Autonómiaellenes fellépést kértek a román hatóságoktól Marosfőn

A székelyföldi románok félnek a szélsőséges szervezetektől is. Titus Corlăţean külügyminiszter szerint a magyar fél megsértette a két ország közti alapszerződést.
Hirdetés

Egyértelmű állásfoglalásra szólították fel csütörtökön a bukaresti vezetést a külhoni románoknak szóló Marosfői Nyári Egyetem résztvevői

a Székelyföld területi autonómiája kapcsán.

A román parlamentnek, a kormánynak és az államfőnek címzett felhívás három pontban fogalmazza meg a kéréseket:

1. a politikai pártok és az államfőjelöltek egyértelműen foglaljanak állást „az úgynevezett” Székelyföld etnikai alapú területi autonómiáját célzó tervezetek kapcsán;

2. a hatóságok határozottan lépjenek fel a szélsőséges szervezetek ellen, különösen azok ellen, amelyek „a Budapest-Moszkva tengely mentén érkeznek”;

3. a kormány ugyanolyan feltételekkel és arányossággal támogassa a Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Fórumát, mint „a romániai magyarok Communitas Alapítványát.

Ioan Lăcătuşu, a Fórum elnöke szerint a székelyföldi románokat rendszeresen diszkriminálják, ez a 400 ezres közösség pedig elutasítja az etnikai autonómia minden formáját.

A felhívás közzététele előtt a nyári egyetemen kerekasztal zajlott, amelyen megállapították, hogy „az úgynevezett” Székelyföld etnikai alapú területi autonómiája nem más, mint a sztálinista Magyar Autonóm Tartomány mai formája.

A beszélgetésen részt vett Titus Corlăţean román külügyminiszter is, aki

a magyar–román alapszerződés megsértésének

Hirdetés

minősítette a magyarországi döntéshozóknak az etnikai autonómiát támogató nyilatkozatait.

„A magyarországi döntéshozóknak a kollektív jogokat, vagy az etnikai alapú területi autonómiát szorgalmazó nyilatkozatai, amelyeket nem egyszer román területen fogalmaznak meg, gyakorlatilag megkérdőjelezik a Románia és Magyarország közötti alapszerződés érvényességét, ami nagyon súlyos, vagy éppenséggel a szerződés megsértését jelenthetik” – jelentette ki a román diplomácia vezetője.

Hirdetés