyien vagyunk már. Azért hiszem ezt fontosnak, mert nagyon sok dolog függ ettől. És ezt próbálom elmagyarázni a külföldön lévőknek is, akiket arra biztatok, hogy menjenek és vegyenek részt a helyhatósági választásokon. Nagyon fontos, hogy legyenek románjaink a spanyolországi és olaszországi közigazgatás struktúráiban”.
A miniszter nagy vonalakban azt adta értésre, hogy az eltávozott románok azért nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásokban, mert nem mindenhol kötelező ezt megtenniük, még akkor sem, ha hivatalosan vállalnak munkát, sok esetben pedig feketén dolgoznak, és így semmilyen nyilvántartásban nem szerepelnek.
Felkavaró, hogy milyen nagy mértékben hasonlít a Nyugat-Európában lévő új román emigráció helyzete
a régi Erdélyben élt románokéhoz.
Már régóta folyik egy elkeseredett vita a magyarok és a románok között a román demográfiáról, az előbbiek adóügyi dokumentumokkal bizonyítják, hogy a románok sokkal kevesebben voltak, mint ahogy azt állítják. David Prodan román történész, aki jelentős erőfeszítéseket tett a magyar történetírás megcáfolására, az eltéréseket azzal magyarázta, hogy a románok kivonták magukat a hatalom nyilvántartása alól. Legjelentősebb erőfeszítése arra irányult, hogy bebizonyítsa, mekkora a különbség „az adófizetők és a népesség száma” között.
David Prodan, bár elismerte, hogy a birodalmi hivatalosságok a XVIII. század elején nagy, szigorúan végrehajtott erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kapjanak a magyarországi lakosok számáról, mégis egész sor tévedést talált, melyeknek főleg két okuk volt: a tisztviselők az útmutatásokat a „saját belátásuk” szerint értelmezték, főleg úgy, hogy (1720-ban) nem létezett pontos adózási határ, és nem utolsó sorban azért, mert a románok megtagadták felvételüket a birodalmi nyilvántartásokba: „A népesség érdeke az volt, hogy kevesebbet valljon be, mint amivel rendelkezett, vagy kivonja magát a nyilvántartásba vétel alól, ha tudta. Elég sok olyan eset van, amikor a szövegekben az áll, hogy a jobbágyok elmenekültek a nyilvántartásba vétel elől.” (David Prodan, Transilvania şi iar Transilvania, 1992, Ed. Enciclopedică)
A történész úgy gondolja, abban az időben más oka is volt a hibás nyilvántartásoknak, nevezetesen a földtulajdonosok hamis bevallások bátorítására irányuló érdeke, mert „a jobbágy is tulajdon volt, egy vivum aerarium, és a gazda érdeke az volt, hogy kivonja őt az állami kihasználás alól” (u. o.). Ezek a történelmi magyarázatok spontán módon felelevenítik bennünk az olaszországi paradicsomfarmok botrányát, melyek romániai „szolgákat” alkalmaztak, gyakorlatilag fogságban tartva őket az ültetvényen, vagy más illegális keleti munkásokkal kapcsolatos epizódokat. (Az Európai Bizottság ezekért szankciókkal fenyegette meg Olaszországot.) Módosítva a módosítandót, a közigazgatási láthatatlanságát tapasztalhatjuk egy olyan népességnek, amelynek bizonyos érdeke fűződik a rejtőzködéshez.
Ahogy telik az idő és ahogy az új román közösségek bizonyos stabilitásra tesznek szert, úgy válik nyilvánvalóvá, hogy a románok nem tudnának specifikus jogokat követelni, ha kevesebbeknek tűnnek, mint ahányan vannak, vagy ha nem tudják egy adott országban igazolni a tartózkodásuk régiségét. „Nagyon fontos, hogy
legyenek románjaink a spanyolországi és olaszországi közigazgatás struktúráiban”,
mondta Bogdan Stanoevici, bár nem magyarázta el, hogy pontosan mire utalt. Úgy tűnik, hogy a történelem, más módon, más léptékben, de megismétlődik.
Mindenesetre egyre nyilvánvalóbb, hogy az eltávozott románoknak egyértelműbb döntést kellene hozniuk, és ezt főleg a saját érdekükben kellene megtenniük. Vagy visszatérnek, ami a válság ellenére és a politikai légkör miatt kevésbé valószínű, vagy igyekeznek majd minden szempontból törvényes helyzetbe kerülni, jobb politikai láthatóságra téve szert.
Ez azok számára is fontos lenne, akik maradni akarnak, de akik azért a romániai választásokon is voksolnának, hiszen a levélben szavazás – technikai értelemben – egy állandó lakhely bejelentését teszi szükségessé.
Egyelőre mindenki, az egymást követő kormányok és a polgárok egyaránt ködbe és bizonytalanságba burkolóznak, mindegyik megpróbálva ebből a maga érdekének megfelelően hasznot húzni. Ez, legalábbis hosszú távon, vesztes politikának tűnik. Bár az is számít, hogy mit tekintesz sikernek.