Nagyboldog… államelnökjelöltek

Nagyboldogasszony ünnepén mit csinál a hitbuzgó politikus? Zarándokútra indul. Ki onlájn, ki tényleg!
Hirdetés

Szóval, az a helyzet, hogy Nagyboldogasszony ünnepe van ma. Ami, hála népünk vezéreinek, egyben hivatalos munkaszüneti nap is. Vagyis nem kell belet húzni, jöhet a lazítás, elsősorban a közalkalmazottak számára.

Ám úgy tűnik, államelnökjelöltjeink nem közalkalmazottak. (Tudjuk, a magánszféra megteheti, hogy ünnepnapokon is hangyamód szorgoskodjék.) A hős államférfiak és államnők buzgón tolják a munka, no meg a saját imidzsük szekerét, írja az Adevărul. Egymással versengve üzengetnek a népnek a közösségi oldalakon. Sőt, akadnak köztük igazi munkamániások is: vallásos áhítattal és ájtatos manómosollyal veszik sorra a legkülönbözőbb kolostorokat, templomokat, kegyhelyeket.

Itt van mindjárt Victor Bébifész Ponta. Fiatal ember, ugye, így már kora reggel elkezdte zarándokútját, mégpedig Cacicában, ami 1904-ben felhúzott római katolikus templomáról híres. (Micsoda véletlen. Hát nincs az országban elég hagymakupola?) És vele ment a kedves felesége, meg az egészségügyi miniszter (kell az orvos a háznál), meg Iași polgármestere. Mert társaságban jó zarándokolni, na.

De nem csak ment, beszélt is a miniszterelnök. És igazi nóvumokat mondott. Hogyaszongya: Románia minden hívőjének, legyen az ortodox, katolikus, görög-katolikus, protestáns vagy neoprotestáns, együtt kell élnie ebben az országban. Nabasszus! Reméljük, a hívők jól a fejükbe vésték a főzarándok tanítását. Ezek után a miniszterelnök délben a putnai kolostornál tette le szavazatát maga mellett, délután négy körül meg a niculai kolostornál ozsonnázott.

Az ellenjelölteknek nem futotta zarándokútra a zsebpénzükből. Klaus Johannis csak onlájn üzent, elsősorban a Maria nevű választópolgárnőknek. Sok boldogságot, örömöt, és tele bukszát kívánt nekik. De hát ha nem dolgoznak, akkor zsé sincs, halló!

Hirdetés

Monica Macovei nagyboldogasszony szintén fészbukozott a mai nap folyamán. Ő is a Mariák népes seregét igyekezett megszólítani. Mert nehéz időkben Jézus anyja oltalmaz bennünket. Talán saját magára is gondolt a még boldog államelnökjelölt asszony, hiszen két hónap múlva jönnek a nehéz választási kampányidők, és igencsak szüksége lesz Mária oltalmára.

Hát így. S a nép? Reméljük, lazít, és magasról tesz az államelnökjelölti szemforgatásra.

Hirdetés