Nem ingyen repülnek

Mintegy 100 ezer lejjel lóg a marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér 53 alkalmazottjának. Amennyiben nem kapják meg juttatásukat, az alkalmazottakat tömörítő szakszervezet kényszervégrehajtóhoz fordul.
Hirdetés

A ledolgozott munkaszüneti napok után járó 10 százalékos bérpótlék kifizetése ügyében a szakszervezet már bírósághoz fordult. A 2010-ben lezárult perben mind a megyei törvényszék, mind a marosvásárhelyi táblabíróság a szakszervezetnek adott igazat, végleges bírósági ítéletekben kötelezi a munkáltatót, hogy utalja át a pénzügyi szakértő által megállapított összegeket. Ez azonban nem történt meg.

György Emil szakszervezeti elnök a Népújságnak elmondta: „tavaly két alkalommal is kényszervégrehajtással tudtuk csak elérni az összegek átutalását, ezúttal a 2013 októberétől esedékes pótlékokért fordultunk bírósági végrehajtóhoz, aki augusztus 1-jén fel is szólította a repülőtér vezetését a pénz kifizetésére, 24 órás határidőt szabva meg”. Bár szóban többször is azt ígérték, hogy kifizetik a tartozást, ez nem történt meg, így hamarosan pénzügyi szakértőt kérnek fel az összeg kiszámolására, majd ezt követően a végrehajtóval zároltatják a repülőtér bankszámláit – mondta a szakszervezeti elnök. 

Hirdetés